Ismét hazai pályán a VESC

A veszprémi csapat múlthéten akadozó játékkal 69-50-re verte a Hegyvidék csapatát, az első két negyed jó játékával alapozták meg sikerüket, az utolsó két játékrészben már nem úgy játszottak a fiúk, ahogy azt Molnár István elvárta volna.

A sárváriak anyagi nehézségei miatt sokáig úgy tűnt, hogy nem tudnak elindulni a bajnokságban, de helyzetük átmenetileg rendeződött, ám a veszély még nem múlt el: Demoklész kardja még ott lóg a sárvári kosarasok feje felett.

A helyi önkormányzat a beadott rendkívüli segélyigényre nemet mondott, a nyári hónapok szponzorkutató akciói is eredménytelenül zárultak. Az anyagi helyzet így semmit sem javult a szezon vége óta, továbbra is csupán ígéretek vannak. A teljes bizonytalanság ellenére a csapat mégis úgy döntött, hogyha halasztással is, de vállalja a megmérettetést.

- Pénzünk továbbra sincs, csupán az első hónapra van két támogatótól ígéret. Ha ez nem realizálódik, akkor végleg befejezzük a kosárlabdát - - mondta Novák János ügyvezető. - Korrektül ismertettem a játékosokkal az anyagi helyzetünket, akik úgy döntöttek, hogy mindezek ellenére a három mérkőzés halasztása után elkezdik a szezont. Egy kivétellel: Jarosevits Róbert távozott, akire nem tartottunk igényt. Költségkímélés miatt csak október 6-án kezdtük el az edzéseket, a terembért a Flextronics átvállalta.

Három új játékosunk van, akik a bizonytalanság ellenére is minket választottak, mert játszani akarnak: Csiszár Dániel (Falco), Csaplár-Nagy Ervin (Paks) és a Sopron igazolt játékosaként a körmendi Vavra Péter. A célunk ebben a félig kilátástalan helyzetben nem lehet más, mint a túlélés. Ha majd lesz pénzünk, akkor lesznek céljaink is.

A VESC-nél Faragó ismét pályára léphet, míg Oltárczy betegség miatt valószínűleg nem állhat a csapat rendelkezésére

A veszprémiek a mai mérkőzés után jövő kedden a Magyar Kupában a Pápai KC-t fogadják, majd a Budapest Honvédhoz utaznak.

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook