Győzelmével rájátszásban a Lizards

Magabiztos, nyolc gólos győzelmet arattak a gyíkok a Kartal ellen, ezzel bejutottak a bajnoki elődöntőbe.

Az ország középső részét sújtó havazás ellenére a vendégek 2 sornyi játékossal vonultak fel, köztük a tavaly még a Lizardsot erősítő Rabb Gergely kapussal.

A nyitó játékrészben meglehetősen nehezen lendültek játékba a kissé talán túl magabiztos gyíkok. Az első percekben jól szűrt a vendég védelem, és néhány nyugtalanítóan gyors ellentámadást is tudtak vezetni a "kisvombatok". Később aztán egyre inkább érvényesült az egész pályás letámadás, és fokozatosan kialakult az őszi mérkőzésen is megszokott kép, vagyis teljesen beszorultak a kartaliak - a játék zömmel az ő térfelükön folyt. Ezúttal viszont olyan hatékonyan tömörültek kapujuk előtt, hogy az első veszprémi gólra a 14. percig kellett várni. Ekkor Török kapu mögötti beadását Balogh lőtte a hálóba (1-0). A 17. percben Balogh újabb góljával már 2 góllal vezettek a gyíkok, a harmadik gólt az utolsó másodpercekben egyedül kilépő Kiss Z. szerezhette volna meg, de pimasz kísérletét Rabb kapus könnyedén fogta.

A második harmad - az eddigiek után némileg váratlanul - gólokkal kezdődött. A fokozódó nyomásban egyre többet hibázó vendégek hálójába Kolossváry talált be a 22., majd Balogh a 23. percben(4-0). Tengernyi helyzetet teremtettek a VESC játékosai, de kezdetben ezek sorra kimaradtak, illetve az önfeláldozóan védekező Neumann-játékosok mindig blokkolni tudtak. A 12. és a 15. perc között azonban megtört a jég, és gólzápor zúdult Rabb kapus hálójára:Balogh, Kolossváry, Török, majd Tölgyesi talált be 3 percen belül, így már 8-0 állt az eredményjelzőn. Sajnálatos módon a győzelmet zsebben érző hazaiak érezhetően leültek, így a hátralévő részben szépített az ellenfél: Sármány indítását Petényi lőtte érdekes körülmények között a hálóba (egyesek szerint magasütő volt), 8-1-re módosítva az állást.

Az utolsó harmad gyors gólváltással indult. A második percben Petényi lőtte ki Kanczler kapujának hosszú felső sarkát (8-2), majd Kuti középre játszott labdáját Török lőtte fonákkal Rabb kapus lába között a hálóba (9-2). Az 5. percben Balogh már az ötödik találatát szerezte meg, csapatának pedig a tizediket. Továbbra is nagy hazai mezőnyfölény jellemzete a játékot, de a fölény ismét meddővé vált hosszú percekig. A 16. percben aztán a másodosztályban ezen a mérkőzésen debütáló Horváth szerezte meg a VESC 11. találatát, Tölgyesi asszisztja után (11-2). Az utolsó percekben többször kibújtak a lanyhuló szorításból a vendégek, és sajnos ez egy újabb bekapott gól formájában nyomott is hagyott a jegyzőkönyben: a 17. percben ismét - a vendégek gólzsákja - Petényi talált a hálóba Sármány passzából, a védők tétovázását kihasználva (11-3).

Játszott már jobban a csapat, használta már ki jobban a helyzeteit, helyenként hiányzott a tűz is, de a megérdemelt győzelem szerencsére nem forgott veszélyben, pedig az ellenfél harciasság, összjáték, és erőnlét szempontjából is sokkal többet mutatott, mint a 10-2 arányban megnyert őszi, idegenbeli mérkőzésen. A VESC ezzel a győzelemmel már matematikailag is megnyerte a másodosztály alapszakaszát, így automatikusan a bajnoki elődöntőbe jutott.

mérkőzéstükör

Rabb Gergely, a Kartal kapusa: Nagyon jó volt újra Veszprémben játszani, jól éreztem magam. A csapat elég gyengén játszott ma, valamint én sem voltam csúcsformában. Még elég friss a gárda, nemrég álltunk össze, sajnos az edzőnk sem tudott ma elkísérni minket. A Lizards jól játszott, megérdemelten győztek. Csapatunk célja a bennmaradás.

 

Kovács Tamás, a Lizards edzője: Úgy érzem, hogy megfelelően felkészültünk a mai mérkőzésre, tudtuk, hogy ellenfelünk gyengébb játékerőt képvisel. A csapat kiegyensúlyozott teljesítményével teljesen elégedett vagyok, de a Kartal góljait védelmi hibák előzték meg. Az első harmadban egy kicsit pihentek voltunk, de utána folyamatosan lőttünk 11 gólt, és ezen kívül még sok helyzetet hagytunk kihasználatlanul. Az alapszakaszt ezzel a győzelemmel megnyertük, még két idegenbeli mérkőzésünk lesz, ezeken már a rájátszásra szeretnénk készülni, különböző taktikákat begyakorolni, az eredmény persze nem mindegy, de ha egy-két hiba becsúszik az nem akkora probléma.


Kolossváry Dávid, a Lizards játékosa: A pályán belülről pörgős mérkőzésnek éreztem, a hosszú téli szünet után kellemes meglepetés volt a csapat teljesítménye. Egy kicsit jobban féltem az ellenféltől, de lehet azért, mert a kapusuk tavaly nálunk védett. A tavalyi idegenbeli összecsapásunkra visszagondolva az is simának tűnt, viszont azóta olyan híreket lehetett hallani, hogy 1-2 rutinos játékossal bővült a vendégek kerete, láttam is ismerős arcokat az ellenfélnél, de szerencsére a vártnál könnyebb volt a mai mérkőzés. 

VESC Lizards - Neumann kartal "B" 11-3 (2-0, 6-1, 3-2)

Lizards: Kanczler (kapus) – Balogh (5+0), Cseh (0+1), Dallos (C), Horváth (1+0), Kis Sz., Kiss Z., Knór, Kolossváry (2+0), Kuti (0+1), Sütöri, Szabó, Tóth, Tölgyesi (1+2), Török (2+2). Edző: Kovács Tamás

 

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook