Sikeresen zárult a SMASH

A balatonfüredi Kisfaludy strandon rendezték a Veszprém SMASH strandröplabda bajnokság utolsó fordulóját, mely rekord nevezést és nagy sikert hozott.

3 forduló, 69 csapat, 101 játékos, 194 meccs és 6316 pont...erről szólt a SMASH 2011-ben!

Rekord nevezéssel (alapos fejtörést okozva a szervezésnek), napsütéssel, sok játékkal és nézővel, "sörpiramissal", a szövetség főtitkárával, azaz a tervezettnek megfelelően végződött a Veszprémi Röplabda Club és a Man at Work közös rendezésű strandröplabda bajnoksága.

Sok csapat érkezett harmadik fordulónkra, ismét a vegyes kategória vitte a pálmát 17 induló párossal. A nap egy részét velünk töltötte Földvári Péter, a Magyar Röplabda Szövetség főtitkára is. A fordulóra az összesített táblázatot vezetők úgy érkeztek, hogy nem volt biztos végső győzelmük, hiszen a mostani szombaton kétszeres pont járt a helyezésekért.

A fordulóban aztán nem is sikerült egyik csapatnak sem megismételnie korábbi eredményeit, a fiúknál a Jobb és Bal (Dolgos Attila és Tóth Tibor), lányoknál a Sport Duo Max (Sipos Vanda és Lucia), a vegyesben az Aznaposok (Pintér Eszter és Kukel Péter) és az amatőröknél az RC Másnap (Tapolczai Gábor, Balogh Tamás, Tiber Dávid) sem tudott a tornán győzni. Ám mindegyik csapat olyan helyezést ért el, amivel még elsők tudtak maradni az összesített versenyben, így a Veszprém SMASH és egyben a Veszprém Megyei Röplabda Szövetség bajnokai 2011-ben a fent említett csapatok lettek.

eredmények

Amatőr kategória végeredmény /III. forduló/
1. Professzor /Susán Attila, Moma János/ 40 pont
2. Sima Liba /Udvardi Júlia, Ottó Csaba, Fuchs Róbert/ 32 pont
3. RC másnap /Tapolczai Gábor, Balogh Tamás, Tiber Dávid/ 24 pont
4. 50cent /Illés Tihamér, Óhegyi Krisztián/ 16 pont

ÖSSZESÍTETT VÉGEREDMÉNY (3 forduló alapján):
1. RC másnap /Tapolczai Gábor, Balogh Tamás, Tiber Dávid/ 64 pont
2. Sima Liba /Udvardi Júlia, Ottó Csaba, Fuchs Róbert/ 40 pont
3. Professzor /Susán Attila, Moma János/ 40 pont
4. 50cent /Illés Tihamér, Óhegyi Krisztián/ 16 pont

Nyílt férfi kategória végeredmény /III. forduló/
1. No Name /Sümegi Csaba, Kukel Péter/ 40 pont
2. Jobb és Bal /Dolgos Attila, Tóth Tibor/ 32 pont
3. Fagyálló /Katona Péter, Seck György/ 24 pont
4. Tools /Balta Krisztián, Bolvári Dániel/ 16 pont

ÖSSZESÍTETT VÉGEREDMÉNY (3 forduló alapján):
1. Jobb és Bal /Dolgos Attila, Tóth Tibor/ 72 pont
2. No Name /Sümegi Csaba, Kukel Péter/ 40 pont
3. Tools /Balta Krisztián, Meilinger Zoltán-Bolvári Dániel/ 32 pont
4. Fagyálló /Szobol Zsolt-Katona Péter, Seck György/ 28 pont

Nyílt női kategória végeredmény /III. forduló/
1. Görlz /Tobak Eszter, Környei Dóra/ 40 pont
2. Panda Tííím /Jezerniczki Tímea, Pintér Eszter/ 32 pont
3. Sport Duo Max /Sipos Vanda, Sipos Lucia/ 24 pont
4. 70Házimunka /Náray Andrea, Wlassits Brigitta/ 16 pont

ÖSSZESÍTETT VÉGEREDMÉNY (3 forduló alapján):
1. Sport Duo Max /Sipos Vanda, Sipos Lucia/ 64 pont
2. 70Házimunka /Náray Andrea, Wlassits Brigitta/ 48 pont
3. Görlz /Tobak Eszter, Környei Dóra/ 40 pont
4. Weekendsis /Pajor Katalin, Turai Adrienn/ 20 pont

Vegyes kategória végeredmény /III. forduló/
1. Lucky Luck /Kovácska Mária, Sümegi Csaba/ 40 pont
2. Ol-Ti /Sövényházi Tímea, Garamvölgyi Olivér/ 32 pont
3. MR2 /Soós Rebeka, Tóth Marcell/ 24 pont
4. FNF /Wlassits Brigitta, Salavecz Attila/ 16 pont
5. Strandgatya /Tobak Eszter, Dolgos Attila/ 8 pont
6. Aznaposok /Pintér Eszter, Kukel Péter/ 8 pont

ÖSSZESÍTETT VÉGEREDMÉNY (3 forduló alapján):
1. Aznaposok /Pintér Eszter, Kukel Péter/ 48 pont
2. Lucky Luck /Kovácska Mária, Sümegi Csaba/ 40 pont
3. FNF /Wlassits Brigitta, Salavecz Attila/ 36 pont
4. Ol-Ti /Sövényházi Tímea, Garamvölgyi Olivér/ 32 pont
5. MR2 /Soós Rebeka, Tóth Marcell/ 24 pont

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook