A hullámok ura

Egy hazánkban kevésbé népszerű sportágról, a szörfről beszélgettünk Gyömrei Ádámmal, a Balatonfűzfői Szörf Klub tehetséges sportolójával.

Mikor kezdtél el szörfözni, miért pont ezt a sportágat választottad, honnan jött az ötlet?

Először 2002-ben álltam windsurf-re, édesapám jóvoltából. A rövid história úgy szól, hogy kölyök korunkban – szerencsénkre - sokat vittek minket szüleink strandolni. Vakáció alatt szinte minden nap lent voltunk a Balatonon öcsémékkel. Számomra egy idő után már unalmassá vált a röplabda, strandfoci, csúszda és a lángos, valami újat szerettem volna kipróbálni. Ebben az időszakban vett édesapám egy szörföt. Valószínű ő benne is hasonló vágyak motoszkálhattak, így valahova ide tehetem szörfös pályafutásom kezdeti szakaszát. Alapjába véve mindig is vonzottak az extrém sportok, így hamar megfogott az e sportból adódó kihívások sorozata. Annyira megtetszett ez a természet közeli, szabad, dinamikus és látványos sport, hogy ezután szabadidőmben csak windsurf-özni akartam. Mindenhova cipeltük szörfünket hátha „befúj”, és így azonnal vízre tudjunk szállni.

Milyen klubban szörfözöl, volt (van-e) edződ, hol szoktál edzeni, gyakorolni?

Szörfpályafutásom eleje óta a Balatonfűzfői Szörf Klubban sportolok. Erre a klubra az egyesület által gondozott hely közelsége, és könnyű megközelíthetősége miatt esett a választás. Nem utolsó sorban a fűzfői öböl ideális fekvéséről és a neves klubtagokról, mint például Kucséber Ferenc, aki nemzetközi szinten elismert szörfdeszka készítő mester. Az utóbbi időben már egyre kevésbé van alkalmam aktívan tevékenykedni, mivel külföldi útjaim és a nyári szörftáboros munkám lefoglal.

Edzőm gyakorlatilag minden kedves sporttárs, aki valamilyen építő kritikával illet. A külföldi profi szörfösök videóján szereplő manővereket szoktam elemezni és fórumokon való trükk leírásokkal párosítom. Ha megvan az elmélet és a látvány, akkor irány a víz és átveszem a gyakorlatban is. Edzeni legtöbbször Budataván edzek, mivel Balatonalmádiban lakom és a strand közelsége, valamint ideális fekvése lecsábít. Itt érdemes megjegyeznem, hogy kis hazánkban az uralkodó szélirány az Ény-i. Ez az irány az észak-keleti medencében Budataván, és a fűzfői öbölben a legjobb. Az észak balatoni vonal nyugati településein már macerásabb vízre szállni, mert a szél „pöffös”(jelentése: instabil), rá-rá fúj partközelben. Általánosan a déli partot kedvelik még a szörfösök, mert ott „kifújt”(jelentése: stabil) a szél, azonban hullámos is, ami konkrétan minket freestyle-osokat akadályoz a manőverezésben.

Azért nem egy olcsó sportág a szörf, van-e esetleg támogatód, miből finanszírozod az eszközöket, a versenyre való utazásokat?

Igen, valóban a drága sportok közé tartozik, ezen felül hazánkban nem kimondottan népszerű, így elég nehéz itthon érvényesülni. Azonban vannak segítőim, mint pl. felszerelés támogató (Windsurfbolt Érd), civil-sport öltözet szponzor (Protest boardwear) és médiatámogató (Sunny Production), akiknek sokat köszönhetek.

Idén egy számomra még feldolgozhatatlan tragédia történt az életemben. Elvesztettem édesapám, akit a támogatók élére tudnék sorolni. Ő volt, aki maximálisan támogatta a szörfös karrierem, mint anyagi, mint lelki, mint természetbeni segítséggel. Együtt jártunk szörfözni, elvitt versenyekre, szörfeszközöket vásárolt, és anyagi támogatást nyújtott a külföldi útjaimhoz. Ő is e sport önzetlen szerelmese volt. Mindent a szörfre tett fel. Neki köszönhetem, hogy eljuthattam idáig és a történtek még jobban ösztönöznek arra, hogy a rengeteg segítsége ne legyen hiábavaló.

Két éve már, hogy stabil párkapcsolatban élek. Itt szintén főszerepet kap a szörf, ami a barátnőm támogatása és megfelelő toleranciája nélkül nem működne.

A szörfnek milyen ágai vannak, te melyik(ek)ben szoktál versenyezni?

Mint minden más sportágban, így természetesen a szörfben is léteznek versenyek. A windsurf 1986 óta olimpiai sportág is. Főként öt kategóriában szoktak versenyeket rendezni: Wave, Freestyle, Slalom, Formula, és RSX kategóriákban. Jómagam a freestyle kategóriában versenyzem.

A wave kategóriát hullámos helyeken rendezik, ahol a hullámlovaglási technikákat és a különböző ugrásokat pontozzák. A freestyle kategória főként az ügyességről szól, ahol adott idő alatt, a versenyzőknek különböző trükköket (szaltó, deszka-vitorla 360, fordított állás, ugrás, hátracsúszás) kell bemutatniuk, melyeket nehézségi szintjüktől függően pontoz egy többtagú zsűri. A Szlalom és Formula kategóriában egy főként 8-as alakú pályán kell végigmenniük a versenyzőknek, ahol a leggyorsabb nyer. Az RSX pedig a hivatalos olimpiai hajóosztály. Itt minden versenyzőnek azonos felszerelése van és egy adott pályán (általában trapéz alakú) kell végigmenniük.

Olvastam, hogy többször is voltál külföldön, mesélnél részletesen az ezzel kapcsolatos élményeidről?

Természetesen. Kétszer voltam az Egyiptomban található szörf és búvárparadicsomban, ami Dahab névre hallgat. Itt mind a két alkalommal fél évet töltöttem szörfözéssel. Nagyon ideális kondíciók vannak a freestyle szörfözés gyakorlására. Sima víz, napsütés, homokos part, pálmafák, tevék és nem utolsó sorban stabil szél, ami 365 napból 300-at fúj. Itt alapoztam meg freestyle-os karrierem. Egy barátom invitálására vágtam neki az első útnak. Semmi nem volt biztos. Benne volt a pakliban, hogy nem marad pénzünk hazaútra, vagy, hogy pár hét után haza kell jönnünk. Azonban minden összejött. Szállás, munka, szörftároló, így a tervezett fél évig tudtunk maradni. Kint gitározással, szörfoktatással és vendéglátással tartottam el magam, miközben minden nap vízre tudtam szállni.

Dahab-ban az élet nagyon szabad és egyszerű. Az ottaniak kedvesek, közvetlenek és kisigényűek. Ezek a jellemzők egy olyan légtért kombinálnak, amihez könnyen hozzá lehet szokni és mikor az ember hazaér, mintha egy szép álomból keltenék fel. Emlékszem az első karácsonyi élményemre, mikor a turisták fejvesztve ajándéklázban égve vásároltak, én pedig mint egy ünneprontó, mentem szörfözni. Jó szél volt és 35 fok. Aztán a másik kedves élményem, amikor december 29.-én (szülinapomon) levittek a búvárkodó barátaim merülni. Addig megszokott élményeim a szánkózás, hógolyózás és a hideg volt ezen a napon. Akkor viszont meleg, napsütés, türkizkék tiszta víz fogadott. Ehhez hasonló élmények kísérték végig a kintlétem.

Aztán legutóbb Pozo-n (Gran Canaria) voltam, szintén fél évet. Itt teljes más dimenzió fogadott, mint Dahab-ban. Tavalyelőtt nyár közepén, mikor a repülőgépen ülve megriadtam a hirtelen érkező 35 csomós széllökésekre, már tudtam, hogy közeleg a leszállás. Megérzésem beigazolódott, hisz mikor kinéztem a gép ablakán, megláttam Pozo hamisíthatatlan szélturbináit, amik szaporán pörögtek és mutatták az uralkodó ÉK-i szélirányt. Ezek a turbinák látják el az egész sziget áram igényét. A repülőtér kb. 10 perc autóútra van Pozo-tól. Mikor megérkeztem a kis szörfös falucskába és beálltunk az apartman elé, láttam, hogy Torma Jani – Pozo-i őslakosnak számít már - és Dávid (állandó lakó) - lép ki az ajtón, akik csörtetnek le a garázsba még álmos fejjel előszedni a szörföket. Akkor már tudtam, hogy megérkeztem. Lepakoltam a táskáim és rögtön mentem ki a vízre. A lefele úton - ami 100 méter az apartmantól az öbölig - felkészültem a „welcome session”-re. Páratlan élmény volt nekem, mint balatoni srácnak az óceán tiszteletet igénylő kondíciói között szörfözni.

Pozo-n gyakorlatilag csak turista-, profi- és helyi szörfösök élnek, elvétve egy-két helyivel, így a hely egy apartman falut alkot. Mikor befúj a szél - ami nem ritka - mindenki rohan a vízre. A szélcsendes napokon pedig futással, úszással, kosarazással tartják magukat formában a szörfösök. Ezen a helyen minden évben megrendezésre kerül egy PWA világkupa futam, mikor az élsportolók mérhetik össze tudásuk a hardcore körülmények között. Sokan közülük rendszeresen járnak vissza edzeni, hogy ne felejtsenek el a szörffel repülni a következő futamig.

A nyáron megspóroltam annyi pénzt (plusz édesapám anyagi támogatása), ami elég volt arra, hogy 2 hónapot csak a szörfözésre szentelhessek. Mivel freestyle versenyző vagyok és a fejlődés előny, így kialakítottam egy edzéstervet. Úgy vélem háromféle út járható. Bevállalni mindent, amit megálmodtál a szobádban, miután megnézted az ominózus manővert egy vér profitól, és ezzel kacérkodva a komoly sérülésekkel, eszközdarálással, vagy a másik végletet a fokozatos, időigényes utat járni. Mivel anyagi hátterem nem engedte, hogy hetente lecseréljem egy vitorlám vagy árbócom, de fejlődni is akartam, így a kompromisszumos megoldást választottam, ami így is könnyű sérülésekkel, egy-egy vitorla, árbóc, toldó és deszkatöréssel járt.

A szörfözés mellett azért munka után is jártam egy kis betevőért. Dolgoztam behívó emberként étteremnek és disconak, miközben zenészként akartam elhelyezkedni, de végül a helyi neves szörfiskolában kötöttem ki, mint szörfoktató, ahol lehúztam négy hónapot. Barátnőmmel éltem kint, akivel hosszabb távra terveztünk, de egyéb okok miatt nem telepedtünk le, kalandozunk tovább emelt fővel.

Szórakozni, munkát keresni a sziget déli partszakaszára jártunk, ahol az aranyló, finom homokú strandok jellemzőek, melyek közül kiemelkedik Playa de Inglés és Maspalomas. Itt találhatóak a természet ékkövének emlegetett dűnék. Ide koncentrálódik a turistavonzó gépezet.

Magyar és nemzetközi szinten milyen eredményekkel büszkélkedhetsz?

2005 - “az év felfedezettje”
2005 - Red Bull Freestyle Siófok 4. helyezett
2006 - Jégsurf Freestyle 1. helyezett
2006 - Magyar Bajnokság Freestyle III. forduló, Balatongyörök, 3. helyezett
2006 - Magyar Bajnokság Freestyle 3. helyezett
2007 - Fundango Kupa Freestyle 1 helyezett
2007 - Balaton Királya cím (a Balaton Királyai rendezvény keretein belüli freestyle versenyen elért 1. helyezésért)

Több alkalommal olvastam, hogy nyaranként szörftábor is szokott indulni, idén lesz-e, hol, milyen feltételekkel, te milyen szerepet töltesz be itt?

Igen, idén is lesz szörftábor, méghozzá Siófokon, az Ezüspart Hotelben, ahol idén már negyedik éve oszlopos szörfoktatónak tudhatom be magam a többi, szintén eredményes élsportolóval egyetemben. Szörftáborunk az évek során megfelelő nívószintre nőtte ki magát ahhoz, hogy kizárólag profikat dolgoztasson különböző feltételekkel, pl. magyar bajnoki helyezés. Emellett nagyon ideális helyen van a kezdőknek, mivel kicsi a vízszint, könnyen kezelhetők és biztonságosak a felszerelések, valamint egy karnyújtásnyira van a szörfcenter a víztől. Tanulóink visszajárnak és egyre bővülő létszámban tudjuk szervezni az egyhetes turnusokat. A fentiek után bátran merem állítani, hogy a mi táborunk garantált szakmai fejlődést és élménydús hetet nyújt minden korosztálynak egyaránt. Első turnusunk június 27.-én kezdődik.

Bővebb információkért tekintsék meg honlapunkat: www.szorftabor.hu

Mik a jövőbeni terveid a szörffel kapcsolatban?

Továbbra is szeretnék versenyszerűen szörfözni, kihozni magamból a legtöbbet. Idén freestyle akció videókat is készítünk különböző helyszíneken, amiket a folyamatosan frissülő blogomon (www.hun104.blogspot.com) tekinthetnek meg az érdeklődök. Ezt a projektet szeretnénk folytatni és a lehetőségekhez képest minél profibb szintre emelni.

Jó szelet minden sporttársnak és zárásként a szörfös köszönést szeretném alkalmazni, ami úgy hangzik Aloha!

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook