Színvonalas szezonnyitány

Company Nyelviskola VRC – Vegyész-RC Kazincbarcika 1:3 (-28, 22, -18, -20)

Izgalmas, jó mérkőzést játszott a VRC az első hazai bajnokin, ahol a szakmai háttér a vendég Kazincbarcika javára döntött.

A vendégek kezdték jobban a mérkőzést, és már az első technikai időnél jelentős előnyre tettek szert. (2:8) A folytatásban jól tartotta az előnyt a Kazincbarcika, a veszprémiek igyekeztek felzárkózni, de második technikai időnél nyolc pont volt a differencia. (8:16) A hazai szurkolótábor örömére végre megkezdte a felzárkózást a VRC, 23:21-nél már csak kettővel vezettek a vendégek, majd sikerült kiegyenlíteni, sőt, 25:24-nél szettlabdához jutottak a mieink. A lehetőséget azonban nem sikerült kihasználni, fordított a Kazincbarcika, és végül minimális különbséggel, de hozta a játszmát. (28:30, 0:1)

A második szett elején felváltva vezettek a csapatok, két pontnál nagyobb előnyre egyik félnek sem sikerült szert tennie. Az első technikai időnél a veszprémi srácok mehettek egypontos előnnyel a rövid szünetre (8:7), ami láthatóan jót tett a társaságnak, hiszen zsinórban öt pontot szerezve elhúztak 12:7-re. A vendégek – a rövidzárlat után felocsúdva – megkezdték a felzárkózást, 14:13-nál már csak egy pont volt a differencia, végül kétpontos veszprémi előnynél jöhetett a 2. technikai idő. (16:14) Sikerült gyorsan megduplázni a különbséget (19:15), így jöhetett a vendég időkérés, ami azonban nem tudta megakadályozni, hogy megnyugtató előnnyel fordulhassanak a mieink a hajrára. (21:16) A Kazincbarcika azonban nem adta fel, és 21:23-nál már látótávolságon belülre kerül, így nem csoda, hogy Nyári Sándor időt kért. Önfeláldozó játékkal küzdöttek meg a szettlabdáért a veszprémi srácok, amit másodikra sikerült is beütni, amivel egyenlített a csapat. (25:22, 1:1)

A harmadik játék első felében fej-fej mellett haladtak a csapatok, többnyire a vendégek vezettek, de kétpontos előnynél nagyobbra nem sikerült szert tenniük. 8:8-nál és 13:13-nál is döntetlen volt az állás, a második technikai előnynél eggyel ment a Kazincbarcika. (15:16) A hazai oldalon egy komoly rövidzárlat lépett fel, a 16. pontnál megakadtak a mieink, így hat ponttal elhúztak a vendégek. (16:22) A megszerzett előnyt már nem engedték ki a kezükből a kékmezesek, és újra átvették összesítésben a vezetést. (18:25, 1:2)

A negyedik játszmát jól kezdték a mieink, már 5:2-re is vezettek, de 5:5-nél egalizáltak a vendégek, majd át is vették a vezetést, és folyamatosan növelték az előnyüket. Az első technikai időnél még csak kettő (6:8), a másodiknál viszont már öt pont volt a különbség (11:16), a hajrára pedig 12:20-nál fordultak a csapatok. Ekkor azonban végre feltámadtak a mieink, szereztek zsinórban három pontot (15:20), a vendégek mestere azonnal időt kért. Foggal-körömmel küzdöttek az egyenlítésért a veszprémi srácok, de végül hozta játszmát és ezzel együtt a mérkőzést is a Kazincbarcika. (20:25, 1:3)

Mérkőzéstükör

- A két csapat között szakmai lehetőségekben jelentős különbség van. Ők napi kettőt edzenek, most erősítettek két válogatottal, ami végül eldöntötte a mérkőzést. Amikor a reménytelen tűnő első szett után visszajöttünk, akkor eldöntöttem, hogy érdemes ezekkel a srácokkal a dolgozni. Van még mit tennünk, de nagyon tisztességesen állnak hozzá a munkához. A vereség egyáltalán nem viselt meg, rendkívül színvonalas, jó meccset tudtunk játszani. A jobbik csapat nyert, de lehet, hogy ez novemberben már nem így lesz, bízom benne, hogy akár idegenben meg tudjuk fogni őket – mondta Nyári Sándor, a VRC mestere.

- Győzni jöttünk erre a mérkőzésre, ami egy kis túlpörgést okozott. Nagyon jól kezdtünk, majd megnyugodtunk, amiből fel tudott állni a Veszprém, és szorossá tette az első szettet, a másodikat pedig meg tudta nyerni. Ekkor ébredtünk rá, hogy végig játszanunk kell, a cserékkel jól tudtam variálni. Eddig az volt a vaj, hogy csak a pályán lévő hat emberrel tudtunk eredményesek lenni, most minőségi cserékkel tudtam változtatni, és ezzel sikerült a magunk javára fordítani a mérkőzést. Nekünk több jó játékosunk volt a pályán és a pályán kívül, mint a Veszprémnek – mondta Dudás András, a Kazincbarcika vezetőedzője. (Fotó:boon.hu)

Company Nyelviskola VRC – Vegyész-RC Kazincbarcika 1:3 (-28, 22, -18, -20)

Veszprém: Puspán, Kráml, Bánhegyi, Németh E., Czintula, Cziczó. Csere: Horváth Á. (liberó), Németh Z., Horváth Sz., Sech, Garamvölgyi
Edző: Nyári Sándor

Kazincbarcika: Juhász, Gulyás, Csizmadia, Toronyai, Kovács Z., Szalai. Csere: Szántai (liberó), Lehóczky L., Lehóczky G., Lónárt, Dudás
Edző: Dudás András

 

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook