Három győzelem az Atom Kupán

Ágoston Áron, Windischmann Bence és Horváth Dorottya is megnyerte korosztályának versenyét a paksi judo tornán.

Október első hétvégéjén, Pakson rendezték a hagyományos Atom Kupát, amely egyben Diák „C” Magyar Köztársaság Kupa is volt. A jól szervezett versenyen a Veszprémi Judo Klub is képviseltette magát. Az egy héttel korábban lezajlott Országos Bajnokság után kisebb csapat utazott el a versenyre, sérülések illetve egyéb elfoglaltságok miatt.


Edzőtáborban készült fotó

A jelenlévők szép sikereket értek el, hatalmas csatákat vívtak a minél előkelőbb helyezésekért. Az erős mezőnyben több három helyet sikerült megszerezni, a dobogós versenyzők és helyezettek is minden dicséretet megérdemelnek. Károlyi Gábor és Takács Attila edzők által felkészített csapat eredményeit korosztályonként közöljük. Külön dicséretet érdemel Ágoston Áron, aki a két évvel idősebbek között, nagy csaták után bronzérmet nyert. 

Atom Kupa – Veszprémi eredmények

U11 korosztály
Ágoston Áron I. hely
Kékesi Szabolcs VII. hely

U13 korosztály
Ender Tamás II. hely
Ágoston Áron III. hely
Ágoston Réka IV. hely
Fülöp Bence V. hely

U 15 korosztály
Windischmann Bence I. hely
Vajda Martin III. hely

U17 korosztály
Horváth Dorottya I. hely
Horváth Levente IV. hely
Windischmann Bence IX. hely

 

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook