Tanár példaképekre van szükség

A sport szerepe a nevelésben címmel tartottak kerekasztal beszélgetést az egyetemen a Pannon Tudományos Műhely szervezésében. A vitaindító előadást Mocsai Lajos, az MKB Veszprém KC mesteredzője tartotta, aki a Pannon Egyetem címzetes docenseként rendszeres meghívottja a tanóráknak.

A kerekasztal beszélgetésen veszprémi sportvezetők, testnevelő tanárok vettek részt, és mondták el gondolataikat a témával kapcsolatban.

- Szerte Európában azt tapasztalom, hogy a vállatoknál a sport jelentős szerepet kap a vezetőképzéssel kapcsolatban, már a kiválasztásnál is. A cégvezetők merítenek az élsport lehetőségeiből, adaptálják a megfelelő technológiákat, és fontosnak tartják a különböző pedagógiai helyzeteket, az együttműködési készséget – mondta Mocsai Lajos, majd kiemelte, hogy a testnevelő tanárok és a sportszakemberek számára elengedhetetlen a hitelesség.

- Rengeteget kell dolgozni és harcolni azért, hogy egy szakember magas szintű hitelességet szerezzen magának, elengedhetetlen az önképzés és a szakmai kompetencia. Alapvető elvárás a jó kommunikáció, a retorika, és a megfelelő beszédkészség. A nemzetközi tapasztalat azt mutatja, hogy a kommunikációs szint magasra fejlesztése több és jobb munkát jelent a szakemberek számára.

A mesteredző elmondta, hogy a sportolónak, és sportszakembernek a legfontosabb feladata, hogy tevékenységével példát mutasson. Motiválni halk szóval is lehet, a hitelesség a lényeg, nem pedig a kiabálás.

- Vissza kell hozni azt a lehetőséget, hogy a tanárok meghatározó egyéniségek legyenek, így a testi nevelés is beépülhet a gyerekek mindennapjaiba. Ehhez a testnevelőknek is meg kell felelniük a társadalmi kihívásoknak, sokkal szélesebb területen kell tevékenykedniük, bővíteniük kell a kapcsolatrendszerüket. Katasztrófális népegészségügyi állapot van hazánkban, aminek megváltoztatásához tanár példaképekre is szükség van – érvelt Mocsai Lajos, majd elmondta, hogy a testnevelés területén is szükség van minőségügyi ellenőrzésre, ami alapján visszajelzést kaphatnak a szakemberek a munkájukról.

- Nem mindegy, hogyan vezeti le a foglalkozást a testnevelő, mennyire felkészült, törődik-e gyerekekkel, változatos-e a foglalkozás. Profi módon kell dolgoznia a testnevelőknek, ami nem az anyagiakban nyilvánul meg, hanem a hozzáállásban. A testkultúrához is víziót kell kapcsolni, aminek megvalósításához kitartásra és áldozatokra van szükség. A tehetség adomány, a jellem viszont vállalás, a siker érdekében vállalni kell a kísérletezést – magyarázta Mocsai Lajos.
 

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook