Két új játékos a VFC-nél

Egy védővel és egy csatárral erősítette meg eddig a keretét az NB2-re készülő Veszprém FC labdarúgócsapata.

Garai Péter, a VFC ügyvezetője elmondta, hogy Farkas Krisztián személyében egy csatárt, valamint Kollár Zsolt személyében egy védőt igazolt a veszprémi együttes. Előbbi a Szolnoktól, utóbbi Ausztriából érkezett Veszprémbe.

Farkas Krisztián a Nyírség Spartacusnál kezdte a pályfutását, majd a Dabas játékosa lett. 2007-ben az NB2-ben szereplő Szolnoki MÁV-hoz igazolt, ahol az első idényében 14 gólt szerzett. A jó szereplésnek köszönhetően az NB1-es Kaposvárhoz került, ahol az első szezonban 17 mérkőzést játszott a legmagasabb osztályban és 1 gólt szerzett. 2009 őszén még Kaposvárott szerepelt, majd a klub felbontotta a szerződését, így újra Szolnokon találta magát, ahol 7 mérkőzésen 3 gól szerzett.

Kollár Zsolt a Kecskemétben kezdte pályafutását, majd a Vasashoz igazolt. Innen 2005 telén az NB2-ben szereplő Felcsúthoz került. 2007-ben ismét félévkor váltott, ekkor a szintén másodosztályú Budaörshöz igazolt, ahol az utolsó szezonjában 14 mérkőzésen 7 gólt szerzett. Az előző idényben egy alacsonyabb osztályú ausztriai együttesnél szerepelt.

További játékosok érkezése is várható, de kilétükről csak az egyeztetések lezárása után derül fény. Távozó egyenlőre nincs a csapatnál.

érkezők

Farkas Krisztián
Poszt: csatár
Súly: 74 kg
Magasság: 174 cm
Születési idő: 1979. április 15.
Előző klubjai: Szolnoki MÁV, Kaposvári Rákóczi, Szolnoki MÁV
NB1-es mérkőzéseinek száma/gól: 24/2

Kollár Zsolt
Poszt: hátvéd
Magasság: 187 cm
Testsúly: 75 kg
Születési idő: 1979. november 12.
Előző klubjai: Kecskemét, Vasas, Felcsút, Budaörs

képek forrásai: sporthirado.hu, profifoci.hu

A veszprémiek a héten három edzőmérkőzést is játsszanak: kedden 18 órakor az MTK-hoz utaznak, majd szerdán a megyei rivális Lombard Pápa NB1-es csapatának otthonában lép pályára a Veszprém FC szintén 18 órai kezdettel. Szombaton ismét hazai pályán szerepel a VFC, 11 órától a Kaposvár csapatával mérkőznek meg. A hazai mérkőzések helyszíne kérdéses, mivel a Stadionban egyenlőre még nem szerelték fel a kapukat. Figyeljék hírportálunkat, ahol megróbáljuk a lehető leghamarabb közzéteni a mérkőzések pontos helyszínét.

Hozzászólások

Zsolt már egy éve Veszprémben él, ugyanis itt kézilabdázik a barátnője.
BX2010. július 16. 18:16
A biztos benntmaradás lehet idén a cél,én anak is tudnél örülni már. Aztán jövőre a fiatalok fokozatos beépítésével jöhetnek a nagyobb célok is, majd idővel Veszprém újra focifellegvár lesz! De szép is lenne! ;-)
Pedro2010. július 14. 16:53
Schleck! Igazad van, én csak örülök az új igazolásoknak! Szerintem 2 nem veszprémi érkezésétől azért még veszprémi marad a csapat! Hajrá USE, hajrá VFC!
Veszprém ollé!2010. július 14. 12:02
http://adatbank.mlsz.hu/pr01/p01_jatekos_nez.asp?p_foverseny=1&p_verseny_id=6574&p_jnkod=157168
FunSir2010. július 13. 22:53
Veszprém ollé!!Az a középmezőny 2 játékos érkezésével, még azért messze van, örüljünk a biztos bent maradásnak!
Schleck2010. július 13. 17:55
Nagyon remélem, hogy a \"külsős\" igazolások nem a veszprémi fiatalok elől veszik el a játéklehetőséget. Lassan beérnek a VFC USE játékosai, rájuk kell alapozni!
veszprémi2010. július 13. 15:04
Végre nemcsak elviszik a tehetségeket, hanem jönnek is új focisták! Ezzel a kerettel a középmezőnyben leszünk! Hajrá VFC!
Veszprém ollé!2010. július 13. 10:57
Kollár remek játékos,nem értem miért nem nb1 ben játszik képességei kitünöek ,azt tudom rola hogy szabadrúgásai életveszélyesek !HAJRÁ VESZPRÉM!!!!
soma2010. július 13. 08:44
Hajrá VFC! Zsolt a Vasasban kiérdemelte, a \"kivételes\" becenevet, magas szintű játék-inteligenciája, kivételes rugó-technikája miatt.Isten hozott nálunk, Kolesz!Reméljük sok örömet okozol, a veszprémi szurkolóknak!Jules
Jules2010. július 12. 20:34
Na végre, a szolnoki Farkas elég gólveszélyes játékos, reméljük nálunk is menni fog neki, a másik játékos elég sötét ló (legalábbis nekem), üdvözlünk titeket Veszprémben!
Pedro2010. július 12. 20:17
Hasonló hírekre vártam már egy jó ideje.HAJRÁ VESZPRÉM!!!!!!
Lecsó2010. július 12. 18:14
Na végre valami hír!Ráadásul nem is rossz játékosok jönnek!Hajrá VFC!
Schleck2010. július 12. 17:27
Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook