Út Európa Élvonalába

Beszédes címmel indították újra a Bozsik-programot, mely a labdarúgó utánpótlással és a tehetségkutatással foglalkozik.


Halmay György

Az augusztus 29-én, a Szilágyi Keresztény Iskolában tartott sajtótájékoztatón jelentette be Halmay György a veszprémi Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottság (OISB) elnöke az egykoron nagy sikerű program újraindítását, majd bemutatta Rugovics Vendel megyei utánpótlás igazgatót, valamint Pődör Ákost a program megyei szervezési igazgatóját.

Rugovics Vendel ismertette röviden a régi, 2002-es Bozsik-programot, amely elsősorban a tehetségkutatásra és az utánpótlás nevelésre helyezte a hangsúlyt. A programot a szakemberek hasznosnak tartották, az eredmények is bizonyítottak, de a kormányváltást követően sajnos megszűnt. Áldozatkész emberek szerte az országban még egy évet finanszírozás nélkül is életben tartották a programot, ez az átmenet tette lehetővé az újjáélesztést, OTP-MOL-Bozsik Labdarúgó Akadémia (az OTP és a MOL finanszírozásában).


Rugovics Vendel

Az újabb fordulópont akkor következett be, amikor a szocialista kormány bizalmát élvező Kisteleki István vette át az MLSZ irányítását: a két főszponzor az átláthatatlan viszonyokra hivatkozva megvonta a támogatást a programtól, melyet az akkori MLSZ-vezetés nem kívánta és nem is tudta tovább finanszírozni. Idén szeptembertől azonban újra indul a program, hasonló tartalommal, tovább fejlesztett változatban, Út Európa Élvonalába címmel.

Ez a program folytatja az eredeti célkitűzéseit, az utánpótlás és a tehetségek felkutatása az egyik fő cél, ám ez kiegészül a tehetségek utánkövetésével is, tehát nem csak megkeresik a jó képességekkel megáldott fiatalokat, hanem próbálják a játékosok szintjéhez mérten a legtöbbet kihozni belőlük, és továbbra is olyan lehetőségeket nyújtani nekik, amiben kihasználhatják tehetségüket, és később akár a felnőtt magyar labdarúgás kiemelkedő alakjaivá válhatnak.

Az első utánpótlás tornát Veszprémben szeptember 25-én rendezik 15 órai kezdettel a Jutasi úti műfüves pályán, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.
 

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook