Különböző módszerek a vizsgaidőszak túlélésére

A szakemberek szerint a rászokást nem feltétlenül, az intenzív mellékhatásokat viszont mindenképpen kockáztatja, aki drogokhoz, gyógyszerekhez nyúl. A természetes módszerek között azonban számtalan hatékony, ráadásul kevésbé káros alternatívát találunk.

Talán nem meglepő, hogy a szeszesitalok fogyasztása nem segíti elő a hatékony tanulást, de ugyanez a helyzet a zsírban és cukorban gazdag gyorséttermi ételekkel. A megfelelő agyműködést legkönnyebben kiegyensúlyozott, zöldségeket és gyümölcsöket is tartalmazó étrenddel érhetjük el.

A kielégítő alvás is elengedhetetlen, a megfelelő agyi állapot elérése érdekében pedig a pihenést sem szabad megvonni magunktól. Tehát bármennyire is fenyeget a közelítő vizsgaidőpont réme, egy-két óránként néhány perc szünetet iktassunk be a tételek magolására szánt időbe. Ha túlhajtjuk magunkat éppen ellenkező hatást fogunk elérni.

Fáradtság, kimerültség, karikás szemek - vizsgaidőszakban a legtöbb egyetemi, főiskolai hallgatóra jellemző tünetek. Akad, aki ilyenkor egy-két hét alatt szeretné behozni az elmúlt félévben kihagyott előadásokat, szemináriumokat, míg egyes szakokon a tananyag mennyisége kíván napokon-éjszakákon át tartó intenzív koncentrációt a diákoktól. Az agyi aktivitás néhány óra elteltével (az oxigénhiány a csökkenő vérnyomás és a fáradtság miatt) jelentősen csökken, ilyenkor jönnek a különböző stimulánsok, amelyekkel újabb lendületet vehetnek a megmérettetésre készülő tanulók. Többféle legális és illegális módszer létezik, amelyet széles körben alkalmaznak, legyen szó olyan hétköznapi szerekről, mint a kávé vagy a tea, de a jó jegyre hajtó hallgatók ennél messzebbre, akár a parti drogok világába is elmerészkednek.


(Forrás: sodi.freeblog.hu)

Egyre gyakoribb a nem rendeltetésszerű használat

Magyarországon vénykötelesen vásárolható a gyógyszertárakban az Epherit tablettta, amelyet elsősorban alacsony vérnyomás, ájulás, asztma, narkolepsziás rohamok, illetve allergiás eredetű betegségek kezelésére használják. "Az efedrin és a speed hasonló hatásmechanizmusú serkentő szerek, amfetaminszármazékok, amelyek közvetve és közvetlen módon stimulálják a központi és a perifériás idegrendszert egyaránt" - mondja egy neve elhallgatását kérő budapesti aneszteziológus. "Ezek a szerek érösszehúzó hatásúak, gyorsítják a szívverést és fokozzák a szervezet anyagcsere folyamatait. Az adrenalinhoz hasonló hatásúak, és részt vesznek az idegi átvivő folyamatokban is. Ezért szokták tanuláshoz használni ezeket a szereket, mivel serkentik az agyműködést és elősegítik a koncentrációt. Altatott beteg esetén egyébként 5-10 milligrammot alkalmazunk vénásan, a szívverés fokozására, ezzel összehasonlítva a patikákban kapható tabletták 50 milligramm hatóanyagot tartalmaznak, igaz, ebből jóval kevesebb szívódik fel. De hallottam már olyanról is, hogy a porrá tört tablettát az orrba szippantották fel, ez fokozza a hatást."

Az ilyen vegyületeket a gyógyászatban különböző neurológiai rendellenességek kezelésére használják. A Ritalint a figyelemhiányos hiperaktivitással diagnosztizált gyerekek számára írják fel, az agyserkentő modafinilt pedig a különböző alvási rendellenességekben, narkolepsziában szenvedő betegek számára írják elő, azonban világszerte egyre elterjedtebb az úgynevezett off label, vagyis nem rendeltetésszerű használat. Vannak, akik az Alzheimer-kórosoknak javasolt memóriajavító szerekre esküsznek. Az orvosok, gyógyszerészek uganakkor határozottan nem ajánlják, hogy előzetes egyeztetés, kontroll nélkül szedjen be bárki ilyen szereket. Ráadásul aki a feketepiacon, receptet hamisítva, esetleg orvosát megtévesztve jut ilyen tablettákhoz, eleve törvénytelen dolgot csinál.

Alkalmi droghasználónál nem a rászokás a legfőbb veszély

Törvénytelen a különböző, a kábítószerek közé sorolt serkentőszerek használata is. "Az illegális anyagok közül tanuláshoz leggyakrabban speedet használnak, van, aki ezt vizsgák előtt kokainnal keveri" - állítja Kathy Zsolt, a Megálló Csoport Alapítvány Szenvedélybetegekért rehabilitációs munkatársa. "Így tovább képesek tanulni, a feszült helyzetben viszont magabiztosan tudnak fellépni. Ez persze jól hangzik, de megvannak a veszélyei. Elsősorban nem a rászokásra gondolok, mivel az úgynevezett elsődleges rászokás általában az életformához kötődik, tehát parti drogokat az fog fogyasztani, aki egyébként gyakran jár ilyen bulikba.

Ha valaki céllal használja a drogokat - ami jelen esetben a tanulás -, akkor az akut mellékhatások jelentik a nagyobb veszélyt. Fokozott veszélyt jelent a túladagolás is. A mellékhatás speed esetében lehet verejtékezés, hányinger, de szédülés, vagy akár ritmuszavar is előfordulhat. Nem beszélve arról, hogy ha valaki speedet használ, lehet, hogy képes két napig egyhuzamban tanulni, de utána 15-20 órára kidől, mert a szervezetének be kell hoznia a lemaradást. Ha valaki egy vizsgaidőszakon keresztül, több hétig, vagy akár egy hónapig is ilyen életmódot folytat, akkor aztán jelentkezhetnek az elvonási tünetek is, az előbb említett mellékhatások pedig súlyosan károsíthatják a szervezetet."

Legálisan is felpörgethejük magunkat

Törvényesen használható szerekkel is adódik lehetőség stimulánsok használatára. Elég csak olyan hétköznapi módszerekre gondolni, mint a kávé, tea, vagy az energiaitalok, illetve a koffeintabletta alkalmazása, amelyet recept nélkül vásárolhat meg bárki a gyógyszertárakban.

"A koffeinnel a legfőbb probléma, hogy szervezetünk viszonylag rövid idő alatt ellenállóvá válik vele szemben, s egy idő után már csak extrém dózisokban tapasztalhatunk érzékelhető hatást" - mondja dr. Armbruszt Simon dietetikus-biológus. "Ha valaki azt szeretné elérni, hogy ezen a módon még képes legyen felpörgetni magát, jól teszi, ha egyáltalán nem fogyaszt kávét, teát, vagy energiaitalt, kizárólag akkor él ilyen szerekkel, amikor nagy megterhelésnek kell kitennie magát, tehát például a vizsgákra való felkészülés idején. Még jobb a zöld tea, ami a közhiedelemmel ellentétben rengeteg koffeint tartalmaz, emellett antioxidáns-tartalma sem elhanyagolható. Az energiaitalokban nagyon magas dózisú koffein található, egy doboz körülbelül fél liter zöld teának felel meg." Azonban ha túl sok koffeint viszünk be nagyon gyorsan, ez ritmuszavart, szédülést, zavartságot és koncentrációvesztést okozhat, ami hátráltatja a tanulást.

Természetes módszerek

A szakember étrendkiegészítőként a gingko biloba növény kivonatát említi, ennek élénkítő, az idegrendszert stimuláló hatását tudományos vizsgálatokkal bizonyították. Ha valakinek arra van szüksége, hogy viszonylag gyorsan (fél, egy órán belül) felpörgesse az agyát, a szőlőcukor, illetve a nagyobb mennyiségű szénhidrátot tartalmazó ételek (banán, csokoládé) fogyasztása ajánlott. Ilyenkor sem szabad túlzásba vinni az adagot, hiszen ha valaki nagyon teleeszi magát, a vér leginkább a bélrendszer emésztési folyamatait fogja támogatni, s nem az agyműködést.

Szinte mindegyik, általunk megkérdezett szakember szerint, ha tanulás közben fáradunk, a legjobb és legbiztonságosabb módszer a szoba alapos kiszellőztetése, és némi testmozgás, torna, ezek ugyanis valóban hatékonyan serkentik az agy oxigéndús vérellátást.

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook