Újabb idegenbeli vereség

A Veszprém FC csapata sorsdöntő mérkőzésen kétgólos vereséget szenvedett a Baja otthonában, így a szerencsében is bízni kell a bennmaradáshoz.

A szervezett futballt bemutató veszprémiek az első percektől fogva jól zárták le a területet, így a hazaiak nem tudtak veszélyes helyzetet kialakítani Varga Tamás kapuja előtt. Az első helyzet a Baja előtt adódott, Szauter jobb oldali beadását követően Nagy Előd az oldalhálóba rúgta a labdát. A 10. percben jegyezhettük fel az első bakonyi helyzetet, mikor Alex kiugratása után Herbert szedte fel a labdát Finta elől. Az első negyedóra végén megszerezhette volna a vezetést a Veszprém, de Zsömlye jobb oldali beadását Tatai öt méterről néhány centivel a kapu mellé helyezte. Két perccel később ismét a vendégek veszélyeztettek. Kollár szabadrúgása után Alex fejelt kapu mellé. A hazaiak előtt továbbra sem adódott nagyobb gólhelyzet, mindkét csapat a mezőnymunkával volt elfoglalva, a támadójáték akadozott.

A szünet után sem változott a játék képe, helyzetek nélküli mezőnyfoci folyt a pályán. A 61. percben egy kontra végén azonban megszerezte a vezetést a Baja. Kardos remek beadását követően Frőhlich hét méterről fejelte a labdát a bal felső sarokba (1:0). A gól után mindent megtett az egyenlítés érdekében a Veszprém, Vágó mester kettős cserét hajtott végre, azonban ez csak meddő mezőnyfölényben és néhány szögletben mutatkozott meg. A 80. percben hatalmas egyenlítési lehetőség maradt ki Herbert kapuja előtt. Egy előreívelt szabadrúgást követően Hevesi-Tóth került óriási helyzetbe, ám öt méterről a kapu mellé rúgta a labdát. A hosszabbítás második percében a kitámadó bakonyiak között egy előre vágott labdával Fröhlich ugrott ki középen, rávezette a labdát Vargára, majd Csordáshoz passzolt, aki az üres kapuba gurított (2:0).

A Barcs Honvéd ellen aratott idegenbeli győzelmével 5 pontra került a Veszprém FC a bennmaradást jelentő 13. helytől, így két fordulóval a vége előtt szinte biztosra vehető, hogy a bakonyiak a 14. helyen fejezik be a bajnokságot, ami osztályozót érhet.

mérkőzéstükör

Bognár György: A Veszprém nagyon megnehezített a dolgunkat, szervezetten játszottak, nem nagyon tudtunk kibontakozni. Összesen kettő támadásunk volt a meccsen, szerencsére ezekből gól is lett. A középpályán már masszívan védekezett a Veszprém, s nem nagyon tudtunk elmenni a megszerzett labdákkal.

Vágó Attila: Az első tavaszi találkozó óta élet-halál harcot folytatunk, hiába szerzett a csapat több pontot tavasszal, mint ősszel. Nem lebecsülve, de a Kaposvölgyét hazai pályán mindenképpen le kell győznünk, akkor jóval több pontot szereztünk, tehát a kiesés nem tavasszal ment el, hanem ősszel. Majdnem minden mérkőzésen szervezetten, fegyelmezetten játszottunk. Az első félidőben voltak helyzeteink, s azt mondom, ha egy kieső jelölt csapat vezetett volna 1:0-ra, akkor ez egy olyan mentális erőt adhatott volna, hogy a Bajának már nem sikerül az egyenlítés. Le a kalappal a Baja előtt, akik újoncként a negyedik helyen állnak. Két szép támadásuk volt, azon kívül nem is volt kapura lövésük. Hiába vagyunk mindig partiban, hiszen otthon a Gyirmót ellen végig támadtunk, kapufát lőttünk, legutóbb a BKV ellen tizenegyest hagytunk ki 1:1-nél, hiába küzdjük végig a mérkőzéseket, az utolsó passzok, s a szerencse sem tud mellénk állni. Még ha a két meccset megnyerjük, benne van az is, hogy elkerüljük az osztályozót, de most már nem a saját kezünkben van a sorsunk, hiszen ha a Barcs legyőzi a Honvédot, akkor már szinte biztos, hogy osztályozót játszunk a Keleti csoport 14. helyezettjével.

Forrás: blse.hu

BAJAI LSE - VESZPRÉM FC 2-0 (0-0)

Vezette: Pánczél K. (Kis Z., Becséri G.)

Baja: Herbert – Szauter, Burucz, Forgács, Rozsi – (Kardos a 29. percben) – Micskó, Lógó, Szőllősi – Frőhlich, Kormos (Balázs a 46. percben), Nagy E. (Csordás a 71. percben). Vezetőedző: Bognár György

Veszprém: Varga - Grósz, Hegedűs Gy., Lang, Hevesi-Tóth - Molnár Z., Kollár Zs. (Ihász a 62.percben) - Zsömlye, Tatai (Novothny a 62. percben), Finta (Czvetkó a 73. percben) - Alex. Vezetőedző: Vágó Attila

Gólszerzők: Frőhlich a 61., Csordás a 92. percben.

 

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook