Sűrű az élmezőny

Nyolc mérkőzés után az első és a nyolcadik helyen álló játékosunkat mindössze négy pont választja el egymástól.

A labdarúgó világbajnokság első három napján nem kényeztették el a csapatok a világ fociszerető közönségét. Többnyire statikus, lassú, védekező típusú játékot láthattunk, aminek lehet az oka a nagy tét vagy a szezonvégi fáradtság, mindenesetre nem túl valószínű, hogy az eddig bemutatkozó csapatok közül kerül ki a világbajnok. Egyedül a németek teljesítménye volt meggyőző, bár a négygólos sikert a nem túl acélos ausztrálok ellen érték el, akik leginkább a földrajzi elhelyezkedésüknek, és nem a játéktudásuknak köszönhetően szerepelhetnek a legjobbak között.

Kuli nevű játékosunk már nem először vette át a vezetést a Gólözön tippjátékunkban, de szorosan mögötte sorakozik az élboly, az első négy helyezett két ponton belül áll, de még a 8. helyezett is csak négypontos hátrányban van.

Az elmúlt napok gólszegény mérkőzései nem termeltek sok pontot játékos kedvű olvasóinknak, így akár 3-4 jó tippel utolérhetik az élmezőnyt a most regisztráló vagy eddig peches játékosaink is. A csoportok továbbjutóit az elkövetkezendőkben is a Veszprém FC játékosai megtippelik szakmai szemmel.

Regisztrálni a játékszabályok elolvasása után itt lehet.

Eredmények

Szombat
Dél-Korea - Görögország 2:0 (1:0)
Argentína - Nigéria 1:0 (1:0)
Anglia - Egyesült Államok 1:1 (1:1)

Vasárnap
Algéria - Szlovénia 0:1 (0:0)
Szerbia - Ghána 0:1 (0:0)
Németország - Ausztrália 4:0 (2:0)

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook