Hétfőn rajtol az ötKARikás

Látványos kempobemutató, fülbemászó muzsika és értékes nyeremények várnak a megnyitóünnepség résztvevőire.

A hagyományoknak megfelelően idén is megnyitó ünnepséggel veszi kezdetét a VII. Pannon Egyetem ötKARikás Játékok. Az egyetemi stadionban, november 8-án (hétfőn) 14:00 órakor rendezik a kéthetes szabadidősport rendezvény megnyitóját, ahol a város és az egyetem sportvezetői is részt vesznek. A város részéről Halmai György, az Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottságának elnöke és Juhász László sportcsoport vezető tiszteli meg jelenlétével a rendezvényt, az egyetemet pedig Bácskai Sándor, a Testnevelés és Sport Intézet igazgatója és Csikós Viktor, HÖK elnök képviseli.

A köszöntő beszédek után a Székesfehérvári Kempo Sportegyesület tart egy látványos bemutatót, melyben fellelhetők lesznek a karate, a boksz, a thai-boksz, a birkózás, a judo, és a jitsu technikái is. A sportbemutató után fellép Németh Adrienn és Gyurácz Tamás, akik több ismert sláger előadásával szórakoztatják az érdeklődőket. A szervezők által meghirdetett fotópályázatra már hétfőn lehet készíteni pályaműveket.

A nyitó ünnepség zárásaként a szervezők a rendezvény támogatói által felajánlott nyereményeket sorsolnak ki az ötKARikás játékokra jelentkezett hallgatók és oktatók között. A nyereményekről bővebben a rendezvény hivatalos honlapján tájékozódhatnak olvasóink. A programokról, az aktuális eseményekről folyamatosan beszámolunk.

A rendezvény támogatói:

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook