Közel 100 pontos győzelem Sárváron

Férfi kosárlabdázóink magabiztosan verték az első negyedben pontot sem szerző, ifistákkal felálló hazaiakat.

 A veszprémiek megfelelő hozzáállását jelzi az első negyedben, hogy a sárváriak egyetlen pontot sem szereztek, miközben a vendégek gyors indítások után lerohanták ellenfelüket.

A második negyedben sem változott a játék képe, a VESC továbbra sem engedte szóhoz jutni a hazaiakat, akik mindössze 9 pontot dobtak a szünetig.

A folytatásban a veszprémieknél elsősorban a fiatalok kaptak bizonyítási lehetőséget, támadásban ekkor néha-néha hiba csúszott a számításba, de védekezésben továbbra is remek teljesítményt mutattak a srácok.

A házigazdák maradék önbizalmukat is elveszítve játszottak, míg a másik oldalon a fiatalok látványos akciók végén szerezték pontjaikat, így a végére csaknem 100 pont lett a két csapat közötti különbség.

A fordulóban két óriási meglepetés is történt, a listavezető Bonyhád a Budapest Honvéd otthonában vesztette el veretlenségét, míg a Nagykanizsa az eddig nyeretlen Hegyvidék otthonában bukott el.

A következő fordulóban a Veszprém ismét idegenben játszik, szombaton 18 órai kezdettel a most bravúrt elérő Hegyvidék otthonában lépnek pályára.

Univerzal PaCK - Veszprémi Egyetem SC 32-129 (0-41, 9-26, 9-25, 14-37)

Vezette: Dokmanovic M., Boros T.

Sárvár: Antoni 5, Kiricsi 7, Vargyas 6, Gerse, Szita 7. Cserék: Kun 5, Bókkon 1, Szakos 1, Halmai, Schafer. Ezdő: Szájer József

VESC: Fekete 27/15, Szabó 10, Mérész 12, Jilling 14/3, Pataki 26/3. Cserék: Faragó 5/3, Nagy 2, Gábriel 6, Horváth 6, Kiskós 8, Oltárczy 3/3, Száraz 10. Edző: Molnár István

Statisztika:
Dobás összesen: 16%, ill. 66%.
Közeli: 28%, ill. 75%.
Középtávoli: 20%, ill. 40%.
Távoli: 0%, ill. 53%.
Büntető: 50%, ill. 84%

Lepattanók:
védő: 11, ill. 48.
támadó: 9, ill. 12.

Szerzett labda: 8, ill. 16.
Eladott labda: 24, ill. 15.

A forduló többi mérkőzésén:

Ceragem Kozármisleny - SMAFC-NYME 78 - 71
Bp. Honvéd - Bonyhádi KSE 93 - 87
PEKOSI-Hegyvidék - Kanizsa KK 90 - 88
Budafok-Csepel - ELITE Basket Törökbálint 92 - 95

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook