Jól sikerült edzőmérkőzés

Szeptember 2-án a Dunakeszi Kinizsi látta vendégül az 1. Futsal Club Veszprémet, mely fontos állomása volt a felkészülésnek.

A vendéglátók jóvoltából nem Dunakeszin, hanem közelebb, Budán a Gabányi László Sportcsarnokban mérkőzött meg egymással a két együttes. A hazaiak több NB I-es játékossal felállva kezdték a mérkőzést. A veszprémiek a Kasza Viktor - Csejtei János - Jakab László - Korcsmár István - Vingelman Tamás összeállításban várta a kezdő sípszót. Az első félidő változatos játékot hozott. A vendégek sorcserével játszottak, így folyamatosan frissek tudtak maradni. A második sor Németh Gábor edző irányításával Weisz Zoltánból, Vető Balázsból, Tar Tamásból állt össze. Két pontrúgásból kapott gólra egy találattal tudtak válaszolni a veszprémiek, így 2:1-es eredménnyel fordultak a csapatok.


Fotó: Hajráveszprém.hu (archív)

A második félidőben a hibákat megbeszélve ötletesen és egyre látványosabban futsalozott csapatunk (a kapuba Jónás Áron állt be) és a mérkőzés végéhez közeledve 4:2-re változott az eredmény. A Dunakeszi Kinizsi rutinos edzője ekkor mezőnyjátékost hozott be a kapus helyére, mellyel gyorsan egyenlítettek is (ennek a védekezését még gyakorolni kell). Az utolsó percek is tartogattak izgalmakat, egy gyönyörű labdaszerzés után 3:2-es szituációt váltottunk mintaszerűen gólra (ez is a gyakorlás eredménye) és 5:4-re ismét átvette a vezetést az 1. FCV. A hazai csapat nem adta fel, és végül sikerült egyenlíteniük, így a mérkőzés végeredménye igazságosnak mondható 5:5 lett.

Németh Gábor edző a mérkőzés után értékelte a csapat teljesítményét. Összességében elégedett volt a társasággal és a hozzáállással. Látta a pozitív és negatív momentumokat is, melyeket a bajnokság kezdetéig igyekszenek kijavítani. Folyamatos a csapat fejlődése, de rengeteget kell még dolgozni a sikerekért.
 

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook