Fontos győzelem Csepelen

A Company Nyelviskola-Veszprémi RC 3:1-re nyert Csepelen a férfi Extraliga 5-9. helyéért zajló középszakaszának első fordulójában. Az első és a második játszma rendkívül szoros csatát hozott, a folytatásban aztán inkább a vendégek akarata érvényesült.

Egy-két pontatlansággal kezdett a Csepel, amit a veszprémiek rendre ki is használtak (2:4). A bakonyiak sem játszottak tökéletesen, Puspán Balázs rossz feladása nyomán egyenlített a házigazda (4:4). Czintula Mihály rendkívül technikás ejtésével megint kettő volt a vendégek előnye (5:7), és az ő ütése pattant ki a fővárosiak sáncáról az első technikai szünet előtt (6:8). Daróczi Gergely és Tamasi István pontjaival mínusz háromról felzárkózott a Csepel (9:10), a veszprémiek eléggé lagymatagon védekeztek. Aztán egyik pillanatról a másikra kétszer is megvillantak blokkban, előbb Czintula Mihály, majd Seck György sáncolt gyönyörűen, a kettő között Tamás Zoltán, a hazaiak edzője időt kért.

A második technikai után szinte kizárólag Tamasi kapott labdát a csepeliek közül támadásban, nem véletlenül, hiszen képtelen volt hibázni, mindent megoldott. Együttese előbb felzárkózott, majd egyenlített, sőt csakhamar a vezetést is átvette, ekkor Nyári Sándor időt kért (19:18). Németh Zoltán egy szép támadási figura után megtörte a vendégek rossz sorozatát, majd a labda Tamasi ütése nyomán arasznyival a vonalon kívül ért földet. A második oldalon Tóth Tibor és Németh Zoltán is akciót hibázott, így Nyári mesternek másodszor is időt kellett kérnie (22:20). Kunert Mátyás is betalált, Daróczi sem hibázott, így jó hajrájának köszönhetően játszmalabdához jutott a Csepel (24:20). Cziczó Gábor duplája szépített az eredményen, ezért Tamás Zoltán is kikérte második idejét (24:22). A rövid pihenő után ismét a veszprémi center volt eredményes, ezúttal blokkból. A hazaiak trénere beküldte Horváth Andrást, aki azonnal ponttal mutatkozott be, így a némileg hullámzóan, labilisan, de ellenfelénél sokkal lelkesebben játszó fővárosiak sikerével ért véget az első felvonás (25:23, 1:0).

Veszprémi pontokkal kezdődött a második etap (0:2), de Daróczi eredményességének köszönhetően ezúttal is hamar egyenlített a házigazda (2:2, 3:3). Cziczó Gábor ásznyitásával visszavette a vezetést a bakonyi együttes (4:5), de furcsa volt, hogy ennek a játékosok alig-alig örültek. A hazaiak elkezdte támadásokat rontani, ez a Veszprém malmára hajtotta a vizet (5:9). Apróbb-nagyobb technikai hibák mindkét oldalon becsúsztak, emiatt nem lehetett színvonalas a játék. Amikor együttese hátránya ötpontosra hízott, Tamás Zoltán időt kért (7:12). Hamarosan Nyári Sándor is időt kért, mert érezte a bajt (10:14). Hiába volt a szünet, Horváth András és Budaházi István blokkjával, valamint Buzás Miklós ásznyitásával felzárkózott a házigazda (13:14).

Czintula Mihály ütései nagyon kellettek a bakonyiaknak, de így is éppen hogy csak vezettek (19:20). A fővárosiaknál érkezett a két veterán, Pajor Arnold és Fogl Csaba, de a pontokat továbbra is Daróczi, valamint Tamasi termelte. Budaházi blokkjával egyenlített a Csepel (20:20), Nyári mester beküldte Németh Ervint, majd időt kért (22:22). A folytatásban Daróczi blokkolta Cziczó ütését (23:22), a feladóposzton pedig Dolgos Attila váltotta Puspán Balázst. Tóth Tibor rutinos, technikás megoldásával egyenlített a Veszprém, Czintula ütésével pedig ismét vezetett, s játszmalabdához jutott. A Csepel időt kért, a visszatérést követően azonban Daróczi ütése szélesnek bizonyult, szoros küzdelemben egyenlített a vendég bakonyi együttes (23:25, 1:1).

A korábban rendkívül lelkes hazaiak meglepően lagymatagon, sok hibával kezdték a harmadik szettet, nyilván csalódottak voltak a harmadik rész szoros elvesztése miatt, Tamás Zoltán edző jóval az első technikai előtt időt kért (1:4). A helyzet a folytatásban sem változott sokat, úgy tűnt, a veszprémiek rátaláltak a játék ritmusára, lendületbe jöttek, és Seck György blokkja után négypontos előnnyel mehettek az első kötelező pihenőre (4:8). Teljesen kizökkenni látszottak a csepeliek, sok támadást rontottak, a bakonyiaknak viszont ebben az időszakban szinte minden bejött, ezért Tamás Zoltán kikérte második idejét is (6:13).

Nem tartott sokáig a vendégek hibátlan szériája, ők is elkezdtek hibázni, ezért Nyári Sándor is rövid szünetet rendelt el (9:14). Németh Zoltán ütése is kint volt, a hátsósoros Tóth Tibor rálépett a vonalra (11:14), végül Czintula Mihály törte meg a vendégek gyenge periódusát. A második technikai után is folytatta a felzárkózást a házigazda, Nyári mester megint beküldte Németh Ervint. Tóth Tibor pontja és Horváth András ütéshibája után újra nőtt a különbség (14:19), Czintula vezérletével megint magabiztosnak tűnt a Veszprém. Daróczi hibái megpecsételték a fővárosiak sorsát ebben a szettben, ráadásul Cziczó Gábor ászt nyitott (15:23). Nyári Sándor még azt is megengedhette magának, hogy Kráml Szilveszter új posztján, centerként pályára küldje, és a fiatal játékos rögtön ponttal hálálta meg a bizalmat. Németh Ervin és Tóth Tibor is támadást rontott, Dolgos Attila belecsimpaszkodott a hálóba, de Czintula Mihály ejtésével nagy nehezen véget ért a harmadik szett (18:25, 1:2).

Tóth Tibor két ütésrontása vezette be a negyedik etapot, amelyben az első sajátpontot Cziczó Gábor szerezte (3:2). Továbbra is sok volt a nyitásrontás mindkét oldalon, s Fogl Csaba blokkjával már hárommal jobban állt a Csepel (7:4). Dolgos helyére visszatért Puspán a veszprémi feladóposzton, a másik oldalon Daróczi rálépett a hármas vonalra ütés közben, de a következő labdamenetben azonnal javított (8:6). Daróczi széles ütésével egyenlítettek a bakonyiak (8:8), majd Németh Zoltán duplázott, s máris a vendégek álltak jobban (9:10). Tamasi István meglehetősen régen hallatott magáról, Czintula pontját követően ő is eredményes volt. Tóth Tibor döbbenetes bombaütésének egyetlen szépséghibája volt, hogy az antennán kívül szállt a hazaiak térfelére.

Tamasi ászt nyitott (12:12), Daróczi is beköszönt, így a Csepel fordított. Fogl Csaba nagyon elemében volt, így a házigazda egypontos előnnyel mehetett a második technikaira (16:15). Czintula jó megoldásai tartották versenyben a Veszprémet, de amikor nem ő, akkor például a felad, Puspán Balázs egyenlített. A vendégek egy bravúros mentés után vezetéshez jutottak (17:18), majd Pajor Arnoldnál hálóérintést jelzett a játékvezető. Daróczi próbálkozását blokkolta Tóth Tibor, ezért Tamás Zoltán időt kért, hiszen együttese hárompontos hátrányba került (18:21). Czintula immár sokadszor mutatott be rendkívül technikás megoldást támadásban, majd Daróczi ütött pontot, Németh Zoltán pedig ejtett (19:23). A legvégén Daróczi rontott, Czintula pedig feltette a koronát remek teljesítményére, beütötte a meccslabdát, így a Veszprém gyatra kezdés után végül győzött idegenben (19:25, 1:3).

 

Mérkőzéstükör

Tamás Zoltán: Egy viszonylag gyengébben kezdő Veszprém ellen sikerült nyernünk az első szettben, majd ellenfelünk egy picit rápakolt a teljesítményére, mi nem tudtunk. Ez volt a legnagyobb különbség a két csapat között.

Nyári Sándor:  Körülbelül erre számítottam, aki valaha volt csepeli, az tudja, hogy a csepeli szív az mindig az marad, bárki is játszik a csapatban! Hatalmas szívvel, lelkesedéssel játszott riválisunk, és ameddig erővel bírta, nem hogy játszótársunk volt, picit fölénk is kerekedett, az első játszmára gondolok. Úgy érzem, hogy a végjátékban fejben rendezettebbek voltunk. A győzelmünk megérdemelt, de mindenképpen jár a gratuláció a Csepelnek!

 

 

Csepel – Company Nyelviskola-Veszprémi RC 1:3 (23, –23, –18, –19)

Extraliga, férfiak, középszakasz, az 5-9. helyért, 1. forduló
Csepel, 30 néző. Játékvezetők: Éva T., Szél M.

Csepel: Buzás 2, Szabó-Erdélyi 4, Tamasi 16, Kunert 4, Daróczi 14, Budaházi 3. Csere: Kelemen (liberó), Horváth A. 6, Pajor, Fogl 3. Edző: Tamás Zoltán

Veszprém: Puspán 1, Cziczó 13, Czintula M. 25, Tóth T. 8, Németh Z. 10, Seck 2. Csere: Horváth Á. (liberó), Németh E., Dolgos 1. Edző: Nyári Sándor

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 6:8, 11:14, 19:18, 19:20, 24:20, 24:23. 2. játszma: 5:9, 7:12, 13:14, 19:20, 23:22, 23:24. 3. játszma: 4:8, 6:14, 11:14, 14:19, 15:23, 18:24. 4. játszma: 8:6, 14:14, 17:16, 18:22

 

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook