Ötgólos meccsen győzött a Gizella

A félidőben még a vendég dorogiak vezettek két góllal, de a veszprémi lányok fordítani tudtak, és megnyerték a mérkőzést.

Az elmúlt hét egyik legfontosabb feladata volt, hogy a soproni, immár lassan „hagyományosnak tekinthető„ játékvezetés minőségéből adódó, szokatlan körülmények között elszenvedett vereség után felrázni a csapatot.

Szerencsére, a tavaly éppen a soproniak elleni mérkőzésen súlyosan megsérült, addig messze legeredményesebb támadónk, Varga Kinga ismételt szereplésének lehetősége jelentősen javított a hangulaton.

Az időjárás azonban nem vette kegyeibe a csapatokat, mert nagyon kellemetlen hidegben kezdődött a találkozó, melynek első félidejében inkább a mezőnyjáték dominált. A veszprémiek lényegesen többet birtokolták a labdát, ám két rögzített játékhelyzet során gólokkal „ajándékozták” meg az addig helyzetet kialakítani sem tudó dorogiakat, így komoly pszichés hátránnyal vonulhattak pihenőre.

A fordulás után az átszervezett hazaiak támadó formációra váltottak és a feltámadt szélben, valamint a szakadó esőben szinte végig egykapuzták a második félidőt. Erőfeszítésük meghozta az eredményt, mert hatalmas küzdelemben megfordították az állást és megérdemelt győzelmet arattak!

Gizella VSE - Dorogi Egyetértés SE 3:2 (0:2)

Veszprém,100 néző, V:Mihály

Veszprém: Dömsödi - Hogya (Varga), Kikl, Faddi, Gojdics, Szalai (Hülber), Németh, Borbély, Tolner, Kis (Véninger), Borbélyné (András).

Gólszerzők: Varga Kinga, Szalai Lúcia, Véninger Tünde, illetve Göbölös (2).
Sárga lap: Treszier, Cseh.

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook