Pintér Eszter méltó búcsút vett

A Veszprémi Egyetemi SC hazai pályán 3:0-ra nyert a Szolnoki RK-SI ellen a női NB I alapszakaszának ötödik fordulójában. A bakonyi együttesben ezen a találkozón lépett pályára utoljára Pintér Eszter és Vida Szilvia.

 A négy forduló után egyaránt két győzelemmel és két vereséggel rendelkező Veszprém és Szolnok mérkőzésének első játszmáját a két játékosukat is búcsúztató hazaiak kezdték jobban. Pintér Eszter az Extraligában szereplő MÁV Előréhez igazol. Érdekes, hogy a híres utánpótlás-nevelő hírében álló fehérváriak Borsos Anna és Zsoldos Edina után immár a harmadik veszprémit igazolják át egy év alatt. Ha a kaposvári Dzunic Annát és Kondor Tímeát, valamint a kanadai Colette Meek-et is megemlítjük, akkor lassan ott tartunk, hogy több bevándorló játszik majd a MÁV-ban, mint saját nevelés - számolt be a hunvolley.blog.hu.

Visszatérve a veszprémiekre, a liberó, Vida Szilvia munkahelyi okok miatt hazaköltözik Paksra, Dordzsceren Dádzsó pedig bokaszalag-szakadást szenvedett a Kaposvár elleni juniormeccsen, így a csapat meglehetősen nehéz helyzetbe került. A VESC a remek rajt után (8:3) magabiztosan őrizte előnyét (15:10). A második technikai szünet után (17:10) három pontot szerzett a Szolnok (17:13), de a hajrá magabiztos bakonyi vezetéssel kezdődött (20:14). A lagymatag játék és a jelentős különbség megnyugtatta, elálmosította a veszprémieket, a koncentráció csökkent, a Szolnok pedig ügyes, sokmozgásos röplabdát bemutatva, pontosan támadva előbb felzárkózott (21:19), majd egyenlített is (22:22)! A legvégén visszatért a korábban lecserélt Földesi Nóra, és szerencséje is volt a házigazdának, a szolnokiak rontottak, a VESC pedig megnyerte a szettet (25:22, 1:0).

Szoros állás jellemezte a második rész elejét (5:5). A játék színvonala, intenzitása nem emelkedett, de a Veszprém az első szett végén látott megingás után ismét magabiztosnak tűnt. Igen ám, de 10:5 után megint jött egy jókora hullámvölgy, a Szolnok szigorított a védekezésén, támadásban pedig hatékonyabbá vált, s előbb felzárkózott (12:11), majd egyenlített is (13:13). Oláh János, a hazaiak edzője feladót cserélt, Bodnár Ritát irányítóposzton Tobak Eszter váltotta. A másik oldalon Nyári Virág is egyre inkább belelendült, a pálya minden pontján hasznosan játszott. A második technikai után újra lendületbe jött a VESC, és megint ellépett riválisától (20:15). Igen ám, de a folytatásban megint a szolnokiaknak pattant jobban a labda, és kisvártatva újra szoros volt az állás (21:20). Ahogy az első részben, úgy ezúttal is a dunántúliaknak sikerült jól a hajrá, Kovács Anikó vezérletével ezt a játszmát is a Veszprém nyerte (25:20, 2:0).

A játék képe a harmadik felvonásban sem változott, vezetett az összeszedettebb, sokoldalúbb Veszprém, de a mozgékony Szolnok ott loholt riválisa nyomában (8:6, 14:11). Tobak Eszter pályára küldése jó edzői húzásnak bizonyult, a tehetséges feladó remekül irányított. Védekezésben voltak hiányosságai a VESC-nek, de ezt a hatékony támadójáték kompenzálta. A második technikai után megint közelebb lopódzott a Szolnok (16:15), de Földesi Nóra vezérletével újra megindult a házigazda (22:16), és Szelle Dóra ütésével lezárta a találkozót (25:16, 3:0). 

Mérkőzéstükör

Oláh János: – Sűrű hullámvölgyekkel tarkított sima győzelem.
Gulyás Ferenc: – Felvettük a versenyt a veszprémiekkel. A szervafogadásaink jók voltak, de túl sok nyitást rontottunk.

A mérkőzés legjobbja

A győztes veszprémiek csapatkapitánya, Kovács Anikó ezúttal is remekül összefogta, szervezte, irányította együttesét, a kezdeti nehézségek után hatékonyan támadott. Ezúttal mégsem ő, hanem a búcsúzó Pintér Eszter volt a mérkőzés legjobbja, és nem azért esett rá a választás, mert utolsó meccsét játszotta a VESC színeiben, hanem azért, mert rendkívül hasznosan röplabdázott, hatékonyan és eredményesen támadott, és a mezőnyben is fontos tagja volt együttesének. Földesi Nóra és Szelle Dóra hozta a tőle elvárható magabiztos átlagot. A cserefeladó, Tobak Eszter beugrása ezúttal is remekül sikerült, új színt vitt a bakonyiak játékába, fontos szereplője volt a sikernek.
A Szolnok együttesét a rutinos feladó, Illésné Bordás Mónika ragyogóan mozgatta, ütői többször blokk nélkül támadhattak. Nyári Virágot nagy élmény volt újra a pályán látni. A többéves kihagyás nem látszott a játékán, az viszont igen, hogy visszavonulása óta is folyamatosan edzésben van. A vendégcsapatból eredményes támadásai miatt kiemelkedett még Karakas Margit is.

Veszprémi Egyetemi SC – Szolnoki RK-SI 3:0 (22, 20, 16)

Veszprém, 100 néző. Játékvezetők: László É., Éva T.
Veszprém: Bodnár R. 1, Kovács A. 12, Szelle 10, Földesi 8, Pintér E. 12, Környei 4. Csere: Vida (liberó), Molnár B., Tobak E. 3, Telek 2
Edző: Oláh János

Szolnok: Illésné 6, Nyári V. 11, Kun B. 2, Kómár 4, Szigediné 4, Karakas 13. Csere: Pammer (liberó)
Edző: Gulyás Ferenc

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 8:3, 17:10, 20:14, 21:19, 22:22. 2. játszma: 8:5, 10:5, 10:8, 13:13, 15:15, 20:15, 21:20. 3. játszma: 8:6, 14:11, 16:15, 20:15

További eredmények:

Újbuda TC – Albrecht-Miskolci VSC-MISI 3:2
Palota-Böllhoff – Kalocsai SE 3:0
AVE-Agria RC-Eger – BITT-Kaposvári NRC 2:3

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook