Várnak minden természetkedvelőt

Több mint három évtizede szervez túrákat és egyéb programokat szakemberek vezetésével az Építők Természetbarát Sportegyesület. A változatos hosszúságú és domborzatú túrák teljesen nyitottak a természetet kedvelő veszprémi és környékbeli emberek előtt.

A természetbarátok 1976-ban kezdték el szervezni a túrákat, de az erdő és természetvédelemből is kiveszik a részüket.

- Minden területnek megvan a felelőse, szerződésünk van az erdészettel, folyamatosan figyeljük az erdőket, ha szükséges, felújítjuk a kilátókat, magasleseket, és karbantartjuk a turistaútvonalakat. Különböző szakágakat működtetünk, mindenhol a megfelelő szakemberekkel - mondta Szilágyi László, a klub alapító tagja, jelenlegi elnöke.

A gyalogos túrák között megtalálhatók a hagyományos, az egészségmegőrző, a magashegyi és a teljesítménytúrák, de kerékpáros, vízi, barlangi és sítúrákat is szervez az egyesület.

- Mindenki részt vehet a túrákon, nincs korhatár. A rendszeres túrázással nemcsak fizikailag, hanem szellemileg is karbantarthatjuk magunkat, és a munkahelyen is frissebbek leszünk. Sok sportoló is jár hozzánk, aki a versenyzés után karban akarja tartani a testét. Évente 300-350 túrajelentés érkezik be, vagyis majdnem minden napra esik egy túra. Ez úgy jön ki, hogy több vezetőnk is sokszor 2-3 túrát vezet egy nap, természetesen hétvégén van a legtöbb program – mondta Szilágyi László.


A túrázók élén Szilágyi László

A sportegyesület 2007-ben a város egyik legrangosabb elismerését, a Pro Civitate-díjat vehette át.

- Úgy érzem, hogy hosszú időn keresztül, folyamatosan végzett tevékenységünkkel érdemeltük ki az elismerést. Megmozgattuk a fiatalokat és az időseket egyaránt, az általános iskolák testnevelői számára túravezetői tanfolyamot szerveztünk. Még most is vannak az iskolákban olyan pedagógusuk, akiket mi tanítottunk, és rendszeresen járnak túrázni – magyarázta Szilágyi László, aki 1976-ban néhány évig vezette az egyesületet, majd nyolc éve lett újra elnöke.

- Megszűnt volna az egyesület, ha nem viszem tovább, de most már örülnék, ha valaki átvenné tőlem a feladatokat. Addig is szeretném megerősíteni a kerékpáros túrákat, és tovább javítani a külföldi kapcsolatainkat. Szlovéniában és Erdélyben tervezünk elsősorban hegyi túrákat. Most a híres földrajzkutató, Cholnoky Jenő születése 140. évfordulójának megemlékezésére készülünk. A jó családi háttér nélkülözhetetlen volt ahhoz, hogy folyamatosan, hosszú távon tudjam végezni a dolgomat, feleségem, Panni mindig támogatott. A gyerekeim is ebben nőttek fel, és már az unokákkal is rendszeresen túrázunk elsősorban a Bakonyban és Balaton-felvidéken.

Az Építők Természetbarát Sportegyesület idei programtervét már korábban leközöltük, most a legközelebbi programra hívjuk fel a figyelmet:

LACZKÓ DEZSŐ EMLÉKTÚRA

2010. julius 24. (szombat)
Találkozó reggel 8 órakor, Veszprémben, a Múzeumnál, Laczkó Dezső
szobra előtt. Kis megemlékezés után indulás a Laczkó-forrás - Vilma
-puszta-Nemesvámos-Baláca puszta-Római kori Villagazdasághoz. Pihenés, filmvetítés után 14,38-kor indul vissza az autóbusz Veszprémbe.
Autóbusz jegy ára: 245 Ft./egész jegy
Enni- innivalót mindenki hozzon magával. Javasolt bakancs vagy sportcipő
és túraöltözet.
További információ:
Szántóné Egri Éva túravezető
Tel.: 06-20-591 5438, e-mail: szeva@vmmuzeum.hu

Hozzászólások

Jó időben ,jól sikerült a túra. A Cél közeledtével mindenki ingyen frisítőt kapott a sportegyesület gazdasági és túravezetőjétől.
Szilágyi László2010. július 27. 19:27
Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook