Csak egy csapat volt a pályán

A második szettől eltekintve a veszprémi röplabdás lányok sima győzelmet arattak az egri csapat ellen, a rájátszás utolsó előtti körében.

A már tét nélküli összecsapáson remekül kezdett a veszprémi gárda, Bodnár remek nyitásainak, valamint a vendégek álmos játékának köszönhetően az első technikai szünetre 8:0! állt az eredményjelzőn. Az egriek trénere 11:3-nál kért időt, de ez sem rázta fel a vendég együttest, Szelle nyitásait az ellenfél egyszerűen képtelen volt fogadni, így pillanatok alatt nőtt 10 pont fölé a különbség (17:4). A heveseik továbbra sem vették fel a mérkőzés ritmusát, bár mentségükre szóljon, hogy Petrás, Kolman és Izsák is sem tarthatott a csapattal, így Földesi és Jezerniczki ütéseivel közel került a VESC az első játszma megnyeréséhez (23:6). A megnyugtató előny tudatában a hazaiak kissé elaludtak, több hiba csúszott a játékba, illetve az egriek nyitásai feljavultak, de ez csak az eredmény kozmetikázására volt elég (25:13, 1:0).

A második szett hasonlóan zajlott le, mint az első, de épp ellentétes előjellel. Az egriek ütőjátéka feljavult, de az első technikai szünetre kialakult 1:8-as eredmény leginkább a hazaiak hibáinak volt köszönhető, akik rendre a vonalon túlra ütötték a labdát. A vendégek a sáncnál is többet jeleskedtek, így hamar elérték a 10 pontos különbséget (2:12). A Veszprém ezután a hevesiek hibáit kihasználva feljebb kapaszkodott (6:12), de az időkérés után visszaállt a távolság (9:17). Mindkét csapat egymás hibáiból élt, a hazaiaknál Földesi és Kovács Anikó szerezte a pontokat, de a játszma elején megszerzett előnyt a vendégek megtartották a végéig (17:25, 1:1).

A harmadik szettben ismét a jobbik arcát mutatta a VESC, Környei és Jezerniczki ütéseivel öt pontos előny alakult ki az első technikai szünetig (8:3). A továbbiakban állandósult ez az 5-6 pontos különbség, Földesi és Jezerniczki továbbra is remekül játszott, míg a vendégek ismét az első játszmában mutatott teljesítményt produkálták (16:9). Az egriek mestere időt kért, de ez sem lendített a játékukon, sőt még jobban elbizonytalanodtak, ezt kihasználva tovább nőtt a differencia (21:9). A játszma végéig különösebb dolog nem történt, Tobak pöccintésével ismét a Veszprém állt jobban a szetteket tekintve (25:12, 2:1).

A folytatásban a lányok lemásolták az előző szettet, Szelle és Jezerniczki remekül nyitott, Földesi és Kovács Anikó pedig szép pontokat szerzett, így az első technikai szünetre öt pontos előny alakult ki (8:3). A vendégek ugyan feljebb zárkóztak (11:8), de Földesi bombái tettek arról, hogy ne legyen kisebb a két csapat közötti távolság (16:9). A mérkőzés végén már örömjátékot produkáltak a hazaiak, a csereként beálló Kintli Tímea is pazar ejtéssel szerzett pontot, a bakonyiak így győzelemmel búcsúztak hazai közönségüktől, hiszen ebben a szezonban már nem lépnek pályára hazai környezetben (25:15, 3:1)

mérkőzéstükör

Oláh János: A bajnokság vége teljesen értelmetlen. A jövőben el kellene gondolkozni a lebonyolításon. Újabb tétnélküli mérkőzést játszottunk.

Juhászné Tóth Mária: Tartalékos csapatomtól többet vártam a mérkőzésen. Megérdemelt a Veszprém győzelme.

Veszprémi Egyetemi SC – GMR Group-Agria RC-Eger 3:1 (13, –17, 12, 15)

Veszprém, 50 néző. Játékvezetők: Kiss Z., Tillmann

VESC: Környei, Jezerniczki, Szelle, Kovács A., Földesi, Bodnár. Csere: Vida (liberó), Tobak, Kintli T. Edző: Oláh János

Eger: Tóth E., Kovács B., Zacharné, Imreh, Dancs, Róth. Csere: Nemes (liberó), Tóth R. Edző: Juhászné Tóth Mária

 

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook