Célkeresztben a szabadidősport

Hét helyszínen személyesen és élő internetes közvetítés útján követhették figyelemmel az érdeklődők a szabadidősport aktuális kérdéseivel foglalkozó videokonferenciát.

Az Önkormányzati Minisztérium Sport Szakállamtitkársága és a Nemzeti Sportszövetség videokonferencia sorozatába ezúttal Veszprém is bekapcsolódott. Városi és megyei sportvezetők konzultáltak a Pannon Egyetemen a Veszprém Megyei Sporttanács szervezésében.

Dr. Honfi László, a házigazda, egri Eszterházy Károly Főiskola intézetigazgatója és Györfi János, a Nemzeti Sportszövetség stratégiai főtanácsadója köszöntötte a videokonferencia résztvevőit, akiknek az előadások meghallgatása után lehetőségük nyílt kérdések feltevésére, ami interaktívvá tette a konferenciát.

Monspart Sarolta, a Nemzeti Szabadidősport Szövetség elnöke a „Szabad az idő, de mitől szabad a sport?” című előadásában elmondta, hogy a szabadidősportnak nagyon csekély a súlya a sportpolitikában, alig van igazi érdekképviselete és beleszólása a döntéshozatalba. Az esélyegyenlőség nem érvényesül, és a magyar kultúrában nincs jelen a testkultúra. A testnevelés oktatás nagyon teljesítményközpontú, és nem cél, hogy élményt, szórakoztatást adjon. A média csak a képernyő elé invitálja az embereket, és nem arra, hogy ők is sportoljanak, így a saját lustasága az ember legnagyobb ellensége. Elsődlegesen az állam, a kormány feladata lenne a megfelelő törvények meghozásával a jelenlegi helyzet elmozdítása.

Salga Péter, a Nemzeti Szabadidősport Szövetség főtitkára a szabadidősport érték és termék jellegéről tartott előadást. A szabadidősport az életmód pozitív eleme, a betegségmegelőzés és az önszórakoztatás eszköze, de az állam mégsem kezeli megfelelő helyen. Sokkal dominánsabb a termék jelleg, hiszen áramlik be a divat, a sporteszközök, a sportruházatok, a létesítmények és a rendezvények eladhatók. Az egyik legnagyobb probléma az, hogy a szabadidősport nem érdekes és nem fontos a média számára, a TV-reklám pedig megfizethetetlen. Az internetes médiumok fogékonyabbak a szabadidősportra, és a fiatalok is inkább ezeket olvassák, ami hosszú távú partnersége ad lehetőséget.


Fotó: veszpremsport.hu

Dr. Ábrahám Júlia, a Fittnessakadémia igazgatója a rekreáció oktatás jelenlegi rendszeréről beszélt, és egy készülőben lévő, átütő erejű változásról, aminek alapfeltétele a szakképzés és a felsőoktatás kooperációja. Markáns képzési profilra és minimum-tananyag meghatározására van szükség minden szinten, és a tanultak hasznosíthatóságát javítani kell. A rekreáció képzésben 30-40 éves hátrányban vagyunk, ezért az EU-s képzési rendszereket és modelleket meg kell ismerni és át kell venni. Fel kell ismerni az intézményi korlátokat, és valódi együttműködési szándékra van szükség az intézmények között.

Dr. Fritz Péter, a Szegedi Tudományegyetem adjunktusa a rekreátorok helyéről és szerepéről tartott előadást. A rekreátor az emberek egészségének fejlesztését szolgálja, ezért a képzésben is növelni kell a gyakorlatok számát, a hallgatóknak tapasztalatokat kell szerezniük külső munkahelyeken, ez a minőségi képzés alapfeltétele. Egy felmérésből kiderült, hogy a rekreációs szolgáltatásokat végző vendéglátóhelyek kevés rekreátort alkalmaznak, aminek elsősorban anyagi okai vannak, diplomásként már nem akarják őket megfizetni.

Dr. Honfi László, a házigazda intézmény intézetigazgatója a sport a mindennapokba való beépülésének fontosságáról beszélt, amihez ismerni kell a sport jótékony hatásait, a közvetítő rendszert, illetve hogy mit mikor és hogyan sportoljunk. A rendszeres testmozgásnak pozitív élettani és személyiségformáló hatása van, segít a betegségmegelőzésben, nem ismer életkori határokat, és jó hatással van a társas kapcsolatokra is. Fontos, hogy a táplálkozási szokásokat illesszük a sportoláshoz, és megtaláljuk a személyiségünkhöz, alkatunkhoz és lehetőségünkhöz illő mozgásformát.

Györfi János gördülékenynek és innovatívnak értékelte a konferenciát, és kérte a részvevőket, hogy a konkrét javaslataikat és kérdéseiket juttassák el a Nemzeti Sportszövetséghez, amivel hozzájárulnak a sport hálózat jellegének kialakításához. A konferenciasorozat következő állomása szeptember 29-én, Nyíregyházán lesz. 

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook