Címvédések Bécsben

Szombaton Tatabányáról hoztak haza négy aranyat a VEJSE judokái, vasárnap pedig a Bécs Openen bizonyítottak a legjobbak.

Szeptember 17-én rendezték a Diák "A", "B", "C" fiú és leány Észak-Dunántúli Régió Körzeti rangsorversenyét, ahol a veszprémi jódosok is részt vettek. Ágoston Áron, Hajdu Balázs, Fehér Olivér és Fülöp Bence révén négy aranyérmet is begyűjtöttek, Ender Tamás második, Kékesi Péter harmadik, Kékesi Szabolcs ötödik, Kapcsándi Lóránd pedig hetedik lett.

Másnap, szeptember 18-án a sógoroknál rendezték meg az International Vienna Open judoversenyt. 8 ország 244 versenyzője küzdött az érmekért, és a 33 csapat között a Veszprém Judo SE versenyzői is tatamira léptek.

Kiválóan teljesített a veszprémi küldöttség, Takács Regő és Windischmann Bence is megvédte tavalyi címét, mindketten Bécs bajnokai lettek idén is.

Takács Boglárka második, Ender Tamás, Hergovics Luca harmadik, Havelda Ádám, Kékesi Szabolcs ötödik, Hergovics Soma kilencedik helyen végzett. Ezen a hétvégén a veszprémi csapattal nevező Dóczy Kálmán első, Boros Bence, Kozma Ákos harmadik, Radics Tamara a hetedik helyen végzett, ezzel a 33 csapat közül az előkelő 5. helyen végzett a veszprémi különítmény.

A szombati ifjúsági versenyen induló, még serdülő korú Vajda Patrik a bravúros harmadik helyen végzett.