Extra első félidővel győztek

VESC–Bonyhád 74:69 (28:20, 27:16 9:21, 10:12)

Triplazuhataggal indult a VESC-Bonyhád összecsapás, a bravúrgyőzelmet hozó csata végére saját maguk dolgát nehezítették meg a veszprémi srácok.

A hazai szurkolók nagy örömére remekül kezdte a találkozót a VESC, nem kevesebb, mint négy triplát dobtak a veszprémiek, amivel állva hagyták a vendégeket. Szinte az összes kísérlet eredményes volt, a Bonyhád pedig görcsösen futott az eredmény után, és rengeteget hibázott, így az első negyed végére nyolccal vezetett a VESC. (28:20)

A második negyedben tovább növelték előnyüket Szájer József tanítványai, a stabil, határozott védekezés a támadójátékot is eredményessé tette. Az első félidő veszprémi produkciója egyértelműen a szezon eddigi legjobb teljesítménye volt, a szünetben nyugtázták is a szurkolók, hogy extrát nyújtott a csapatuk. (55:36)

A szünet után teljesen megváltozott a játék képe. A hazaiak ráültek az eredményre, a vendégek pedig nem adták fel, és megkezdték ledolgozni a hátrányukat. Felkeményedett a védekezés, felpaprikázódott a hangulat, amit tovább fokozott a játékvezetők következetlensége, mindkét oldalra egyaránt sokat tévedtek. A veszprémiek csupán 9 pontot dobtak a harmadban, így újra nyílttá vált a találkozó. (64:57)

Az utolsó harmadban rohamozott a Bonyhád, de a fontos pillanatokban mindig tudott pontot szerezni a Veszprém. A hazai csapat mai legjobbja, Faragó a legjobbkor dobott kosarat, valamint Horváth, Fekete és Kovács is eredményesen teljesített a meccsen. A hajrában óriási rohanás kezdődött, mindkét csapat hibázott támadásban, a vendégek pedig az ilyenkor megszokott faultokkal próbálták menteni a menthetetlent. Végül öt ponttal nyert a VESC, és fontos győzelmet aratott a Bonyhád felett. (74:69)

Mérkőzéstükör

Morgen Frigyes: - Szerettünk volna nagyon jól kezdeni, támadásban és védekezésben is agresszívak lenni, de hidegzuhanyként ért minket, hogy az első negyedben extrát dobott a Veszprém. Minden helyzetben sikerült betalálniuk, próbáltunk semlegesíteni néhány kulcsjátékost, de mindenkinek sült a keze, lendületben volt és ponterősen játszott. Olyan csapat ellen játszani, aki mindig tud pontot dobni, nagyon nehéz. A második félidőben sikerült megvalósítani, amit szerettünk volna, sokkal kevesebb pontot kaptunk, viszont a végjátékban nem tudtunk élni a lehetőségeinkkel. Amíg nem tudunk jól dobni, addig nem tudunk egy ilyen erősségű veszprémi csapatot megverni.

Szájer József: - Gratulálok a játékosoknak a győzelemhez. Nagyon jól kezdtünk, viszont a második félidő játéka teljesen megváltoztatta a mérkőzés képét. Úgy gondolom, hogyha ugyanazzal a fegyelemmel és koncentrációval tudunk játszani, mint az első félidőben, akkor ez egy nagyobb arányú győzelem lehetett volna, de sajnos nem így történt. Fontos, hogy a győzelem megvan, a tabellán megőriztük a helyünket. Most ráfér a játékosokra, főleg a serültekre a pihenés, és januártól megpróbáljuk az ilyen végjátékokat elkerülni.

Faragó Péter: - A mérkőzést jól kezdtük, a jó védekezésnek köszönhetően tudtunk indulni, és könnyű pontokat tudtunk szerezni, voltak üres helyzeteink is az ő váltásaikból. Nem először fordul elő, hogy a második félidőben nagy előnyt adunk le dekoncentráltság miatt, mindenképpen többet kell gyakorolnunk edzéseken azokat a szituációkat, amikor az ellenfélnek nincs veszítenivalója. Ez azért nehéz, mert mind az öt ember koncentrációjára szükség van, például egy hátsó zárásnál. Egy agresszív védekezés ellen nekünk nem kell rohannunk, ebben nekem is nagy szerepem van irányítóként.

Veszprémi Egyetemi SC–Bonyhád 74:69 (28:20, 27:16 9:21, 10:12)

VESC - Bonyhád - Foto24.hu galéria

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook