Négyet vágott a Veszprém

Lang és Novothny góllal üzent a szövetségi kapitánynak, Hegedűs szabadrúgásgólja pedig a kegyelemdöfést jelentette a Győri ETO II számára.

A hazaiaknál a továbbra is sérült Varga Tamás mellett Garai Péter sem léphetett pályára a mai napon, utóbbit Ihász Patrik helyettesítette a védelemben. A mérkőzés kezdőrúgását Nagy Erik végezhette el, aki most ünnepelte a 12. születésnapját. A lelátón foglaltak helyet az U19-es magyar válogatott megfigyelői, valamint Tuboly Frigyes szövetségi kapitány is, akik Lang Ádám és Novothny Soma játékára voltak kíváncsiak.

Közepes iramban kezdődött a találkozó, mindkét együttes próbálta felmérni ellenfele taktikáját. Az első lehetőség a veszprémiek előtt adódott, a 10. percben egy baloldali beadás után Novothny fejelt a kapu fölé. Két perccel később Alex vállalkozott lövésre mintegy 20 méterről, de Molnár Péter könnyedén fogta a próbálkozást. Az első negyedóra végén Strestik iramodott meg középen, majd remek ütemben passzolt Kiss Szabolcshoz, lövését Hegedűs mentette az alapvonalon kívülre. A beívelt szögletnél Alex rúgott luftot, de Ihásznak még sikerült tisztáznia az üresen álló győri csatár elől. A 18. percben ismét a vendégek veszélyeztettek, mikor egy jobboldali beadásra Kiss Szabolcs érkezett tisztán, de földre fejelt labdája a kapu fölött hagyta el a játékteret.

A 20. percben váratlanul vezetést szerzett a Veszprém. Molnár Zoltán a félpályáról végezhetett el szabadrúgást. A kapu elé ívelt labdát Hegedűs fejelte vissza középre, az érkező Lang Ádám a kapu bal oldalába fejelte a játékszert (1:0). Az első játékrész derekán a Fortuna is a hazaiak mellett állt. Egy győri szögletre a szabadon hagyott Paget robbant be, fejesébe Kádár remek reflexszel beleütött, de a lecsorgó labdát a védők által szorongatott Kiss Szabolcs még kapura pörgette, de szerencsére a felső kapufáról vágódott ki a próbálkozás. A kihagyott vendég helyzetekre góllal válaszoltak a bakonyiak. A 33. percben Molnár Zoltán előre ívelését Alex csúsztatta az elől maradt Lang elé, aki senkitől sem zavartatva, 11 méterről higgadtan helyezett Molnár mellett a kapuba (2:0). A fiatal veszprémi tehetség két góllal üzent Tuboly Frigyesnek szövetségi kapitánynak. A félidő utolsó lehetősége is a VFC előtt adódott. Novothny készítette le a labdát Alexnak, a brazil csatár 16 méterről a kapussal szemben lőhetett, de a labda méterekkel elkerülte a győri kaput.

A második játékrészben a hazaiak ragadták magukhoz a kezdeményezést, a vendégek nem jelentettek veszélyt Kádár kapujára. Az 52. percben Hegedűs 28 méteres szabadrúgását Molnár Péternek kellett bravúrral hárítania a jobb alsó sarokból. Két perccel később Bosnjak indult meg a szélen, majd remek ütemben gurította le a labdát Alexnak, aki azonban ismét csúnyán fölé lőtt. A játékrész közepén egy szép támadás után növelte előnyét a veszprémi együttes. Bosnjak szerzett labdát saját térfele közepén, majd két védőt lerázva, az alapvonalról mintaszerűen varázsolt Novothny fejére, aki a felső kapufa segítségével a győri kapuba fejelt (3:0).

A 72. percben tíz főre fogyatkoztak a vendégek, miután a kilépő Novothnyt Zámbó Bence rúgta meg piros lapot érően. A szabadrúgáshoz ismét Hegedűs állt oda, aki 20 méterről kipókhálózta a győri kapu jobb felső sarkát (4:0). A kinyíló vendég védelem ellen a hazaiak több kontrát is vezethettek. A 76. percben Hevesi-Tóth csapott be két győri játékost, majd középre adását Czvetkó lépte át, az érkező Thiago azonban kevéssel a kapu fölé lőtt.

Tíz perccel a befejezés előtt Varga Tamás remek ütemben lépett ki a veszprémi védők között, de Kádár bravúrral hárította a ziccert. A végén még a csereként beállt Gomez szerezhetett volna gólt, de Bosnjak beadása után földre fejelt labdája a kapu fölött hagyta el a pályát. A magabiztos győzelem után a hazai játékosok a szokásokhoz híven megköszönték a B közép egész mérkőzésen át tartó lelkes, kitartó szurkolását.

 

mérkőzéstükör

Vágó Attila: Az utolsó három mérkőzésen szerzett hét pont örömteli, főleg azért is, mert ma hellyel-közzel hisználtuk a helyzetekeinket, s magabiztos győzelmet arattunk. A kezdőcsapatban öt ifjúsági korú játékos kapott helyett (Kádár, Ihász, Lang, Burcsik, Novothny), ezért is tekinthetjük szép eredménynek a mai sikert. Úgy gondolom, hogy a győzelmünk megérdemelt, és kicsit könnyebb is volt, mint amit előzetesen vártam, hiszen a Győr nem rossz csapat, a kezdőcsapatuk az NB1-es kerettel készül. Most nyugodtan utazhatunk az MTK-hoz, ahol természetesen nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, de jó lenne idegenben egy döntetlent elérni, ami már bravúrnak számítana. Ezt csak úgy érhetjük el, ha felszabadultan játszunk, mint tavaly a Videoton II. ellen, mikor az akkori listavezető otthonában tudtunk nyerni. Az MTK sem verhetetlen csapat, mint azt az Ajka be is bizonyította, miért ne tudnánk mi is legalább egy döntetlent elérni.

Klement István: Szerettem volna két magas erős belső védőt betenni, de nem volt. Ellenfelünk elsősorban pontrúgásokkal nőtt fölénk.

Veszprém FC – Győri ETO FC II 4-0 (2-0)

Veszprém, 300 néző. Vezette: Farkas Tibor (Kóbor Péter, Török Katalin)

Veszprém FC: Kádár - Ihász, Hegedűs, Lang, Bosnjak - Thiago (Gomez a 79. percben), Hevesi-Tóth, Molnár Z., Burcsik - Novothny (Czvetkó a 75. percben), Alex (Nikolin a 70. percben). Vezetőedző: Vágó Attila

Győri ETO II: Molnár P. - Nagy Á., Paget, Zámbó, Hagymási (Kálmán a 60. percben) - Dömötör, Kiss M., Nicorec (Nyitrai a 44. percben), Strestik - Varga T., Kiss Sz. Edző: Klement István

Gólszerzők: Lang a 20. és 31., Novothny a 69., Hegedűs a 73. percben.

Kiállítva: Zámbó a 72. percben.

Sárga lapok: Molnár Z., illetve Nagy Á.

 

Veszprém FC - Győri ETO II

További képek: Foto24.hu

VFC - ETO II - Foto24.hu galéria

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook