Hibátlanok voltak a juniorok

A Man at Work Veszprémi RC igen kiegyensúlyozott játékkal, jó egyéni teljesítményekkel, játszmaveszteség nélküli tornagyőzelmet aratott.

A junior bajnokságot az első osztálytól eltérően nem a felnőtt mérkőzésekkel párhuzamosan bonyolítják le, hanem tornarendszerben keleti és nyugati csoportokra osztva a csapatokat. A nyugati csoportban a Győr, Pécs, Dág, Dorog és Veszprém kapott helyet, akik öt tornán mérik össze erejüket. Helyszínek és eredmények itt találhatóak.

Az első tornán (novemberben) kimaradó csapat épp a Veszprém volt és mivel a bakonyiak az első osztályból érkeztek, így nem is nagyon ismerték ellenfeleiket. A második tornára így legerősebb csapatával érkezett a Veszprém, a játékosok egyben a felnőtt csapat tagja, többen stabil kezdőjátékosok ott is.

A korai indulás ellenére sem kezdődött rosszul a nap, a házigazdák ellen nem kellett egy óra megszerezni első győzelmét a Veszprémnek. Nagyon jó nyitásokkal és Garamvölgyi Olivér kitűnő irányító munkájának köszönhetően az ütők igen ponterősen támadhattak.

A második mérkőzésen a Dág csapott össze a Dorog csapatával. Előbbi az első torna győzteseként érkezett és erős nyitásaival és ütéseivel három játszmában felül is kerekedett ellenfelén.

A harmadik meccs a torna döntőjének is beillett volna, hiszen a két legerősebb csapat játszott egymással. Az első játszma sima veszprémi győzelmet hozott, a csapategység jól működött, amelyben Dordzsceren Csingisz és Saitz Balázs is jó nyitás sorozatával nyújtott pluszt. A második szett már nem volt olyan sima, a Dág feljavult a játék minden elemében és a csapatok végig fej-fej mellett haladtak végig a játszmán. Sőt a Dág szerzett is kétpontos előnyt a vége előtt. Ám a Veszprém nem adta fel, négy pontot szerzett zsinórban és nyert.A harmadik játszmában is felváltva estek a pontok, mindkét csapat jól küzdött, a Veszprémben Saitz Balázs vállalt többet. A végjátékban megint a Dág volt jobb, 24:23-nál játszmalabdája is volt, ám Myszöglád Dániel nyitásaiból nem tudott hatékonyan támadni a Dág, a jó mezőnyöző Veszprém pedig megint megfordította az eredményt és nyerte a meccset.

A negyedik meccsen házigazda Pécs nyert a Dorog ellen három játszmában.

A Dorog maradt pályán és jött ellenfélnek a Veszprém. Center poszton Sándor Csobán érkezett aki szeptember óta edz a Veszprémmel. A fiatal játékos nagyon jól mutatkozott be posztján és hasznosan játszott. Az ellenfél gyengébb erőt képviselt, a Veszprém kissé ki is engedett és sok nyitásrontással, de hozta a mérkőzést.

Az utolsó meccsen a Dág nyert a Pécs ellen.

A Veszprém hozta a tőle elvárt eredményt, nyerte mindegyik mérkőzését és esélyes a junior bajnokság végső győzelmére is. Kivétel nélkül minden játékos dícséretet érdemel, főként a Dág elleni két elveszettnek látszó szett megfordításáért.


A Man at Work VRC junior csapata:
Széll Dániel, Dordzsceren Csingisz, Saitz Balázs, Kráml Szilveszter, Dolgos Attila csapatvezető
Myszöglád Dániel, Garamvölgyi Olivér, Szűcs Péter, Sándor Csobán

Eredmények:

Man az Work Veszprémi RC - PVSE-PEAC 3:0 (8,18,12)
Dági KSE - Dorogi SE 3:0 (14,11,14)
Man az Work Veszprémi RC - Dági KSE 3:0 (15,23,24)
PVSE-PEAC - Dorogi SE 3:0 (16,21,24)
Dorogi SE - Man az Work Veszprémi RC 0:3 (-11,-15,-12)
Dági KSE - PVSE-PEAC 3:0

Forrás: veszpremvolley.hu

 

Junior torna (Pécs)

 

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook