"Biztos vagyok a bennmaradásban"

Zsömlye Györggyel, a Veszprém FC télen igazolt középpályásával beszélgettünk, aki nagyon jól érzi magát Veszprémben.

- Celldömölkön születtem 1986-ban, itt a helybeli serdülő csapatnál kezdtem labdarúgó pályafutásomat – kezdte a beszélgetést Zsömlye György, a Veszprém FC télen szerződtetett középpályása.

- 13 éves koromban kerültem Szombathelyre, a Haladáshoz, itt négy évet töltöttem el az utánpótlás, majd két évet az NB1/B-s első gárdánál. Ezt követően, mikor a Celldömölk feljutott az NB2-be, megkerestek, s két esztendőt játszottam a nevelő egyesületemnél. Innen kerültem az élvonalbeli Zalaegerszeghez, ahol az első évben megnyertük az NB3-as bajnokságot, majd a következő fél szezont az NB1-ben töltöttem. Sajnos jött egy edzőváltás, Supka Attila helyett Csank János lett a vezetőedző, és ő annyira nem szimpatizált velem, ezért a több játéklehetőség miatt felajánlották, hogy kölcsönadnak. Ennek következményeként egy évet Barcson játszottam végig, majd az előző fél esztendőt a Szigetszentmiklósnál húztam le. Sajnos nyáron volt egy bokasérülésem, ez miatt másfél hónapot ki kellett hagynom, s nem igazán sikerült beverekednem magam a kezdőcsapatba - folytatta Zsömlye.

Hogyan kerültél Veszprémbe, mikor dőlt el, hogy tavasztól a VFC labdarúgója leszel?

- A kevés játéklehetőség miatt kértem a szerződésem felbontását Szigetszentmiklóson, s már régebben is volt szó róla, hogy az Ajka csapatához igazolok, így kerültem most Veszprémbe. Nyáron is szóba kerültem már a VFC-nél, de akkor még nem sikerült megállapodnunk. A korábbi edző, Orbán Tamás és Garai Péter is már korábbról ismert, ők mondták, hogy szívesen látnának a csapatban. Fél éves szerződést kötöttem a klubbal, de én hosszabb távra tervezek. Nyáron lejár a szerződésem a Zalaegerszegnél, és ha bent maradunk, akkor akár egy hosszabb távú szerződés sem elképzelhetetlen, ha mindkét fél elégedett lesz az elvégzett munkával, teljesítménnyel.

Az elsőosztályú ZTE alkalmazásában állsz, 2008/2009-es szezonban mutatkoztál be az NB 1-ben. Mennyi esélyt látsz rá, hogy ismét az NB1-ben kergesd a labdát, akár a ZTE, akár más csapat színeiben?

- Sajnos Csank János azt mondta nekem, hogy nem férek bele az elképzeléseibe, de ennek ellenére szerintem semmi sem lehetetlen. Természetesen célom az, hogy ismét az első osztályban játszhassak. Szokták mondani, hogy az ember most van a legjobb korban, akkor van rá esély, hogy újra a legjobbak között szerepeljen.

Visszatérve az NB2-re, milyennek látod a VFC helyzetét a kiesés elkerüléséért vívott harcban?

- Teljes mértékben biztos vagyok abban, hogy bent fogunk maradni az NB2-ben. Az igazolásokkal egy nagyon jó társaság jött össze, mind pályán kívül, mind pályán belül. Úgy érzem, hogy ezzel a kerettel nem szabad kiesni. Az NB2 alsóházi csapatairól elmondható, hogy bárki bárkit legyőzhet.

Az itt eltöltött kb. egy hónap alapján milyennek látod a csapatot, hogy érzed magad Veszprémben?

- Lassan egy hónapja vagyok a Veszprém labdarúgója, de nagyon pozitívak a benyomásaim. Nem gondoltam, hogy ilyen könnyen be tudok illeszkedni. Úgy érzem, hogy a társak elfogadtak, az emberek nagyon kedvesek a városban, és itt a klub körül is. Ha valamilyen problémám van, azt azonnal próbálják orvosolni, így egy rossz szavam se lehet.

A világ labdarúgását tekintve melyik „nagy” játékos stílusa áll hozzád közel, illetve melyik csapattal szimpatizálsz?

- Mivel szélen játszom, korábban az angol David Beckham játéka fogott meg, most viszont Christiano Ronaldo stílusa tetszik nagyon, csapatok közül pedig az FC Barcelona és a Manchester United mérkőzéseit szeretem nézni.

Kedden a csapat háromszoros magyar bajnok hátvédjével, Hegedűs Gyulával készített interjúnkat olvashatják.

névjegykártya - zsömlye györgy

Születési dátum: 1986. szeptember 17.
Születési hely: Celldömölk
Magasság: 175 cm
Becenév: Zsömi
Poszt: Középpályás

 

Klubjai:
2004-2005 Szombathelyi Haladás
2005-2007 Celldömölki VSE
2007-2009 Zalaegerszegi TE
2009-2010 Barcsi SC
2010-2011 Szigetszentmiklósi TK
2011-          Veszprém FC

 

Hozzászólások

Zsömi! Mit szólnál, ha a Veszprémmel szerepelnél az NBI-ben??? Mindannyiunk álma teljesülne!
GeS2011. február 13. 22:39
Köszönjük a színvonalas cikkeket, interjúkat!
Schleck2011. február 13. 22:11
Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook