Mester és tanítványai is megmérkőztek

A mester, Takács Attila és a tanítványok is Nagykanizsán léptek tatamira, két nap alatt összesen hét érmet hoztak haza.

December 3-án rendezték a XIV. Nagykanizsai Nemzetközi Mikulás Kupát, ahol kicsi - 6 fős - de annál eredményesebb csapat képviselte a veszprémi színeket.

Az U10-es korcsoportban Répási Áron egy bronzéremmel adta meg az alaphangot. Az U11-esek 35 kg-os súlycsoportjában - a tavalyi évhez hasonlóan - a két veszprémi induló Kondics Márton és Kékesi Szabolcs Vívta a döntőt, amely Szabolcs győzelmét hozta. Az U13-as lányoknál Ágoston Réka nagy csatákban, erős ellenfelekkel szemben maradt alul, bronzérmet szerzett. A korosztályos fiúknál Kékesi Péter két győzelemmel szerzett aranyérmet, és - a szakvezetés döntése alapján - a csapat legeredményesebb versenyzőjének járó különdíjat is ő érdemelte ki. A serdülőknél Bakay Bálint két küzdelmes meccset vívott, egy ezüsttel zárta az érmek sorát.

Míg szombaton a fiatalok küzdöttek az érmekért a kanizsai tatamikon, addig vasárnap, edzőjük Takács Attila I. osztályú Newaza (földharc) OB-n vett részt, és a 81 kg–os súlycsoportban a dobogó harmadik fokára állhatott fel, példát mutatva a tanítványainak.

 

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook