Évzáró ünnepség könyvátadással

Fennállása 60. évét ünnepelte a veszprémi röplabdasport, a megjelentek átvehették a Nyitás-fogadás című könyvet is.

A Veszprém Város Röplabda Sportjáért Alapítvány idén is a Hungária Étteremben tartotta évzáró vacsoráját. A megjelenteket Háli József, a Veszprém Megyei Röplabda Szövetség elnöke köszöntötte, majd következtek a hagyományos díjátadások. Az egykori játékosok közül Nagyné Kozma Ildikó és Koltai Lajos kapott elismerést az alapítvány kuratóriumától.

Elismerték Mezőfi Zsolt, nemzetközi játékvezető munkáját, aki 300 NB1-es és 50 nemzetközi mérkőzést vezetett. Nemzetközi kupadöntőn is szerephez jutott, Hóbor Béla után jelenleg a 2. legjobb játékvezetőként tartják számon.

Betegség miatt nem tudott részt venni az ünnepségen Dr. Felföldi Sándor, aki hosszú évtizedes munkájáért kapott elismerést az alapítványtól. Átadták a Röplabdadíjat is, melyet minden évben egy ember vehet át. 2010-ben a kuratórium döntése alapján Bakosné Horváth Teréz érdemelte ki az elismerést, aki 1992 óta könyvel társadalmi munkában az alapítványnak, jelentősen csökkentve ezzel a szervezet pénzügyi terheit.

Az ünnepség keretében átadták a meghívott vendégeknek a veszprémi röplabdasport 60 évét bemutató Nyitás-fogadás c. könyvet, melyet Háli József kezdeményezésére a közismert szerzőpáros, Darcsi István és Donát Tamás írt.

A könyv ajánlójában Porga Gyula, polgármester kiemelte, hogy a veszprémi röplabdasport eredményeire méltán lehet büszke a város, még ha a sportág játékosai ritkábban is kerülnek reflektorfénybe, mint a futballisták, kézilabdások, kosárlabdások. Porga Gyula szerint a mű a közös erőfeszítések fontosságára, a csapatjáték örömére és buktatóira tanítja az olvasót.

Háli József a nehéz anyagi körülmények ellenére is fontosnak tartotta, hogy a veszprémi röplabdasport jubilálásának alkalmából megszülessen a mű, ezért az előkészületekben maga is részt vett. A könyvből kiderül, hogy Háli József élete a röplabdáról szól, 42 éves koráig aktívan űzte a sportágat, majd egy olyan kiválasztó rendszert hozott létre, melyből 18 ifjúsági és 4 felnőtt válogatott került ki. 1989-ben hozta lépre a ma is működő röplabda alapítványt, mely elsősorban az utánpótlást segíti, valamint tornákat is szervez.

A könyv visszaemlékezik a veszprémi röplabdasport gyökereire, de megszólalnak azok is, akik a jelent és a jövőt írják: a sportág aktívái, az Extraligás férfi (VRC) és az NBI-es női (VESC) röplabdacsapat játékosai, vezetői.

A Darcsi-Donát szerzőpáros most megjelent könyve illeszkedik a korábban megjelent kötetek sorába, és a sportág kedvelőinek bizonyára egy remek olvasmány.
 

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook