Alternatív gyógymódok

A kérdés, van-e esetleg más megoldás is a beteg számára, mint a tabletták beszedésének rituáléja? Most reggel ebből kell 2 szem, délben amabból 1 és még nincs vége a napnak.

Manapság egyre többször hallani arról, hogy tegyünk az egészségünkért, hisz’ az a legfőbb kincsünk. De valóban a különféle medicinákkal szolgáljuk leginkább szervezetünk védekező rendszerét? Van egy másik út is, a prevenció és az alternatív gyógymódok útja! A nyugati orvoslásban maga a betegség, az alkalmazott gyógyszerek és a szervezet vizsgálata kerül az előtérbe, míg a hagyományos kínai orvoslás a betegségek megelőzésére helyezi a hangsúlyt és az embert egységes egészként kezelve vizsgálja a testi és lelki tüneteket.

A két módszer másként viszonyul nem csak magához a betegséghez, hanem annak feltárásához, kezeléséhez is. A hagyományos kínai orvoslás alapvető jellemzője, hogy az emberi test egyensúlyban tartására és egészséges állapotának megőrzésére helyezi a hangsúlyt. Az emberi szervezet összefüggéseit tárja fel, és a testi, lelki, környezeti adottságokat együttesen vizsgálva keresi a választ a probléma megoldására. A nyugati orvoslás előnye ezzel szemben, hogy a modern tudományos ismeretek birtokában képes a gyógyszerek és a szervezet legelemibb, molekuláris szintű vizsgálatára. A hagyományos kínai orvoslás alapelve, hogy a csi (az energia) áthatja az egész testet és az azt körülvevő környezetet.

A betegségek kezelésére a keleti orvoslás kilenc módszert alkalmaz, úgy mint: meditáció, táplálkozás, testgyakorlatok, masszázs, akupunktúra, gyógynövények, asztrológia, öngyógyítás és a feng shui.
Ezek ismeretében tekintsük hát át röviden, melyek a – ma már – legelterjedtebb alternatív gyógymódok, és mikor érdemes ezeket a módszereket alkalmazni a gyógyszeres kezelésekkel szemben!

A teljes cikk és az alternatív gyógymódok a Hajráegészség.hu-n olvashatók.
 

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook