Országos csúcs után világcsúcskísérlet

A Viking SE szervezésében megvalósuló 6 órás futáson Muhari Gábor a világ legjobb eredményéért száll harcba.

92188 méter, hat óra alatt. Jelenleg ez a 6 órás futás világrekordja, amelyet a lengyel Tomasz Chawawko tart 2004 óta. Előfordulhat azonban, hogy már csak március 31-ig, amikor is az ultrafutóversenyekre szakosodott Viking SE nyolcadik alkalommal rendezi meg a veszprémi 6 órás futást.

A Nemzetközi Ultrafutó Szövetség (IAU) előírásainak megfelelően hitelesített pálya mellett, a szervezők által fejlesztett chipes időmérő és körszámláló rendszer (amely valósidejű, részletes információkkal látja el a versenyzőket), gondosan előkészített frissítőasztalok és remélhetőleg sok néző várja majd a futókat. A szám nehézségét – mint általában az ultra, azaz a maratonnál (42,195 km) hosszabb távokét nem a tempó, hanem a verseny hossza adja, így különösen fontos szerepe van mind a frissítésnek, mind az irambeosztásnak.

Jóllehet, a világcsúcs megdöntése rendkívül nehéz, a közelmúlt eredményei alapján közel sem lehetetlen. Muhari Gábor (Viking SE – M-Training) március 10-én az ausztriai Lassee-ben Bogár János 12 éves országos csúcsát adva át a múltnak, 89451 méterrel a világ idei legjobb eredményét érte el.

Mellette természetesen több kiváló ultrafutó is ott lesz a mezőnyben, a kőkemény küzdelem tehát garantált. Ha pedig mindemellett az időjárás is közreműködő lesz (optimális esetben, száraz, szélmentes, hűvös), akkor a Magyar Antidopping Csoport (MACS) reális eséllyel hajthatja végre a verseny után 3-4 órával azt a budapesti mintavételt, amely egy világcsúcs hitelesítéséhez szükséges, és amely egyúttal az első doppingteszt lenne a hazai ultrafutóversenyek történetében.

A vállalkozó kedvű futóknak lehetősége van még, hogy eme jeles eseményen – akár aktívan is – részt vegyenek, hiszen a nevezés mind egyéni, mind váltó kategóriában nyílt. Mellettük természetesen a nézőket, szurkolókat is szívesen látják a szervezők. További információk: www.futohetvege.hu