Lehet építeni az utánpótlásra

A következő héten kezdődő női röplabda bajnokság előtt Bácskai Sándort, a VESC ügyvezetőjét kérdeztük a csapat körüli változásokról.

Elégedettek is vagyunk és nem is a tavalyi szezonban elért 11. hellyel, mert az, hogy a lányok az alapszakasz végére kivívták azt, hogy nem esünk ki az NB1-ből, ez már egy nagyon szép eredmény volt. A lebonyolítási rendszernek pedig pont az a hibája, hogy a play-offra elveszítik a lányok a motivációjukat. Gyakorlatilag ott még egy kicsi izgalom lehet, ha a csapat a felsőház elején végez, akkor az Extraligába jutásért lehet játszani egy oda-visszavágós mérkőzést, egy nem könnyű ellenféllel szemben. Ha viszont nem kerülünk oda, vagy onnan kiesünk, akkor egy érdektelen kör marad, amit le kell játszani, ami akár a 11. helyre is letaszíthatja a csapatot, mivel nem lehet motiválni a játékosokat. Végezhettünk volna előrébb is, de alapvetően az a fontos, hogy évek óta teljesen stabilan tudjuk tartani az NB1-es tagságunkat, egyáltalán nincsenek kiesési gondjaink – mondta Bácskai Sándor, a VESC ügyvezető elnöke.

Igyekeztünk együtt tartani a tavalyi társaságot, de mivel amatőr csapat vagyunk, így ez nem egyszerű. Most is vannak olyan játékosaink, akik idén diplomáztak, munkát keresnek, és nem tudjuk, meddig maradnak még a csapatnál. Egy távozó volt, Jezerniczky Tímeát, reményteljes centerünket az Extraligás Békéscsaba igazolta le, többet ígérve és kínálva neki, mint amit mi adhattunk. Az ő távozása mindenképpen vérveszteség, de nem is annyira a jelenben, mert abban bíztunk, hogy még 1-2 évig minket fog erősíteni, de tudtuk, hogy nagyon tehetséges, és sajnos a távozása előbb bekövetkezett. Annyi változás történt még a játékoskeretben, hogy a juniorok közül a három legtehetségesebb játékost a felnőtt kerethez emeltük. Most tart a feldolgozása, feltérképezése annak, hogy érkezett-e a Pannon Egyetemre az új elsősök közül 6-7 olyan röplabdázó, akik legalább NB2-es szinten játszottak a jelzések szerint. Megnézzük, hogy közülük ki lehet az, akit talán be tudunk építeni az NB1-es csapatba – folytatta Bácskai Sándor.

A bajnokság lebonyolítása nem változik, marad a tavalyi rendszer, így azok a nehézségek idén is fennállnak, amit a beszélgetésünk legelején említettem. Örülnék, ha az lenne a legnagyobb problémánk, ha az alapszakasz végén már olyan pozícióban végeznénk, hogy a kiesési kört messze elkerüljük. Azt gondolom, hogy ez a játékos anyag, ha véletlenül sérülés, vagy bármi más közbejön, akkor a hiányzókat nem nagyon tudjuk pótolni, mivel a minőségi játékosainkat nem tudjuk helyettesíteni hasonló képességű emberrel, ez esetben pedig bármi megtörténhet a bajnokságban. Ismerve a feljutókat és az ellenfeleket, a mi csapatunknak optimális esetben simán bent kell maradnia, ám a célkitűzés a középmezőny.

Az új idényben a Kaposvár a bajnokság legnagyobb esélyese, évek óta épphogy lemaradnak az Extraligáról, most nyáron ráadásul komoly erősítéseket hajtottak végre. Nagyon jó és tehetséges még az Eger gárdája, valamint az Extraligából kiesett Miskolc. Utóbbi együttes folyamatosan liftezik az első-és másodosztály között, így most is esélyesek a feljutásra. A nyolccsapatos bajnokság további négy gárdája várhatóan nem fog beleszólni az Eger, Miskolc, Kaposvár és VESC felsőházi csatájába, így ők egymással vívnak majd a kiesés elkerüléséért – latolgatta az esélyeket Bácskai Sándor.

Az utánpótlásunkra nagyon büszkék vagyunk, elég jól fel tudtuk fejleszteni a városban az utánpótlásképzést. Öt általános iskolában dolgozunk edzőkkel és csoportokkal, hol rosszabb, hol jobb körülmények között. Két középiskolában, a Vetésiben és Lovassy gimnáziumban is van röplabdaoktatás. Mint egyetemi együttesnek, nem kötelező az utánpótlás bajnokságokban csapatot indítanunk, - ez egy MRSZ szabály – csak a juniort. Ám olyan tehetséges a serdülő társaságunk, hogy őket is indítjuk a bajnoki küzdelmekben, még akkor is, ha ez plusz kiadást jelent nekünk. Jó hozzáállású, magas, ügyes kislányokról van szó, akiket szeretnénk majd itt a városban tartani, hogy később a Pannon Egyetem hallgatóiként a felnőtt csapatban szerepeljenek.


Álló sor (balról): Környei Dóra, Pintér Eszter, Tobak Eszter, Vida Szilvia, Szelle Dóra, Földesi Nóra, Molnár Bettina, Oláh János (edző).
Ülő sor (balról): Dordzsceren Dádzsó, Telek Nikolett, Kintli Tímea, Bodnár Rita, Kovács Anikó, Erdősi Gréta.

Mennyire elfogadott a röplabda Veszprémben, mennyire szeretik a helyi emberek?

Azt gondolom, hogy nem lógunk ki az országos átlagból, mert pl. egy többszörös férfi magyar bajnok Kaposvár hazai mérkőzésire 300-an kíváncsiak, míg nálunk 100-150 veszprémi polgár élvezi ezt a küzdelmet, így ez nem is mondható annyira rossz adatnak. Természetesen nem tudunk vetélkedni a népszerű sportágakkal, valamiért a sportágnak az országos megítélése nem jó, ez gyűrűzik le a helyi szintekre. A Magyar Röplabda Szövetség idén teljes vezetőségváltáson esett át, az új vezetőség még csak felállt, a munkájuk eredmények ebből kifolyólag még nem látható. Nagyon sokan vártuk ezt a váltást, mert az előző garnitúra nem hozzáértően végezte a munkáját, így most bizakodva állunk az új vezérkar előtt, hogy talán ők javítani tudnak a röplabda országos megítélésén.

Az elmúlt hétvégén nemzetközi röplabda tornát szervezett a veszprémi együttes, melyen a nagy rivális Kaposvár, a szintén hazai Újbuda és TF, valamint a cseh Zlin gárdája vett részt.

A kupát meggyőző játékkal a Veszprémi Egyetem SC nyerte a BITT Kaposvár, valamint a cseh Zlin Universitas előtt. Különdíjat kapott a legjobb játékos, Balajcza Barbara, a veszprémiek közül Kovács Anikó, az edzőknél Oláh János (VESC). A legsportszerűbb csapat az Újbuda lett.

a torna végeredménye

I. VESC
II. Kaposvár
III. Zlin
IV. Újbuda
V. TF