Sikerült bevenni a soproni erődöt

Az alapszakasz utolsó fordulójában kétpontos győzelmet arattak a VESC kosarasai a hazai pályán eddig veretlen Sopron ellen.

A 2009/2010-es NBI/B-s bajnokság alapszakaszának utolsó mérkőzését játszotta a Veszprémi Egyetem SC férfi csapata szombat este. A felsőházi rájátszásba ugyan bebiztosították szereplésüket a felek, az egymás elleni eredményeket mindenki viszi magával a folytatásra, így nem volt tét nélküli találkozó.

Vendég kosárral indult a mérkőzés, Szabó révén egy duplával szerzett vezetést a Veszprém. Kovács révén ugyan válaszolt a SMAFC-NYME, de a következő támadás után már újra a vendégeknél volt az előny. Felváltva estek a kosarak, a házigazdák azonban egy picit mindig a soproniak előtt jártak. A SMAFC-NYME-nél Szlávik-Csaplár-Nagy és Kovács termelte a pontokat, a vendégeknél Jilling, Faragó és a ritunos Mérész volt elemében (21-22).

A második etapban érdemben nem változott a játék képe, továbbra is 1-2 ponttal vezetett a Veszprémi Egyetem. Egy alkalommal úgy tűnt, hogy meglépnek a vendégek, akik 5 pontos előnyre tettek szert. Gyorsan eszméltek Karácsonyiék, akik két gyors kosárral ismét ott voltak ellenfelük sarkában. A SMAFC-NYME-nek szerencséje is volt, hiszen a büntetőknél pontosabban céloztak Vetési Imre játékosai, mint a Mérészék. A félidő utolsó percei a veszprémiekről szóltak, akik lerohanások után 6 pontosra növelték előnyüket. Az első félidőhöz tartozik, hogy Horányi egy földre érkezés után lent maradt és nem tudta folytatni a játékot, a térde sérült meg a fiatal játékosnak (35-41).

A harmadik negyedben egy teljesen új SMAFC jött ki a parkettre. Szlávik és Kovács pontjaival fordított a hazai együttes. A közönség is érezte, hogy ez fordulópont lehet a mérkőzésen és fergeteges buzdításba kezdtek.  A Veszprém főleg távolról próbálkozott, de sikerrel. A vendégek - főleg Bovánovics és Faragó révén - középtávolról és a triplavonalon túlról is pontosan céloztak az esetek többségében. A harmadik negyed végére kissé visszaesett a játék színvonala, nem tudták egymás hibáit kihasználni a csapatok. A záró 10 percre 55-55-el fordultak a csapatok.

Csaplár-Nagy és Kovács palánk alatti kosarai révén egy picit ellenfele előtt járt a Sopron, a hazai szurkolók fantasztikus buzdítása mellett. A kezdeti lendületből azonban vesztettek a soproniak, a Veszprém pedig távolról továbbra is magabiztosan dobott. Ami viszont még nagyobb gond volt, az a büntetők értékesítése hazai oldalon. A SMAFC hadilábon állt a büntetők értékesítésével, és mint az később kiderült, ez is lett a veszte. Karácsonyi Zs. triplájával még úgy tűnt sikerül lendületet venni a soproniaknak, de nem így alakult. Alig egy perccel a mérkőzés vége előtt a vendég két pontos vezetést szerzett, amit a 40. perc végéig meg is tartott, összességében tehát megérdemelten nyert a Veszprémi Egyetem.

A VESC győzelmével egy hosszú, szűk két éve tartó sorozatot tört meg, mivel 29 meccs óta nem kaptak ki a soproniak hazai pályán.

Kialakult a felsőházi rájátszás mezőnye, a nyugati csoportból (Bonyhád, Nagykanizsa, Veszprém, Sopron), és a keletiből (Jászberény, Szeged, Hódmezővásárhely, Eger) is négy gárda csatlakozott. A folytatásra nem kell sokat várni, a lebonyolítás viszont a tavalyihoz képest változik, ugyanis ezúttal nem egyenes kieséses rendszerben folytatódnak a küzdelmek, hanem a keleti és nyugati csoport első négy helyezettjével, az egymás elleni eredmények továbbvitelével új tabella készül. Nyolc mérkőzés vár tehát még a veszpémieke, és ezek alapján alakul ki a végső sorrend.

SMAFC-NYME – VESC 71-73 (21-22, 14-19, 20-14, 16-18)

Vezette: Németh Cs., Dombay L.

SMAFC: Csaplár-Nagy A. 15, Kováts 13/3, Karácsonyi Zs. 9/6, Kovács 21, Szlávik 13/3. Cserék: Vesztergom, Bocsárdi, Derdák, Horányi, Papp. Edző: Vetési Imre

VESC: Faragó 18/6, Mérész 9/3, Bovánovics 21/9, Jilling 11/6, Pataki 7. Cserék: Szabó 7, Nagy, Fekete. Edző: Molnár István

Statisztika:
Dobás összesen: 43%, ill. 47%.
Közeli: 67%, ill. 61%.
Középtávoli: 0%, ill. 43%.
Távoli: 20%, ill. 36%.
Büntető: 63%, ill. 69%

Lepattanók:
védő: 23, ill. 16.
támadó: 14, ill. 4.

Szerzett labda: 5, ill. 9.
Eladott labda: 9, ill. 7.

 

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook