A végére fáradt el a csapat

Fordulatos mérkőzésen újabb ötszettes csatát játszott a Man at Work VRC a Somogyjád otthonában, a hazaiak jobban bírták erővel a végjátékot.

A bajnokság egyik legrutinosabb csapata ellen veszített mérkőzést, ám szerzett pontot a Man at Work Veszprémi RC. Sajnos nem legerősebb csapatával érkezett a Veszprém, mivel a meccs reggelére az egyik center, Myszöglád Dániel belázasodott. Ez mellett Szűcs Péter sem volt százszázalékos, a VRC fiatal liberoja bár vállalta a játékot, de már a héten is betegeskedett.

Az ötjátszmás összecsapás nagy csatát hozott az igazán rutinos vendéglátók valamint a fiatal és rutinosabb játékosok elegyét alkotó vendégek között. Az első játszmában fej-fej mellett haladtak a csapatok, a hazaiak néha tudtak egy-két pontos előnyt kicsikarni, de a Veszprémnek sikerült zárkóznia, aki több játszmalabdát is hárított, de végül a hazaiak szereztek előnyt (30:28; 1:0)

A második szettben aztán magához ragadta a kezdeményezést a Man at Work és elhúzott hét ponttal. A hazaiak cseréltek, időt kértek, de a vendégek növelték előnyüket (9:18). Húsz felett aztán összeszedte magát a hazai csapat és elkezdte ledolgozni hátrányát. Horváth Szabolcs helyett érkezett Garamvölgyi Olivér játékos maradt is a szett végéig. A Somogyjád még feljött két pontra (19:21), de aztán már a szett végéig nem tudott pontot szerezni. (19:25; 1:1)

A harmadik szettben is meggyőzőbben kezdtek a vendégek, két pontos előnyt szereztek már az elején, tartottak a játszma közepéig. Aztán bele lendültek a Veszprémiek, öt pontra növelték előnyüket. A házigazdák időkérése sem tudta megállítani a bakonyiakat, újabb két pontot szereztek. A játszma aztán már nem volt veszélyben, magabiztosan hozta a játszmát a Veszprém (18:25; 1:2)

A negyedik szett ismét kiegyenlített küzdelemmel indult, aztán hétnél megállt a Veszprém. A hazaiak előbb három ponttal léptek el (10:7), amire Seck György egyből időt kért. Nem segített a pihenő, a somogyiak még hárommal növelték előnyüket. A Veszprémnek még volt ereje két pontot ledolgozni, de a játszma végére elfogyott az ereje, amivel egalizált a Somogyjád. (25:21; 2:2)

Az ötödik játszma aztán teljes összezuhanás volt, négy pontig volt méltó ellenfele a Veszprém a hazaiaknak (4:4). Ekkor került a nyitóhelyre az egyébként Veszprémet is megjárt kaposvári Erdei Tamás, aki végignyitotta a mindent eldöntő játszmát. A Veszprém nyitásfogadása teljesen szétesett és az addigra nagyon elfáradó csapat nem tudott különösebb ellenállást kifejteni és pontot szerezni fogadásaiból. (15:4; 3:2)

Mérkőzéstükör

Seck György: Pozitív, hogy kezd összeállni a csapat, a hibák azonban mindig rosszkor jöttek - sajnos. Ezen a napon ennyi volt bennünk, sok munka vár még ránk.

Somogyjádi RSzSE - Man at Work Veszprémi RC 3:2

Somogyjádi RSzSE: Tóth T., Böcz D., Erdei T., Porkoláb T., Jezeri T., Hegyi G.
csere: Molnár I., Kovács R., Szentes P.
játékos edző: Jezeri Tibor

Man at Work VRC: Dolgos A., Kráml Sz., Saitz B.,Horváth Sz., Seck Gy., Tóth T.
csere: Szűcs P. (libero), Szalai B., Dordzsceren Cs., Garamvölgyi O., Széll D.
játékos edző: Seck György

Forrás: veszpremvolley.hu

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook