Lesáncolták a Veszprémet

Esélyeshez méltóan, magabiztosan nyert a Kecskemét gárdája Veszprémben, egyedül a harmadik szettet tudta szorossá tenni a VRC. Nyertek viszont a juniorok jó játékkal, három szettben.

A találkozó elején gyorsan elhúztak a vendégek három ponttal, mindháromszor a sáncról pattant vissza a labda, majd ötre növelték az előnyt (1:6), ami máris veszprémi időkérést eredményezett. Nyári Sándornak sikerült rövid időre felrázni a veszprémi csapatot, 5:7-nél már csak két pont volt a különbség. Közelebb azonban nem sikerült kerülni a remekül blokkoló kecskemétiekhez, a különbség fokozatosan növekedett, a második technikai időnél már 9:16 volt az állás. A játék képe a szett második felére sem változott, továbbra sem találták a mieink a kecskeméti sáncok ellenszerét, 12:22-nél már tíz volt a különbség, ami békés pontváltásokkal meg is maradt a játszma végére. (15:25, 0:1)

A második szett jobban indult, két veszprémi pont született (2:0), de gyorsan fordítottak a vendégek, a mieink pedig ismét futhattak az eredmény után. (3:5) Az első technikai időnél már négy pont volt a különbség (4:8), ami a másodikra ugyan nem nőtt tovább (12:16), de a Kecskemét továbbra is magabiztosan blokkolt, a veszprémiek pedig sokszor tanácstalanul játszottak. A hajrá előtt 13:18-nál Nyári Sándor még megpróbálta egy időkéréssel felrázni a csapatot, de nem sikerült, a záró hét kecskeméti pontra egyedül Seck György tudott válaszolni, így tetemesre nőtt a különbség a szett végére. (14:25, 0:2)

A harmadik játszmárare összekapták magukat a veszprémi srácok, 2:0-ra a mienk vezettek, 3:3-nál ugyan egyenlítettek a kecskemétiek, de ezúttal nem sikerült meglépniük.7:8-nál vezettek először a játszmában, de két pontnál nagyobb előnyre nem sikerült szert tenniük. (9:10) A harmadik szettben jól működött a veszprémi sáncmunka is, melynek eredményeként 12:12-nél sikerült egalizálni, majd a második technikai időnél már a mieink vezettek kettővel. (16:14) A vendégek 18:18-nál tudtak egyenlíteni, majd vissza is vették a vezetést, és hiába kért azonnal időt Nyári Sándor, a hajrában ismét jobban összpontosított az alföldi csapat, így hozta a harmadik játszmát és ezzel együtt a mérkőzést is. (20:25, 0:3)

Természetesen nem a Kecskemétet kell megvernie a veszprémieknek, és mentségükre legyen szólva, hogy két sérült kulcsjátékos – Bánhegyi István és Tóth Tibor – hiányzott a csapatból, de a korábban megszokott tűzet és okos játékot hiányolta a hazai publikum.

Mérkőzéstükör

- Az első játszmában tönkresáncolt bennünket a Kecskemét, a támadóink nem voltak elég kreatívak, mindenki izomból pályát akart ütni. Minél többször visszajött a sáncról a labda, annál inkább dacból is át akartuk ütni ahelyett, hogy más megoldásokat kerestünk volna. Ez egy ilyen szintű csapat ellen nem vezethet célra, a Kecskemét higgadtan, nyugodtan röplabdázott. A mai meccsen nekünk csak a harmadik szettben voltak momentumaink, nehéz úgy csapatszerkezetet építeni, hogy két játékosunk is csak egyetlen edzésen tudott részt venni a héten, és a két sérült játékosunk is nagyon hiányzik. Úgy látom, hogy kb. egy hónap múlva fog összeállni a csapat, és januártól mutathatja meg igazán, hogy mit tud. Jelenleg nem mindenki profi játékos, de én azt gondolom, hogy nem a zsebben vagy a játéktudásban jelentkezik a profizmus, hanem a hozzáállásban, így például ha feleannyi idő áll rendelkezésünkre, akkor azt használjuk ki értelmesen. Előrelépni csak munkával lehet – mondta Nyári Sándor, a VRC mestere.

Company VRC - Kalo-Méh Kecskeméti SE 0:3 (-15, -14, -20)

Veszprém: Puspán, Kráml, Németh E., Czintula, Cziczó, Horváth Á. (liberó), Németh Z., Horváth Sz., Sech, Garamvölgyi
Edző: Nyári Sándor

Nyertek a juniorok

A diadalt ezen a hétvégén hét junior játékos és edzőjük Holdinger Szilárd szolgáltatta. A felnőtt után megrendezett junior mérkőzésen fordított eredmény született. Simának nem mondható meccs volt, ám küzdeni tudásból, akarásból és csapatjátékból juniorjaink jelesre vizsgáztak. Az ellenfélnél a felnőtt meccsen is jól játszó Farkas Péter, míg nálunk az ugyancsak felnőtt kezdő Kráml Szilveszter volt csapata vezére. Kivétel nélkül minden játékost dicsérhető lelkes, jókedvű játékáért - számolt be a csapat hivatalos honlapja.

CNY VESZPRÉMI RC- KALO-MÉH KECSKEMÉTI SE 3 : 0 (25:20, 25:16, 25:23)

CNY Veszprémi RC: GARAMVÖLGYI OLIVÉR, MYSZÖGLÁD DÁNIEL, KRÁML SZILVESZTER, SAITZ BALÁZS, LÁDONYI RÓBERT, SZOMBATH GERGELY, SZŰCS PÉTER (libero)
Edző: HOLDINGER SZILÁRD

 

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook