A Miskolc nyerte a rangadót

Nem sikerült a bravúr a VESC Lizards floorball csapatának Miskolcon, a Gyíkok háromgólos vereséget szenvedtek.

A vendég csapat a szokásosnál is álmosabban kezdte a mérkőzést, ami annyira nem is meglepő három és fél órás utazás után. A sokkal frissebben mozgó, és a párharcokat rendre megnyerő hazaiak így is jó ideig képtelenek voltak "saját erőből" bevenni a veszprémi kaput, míg végül nem lövetett velük - szó szerint - a fejben sem friss VESC védelem egy gólt. Erre még sikerült szinte azonnal válaszolni Tölgyesi révén, de sajnos az újabb miskolci gól sem késett sokat (2-1). A bátran támadó veszprémiek fokozatosan felvették ugyan a tempót és elkezdték termelni a gólhelyzeteket, de ezeket épp úgy ahogy a legutóbbi mérkőzésen Szolnokon, most is képtelenek voltak gólra váltani. A 16. percben Cseh lövése után a miskolci kapuvas belső éléről pattant ki a labda, ami pedig ennél is fájóbb, az ellentámadásból a hazai csapat megszerezte harmadik gólját (3-1).

A demoralizáló gól olyannyira szétzilálta a veszprémieket, hogy 5 másodperccel a középkezdés után sikerült begyűjteni még egyet (4-1). Ésszerű lett volna már ekkor időt kérni, de ez elmaradt, így a 18. percben egy szerencsés találattal már négy góllal vezetett a Miskolc (5-1). A VESC játékosaira jellemző, hogy ezekben a percekben azt sem tudták mennyi az állás. Egyesek szerint 6-1, mások szerint 7-1 arányban vezetett az ellenfél (az eredményjelző a kispadról nem látszott), valószínűleg azért, mert legmarkánsabb emlék az volt az agyakban, hogy sorozatban jönnek a bekapott gólok... A kicsit elkésett időkérés aztán végre megállította a vesszőfutást.

A második harmadra sikerült rendezni a sorokat, innentől összeszedettebb volt a veszprémiek játéka. Egy "válogatott szintű" Kis Szilveszter kapáslövés, majd egy Tölgyesi által gólra váltott emberelőny után máris 5-3-ra módosult az állás, de a hazaiak ezután mindig időben lőttek újabb gólt ahhoz, hogy az egyenlítés ne kerülhessen elérhető közelségbe a gyíkok számára. A harmad végére így csak egy góllal sikerült faragni az első harmadban összeszedett tetemes hátrányt, de a mérkőzés még nem volt lefutottnak tekinthető (8-5).

A záró játékrészben kétszer is sikerült ismét felzárkózni 2 gólra, végül az 51. percben egy - félpályán túlról érkező, de ennek ellenére inkább komikusnak nevezhető - hazai találat végleg szertefoszlatta a veszprémi reményeket. (Rabb kapus mentségére legyen mondva, az egész mérkőzésen egyébként bravúrok sorozatát mutatta be.)

Összességében megint az első harmad kritikus utolsó perceiben bekövetkező összeomlás pecsételte meg a gyíkok sorsát. Pozitívum, hogy a csapat hátrányban most sem adta fel.

Miskolci FE - VESC Lizards 10-7 (5-1,3-4,2-2)

Veszprém: RABB (kapus) – Cseh (0+2), Horváth, Kis Sz.(2+0), Kiss Z., Knór (C, 0+1), Kolossváry, Kulitsán, Kuti (0+1), Németh, Szabó, Tóth P. (1+0), Tölgyesi (4+0), Török (0+2)

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook