Első helyen telel a Veszprém FC - 2. rész

Garai Péter, Orbán Tamás, Rugovics Vendel és Tatai József nyilatkozott szerkesztőségünknek az őszi szezonról, a felkészülésről, és az utánpótlásról.

Először Garai Pétert, a Veszprém FC ügyvezetőjét kérdeztem a csapat őszi teljesítményéről, illetve a felkészülésről.

A nyáron meghatározó játékosok távoztak a csapattól, ennek ellenére egy remek őszt produkálva első helyen vagytok, hogyan értékeled az őszi szezont?

Én is meglepődtem azon, hogy ilyen zökkenőmentesen sikerült megoldani a hiányzók pótlását, az edzőnk egy olyan stratégiát, taktikát dolgozott ki, amelyet a játékosok egyénileg remekül elsajátítottak, ezért is tartom szép sikernek, hogy jelenleg 7 ponttal vezetjük a bajnokságot.

Babos Barnabás és Soós János távozott a csapattól, rajtuk kívül távoznak-e még játékosok, illetve kik érkezhetnek a csapathoz?

Csordás Máté iskolai elfoglaltságai miatt az ifjúsági kerettel készül a továbbiakban, valamint nagy valószínűséggel Donát Máté a kevés játéklehetőség miatt másik csapatot keres magának, több távozó nem várható a csapatnál. Érkező oldalon említhetjük Jurik Patrikot, ő egy 18 éves, nagyon tehetséges játékos, valamint Babik András, aki egy év szünet után tér vissza ismét a csapathoz. A felkészülést több ifista is a felnőtt kerettel kezdte meg, a február 20-i keretszűkítés után derül majd ki, hogy kik kaphatnak esetleg lehetőséget a tavaszi szezonban a felnőtteknél.

Hogy zajlik a téli felkészülés, mely csapatokkal játszatok edzőmérkőzéseket?

A műfüves pályán tréningezünk télen, mivel a Stadiont sajnos nem tudjuk ilyen időben használni. Heti hat edzéssel és egy edzőmérkőzéssel készültünk eddig, de február elejétől heti több edzőmérkőzés is szerepel a programban. Kilenc mérkőzést fogunk játszani a felkészülés során, ezek között szerepel NB1-es, NB2-es, NB3-as, és megyei első osztályú csapat is, mivel a különböző erősségű csapatok ellen más-más dolgot, taktikát lehet gyakorolni. Próbálunk több NB1-es csapatot is Veszprémbe hozni, hogy a futballszerető közönség legalább ilyenkor láthasson első osztályú gárdát, illetve ezek jó erőfelmérők lehetnek a távolabbi tervek megvalósításához. A Kecskemét mellett a Szombathelyi Haladással és a Videotonnal is van lekötött összecsapásunk, de ezek pontos időpontja a csapatok időjárástól függő felkészülése miatt még képlékeny.

Tavasszal milyen erőviszonyokra lehet számítani a bajnokságban, mely csapatok lehetnek veszélyesek a Veszprémre?

Úgy gondolom, hogy az ősz folyamán kirajzolódtak az erőviszonyok a bajnokságban, a Lipót és a Sopron elsősorban az, aki bele tud szólni a bajnoki címért folytatott küzdelembe, de a Csorna, a Haladás II., a MOTIM és a Sárvár is okozhat kellemetlen perceket a bajnokság tavaszi szakaszában az élen álló gárdáknak.

Az MLSZ megváltoztatta az NB3 versenykiírását, ha a Veszprém megnyeri bajnokságot, vállalja majd az indulást az NB2-ben, vagy ez csak a bajnokság végén fog realizálódni?

Túl korai még erről nyilatkozni, hiszen alapvetően mi nem azt tűztük ki célnak, hogy megnyerjük a bajnokságot. Az edzőnknek rendre nehéz feladatokkal kell megküzdeni, mivel az eligazoló játékosok helyett kényszerből kell beépítenie új játékosokat a csapatba, ez eddig maximálisan sikerült, de tavasszal ez még kérdéses, hogy mennyire fog sikerülni. Emellett azon a szemléletünkön sem szeretnénk változtatni, hogy főleg veszprémi, illetve veszprémi kötődésű játékosokkal képzeljük el a jövőt, de nem tudjuk, hogy ez mire lesz elég, így nem szeretnék találgatásokba belemenni.

Tatai Józsefet kérdeztem a saját teljesítményéről, illetve a csapat esélyeiről.

Babos távozásával te lettél a legeredményesebb játékos, ez volt a legjobb szezonod eddig?

Volt már hasonló szezonom, sőt amikor két évvel ezelőtt feljutottunk az NB3-ba, a bajnokság első felében 19 góllal zártam.

A tél folyamán kaptál ajánlatokat más csapatoktól, ill. meddig van szerződésed a Veszprémmel?

Konkrét ajánlatom nem volt, csak hallomásból értesültem 1-2 csapat érdeklődéséről, a Veszprémmel még két évig van még szerződésem.

Hogyan látod a csapat esélyeit, megnyerhetjük a bajnokságot?

Az őszi teljesítménnyel nagyon elégedett vagyok, bár volt egy mérkőzés, amikor a MOTIM-mal játszottunk, ami ugye döntetlen lett, ha azt sikerült volna megnyernünk, akkor most 9 ponttal vezetnénk a bajnokságot. Bízom benne, hogy tavasszal is hasonlóan jó teljesítményt fogunk nyújtani, legveszélyesebb ellenfélnek a Lipótot tartom. 

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

Tartalomjegyzék

Előzmények

A rovat további cikkei

Facebook