Győzelem a sereghajtóval szemben

A Veszprém FC labdarúgócsapata Thiago duplájával egygólos győzelmet aratott a büntetőt is hibázó, sereghajtó Dunaújváros-Pálhalma ellen.

Az összecsapás rögtön egy hazai helyzettel indult. Az 1. percben Bosnjak futott el a bal oldalon, beadását Bali fejelte kapu fölé. A veszprémiek játszottak fölényben, a vendégeknek még a félpályán való átlépés is nehézségekbe ütközött, a hazaiak agresszívan letámadtak. Az első dunaújvárosi lehetőségre a 17. percig kellett várni, Godslove küzdött meg a jobb szélen, majd beadását Perovic pörgette közelről a bal kapufa mellé. Egy perc sem telt, mikor Vörös indította Godslove-t, aki betört a 16-oson belülre, de óriási helyzetben 13m-ről Tarczy kezébe lőtt. A 20. percben Nikolin remekül ugratta ki Thiagot, aki ziccerben Nagy A. szorításában csúnyán eltörte a labdát, így azt Abu könnyedén ölelte magához. A félidő közepén egy szögletvariáció után Thiago átívelt a hosszú oldalra, az érkező Császár ellőtte a labdát Abu mellett, de a gólvonalon álló Szolomájerben elakadt, végül Salamonnak sikerült tisztáznia. Öt perccel a játékrész vége előtt a leshatárról induló Bali egyedül vezette Abura a labdát, majd önzetlenül középre gurított, az érkező Thiago pedig az üres kapuba passzolt (1-0).


A második félidő első helyzete a VFC előtt adódott, Nikolin szöglete utáni kipattanó labdát Thiago lőtte kapura, Abu nagy védése után Nikolin elé kerül a játékszer, nagy löketét újabb bravúrral hárította a vendégek kapusa. Az 58. percben büntetőhöz jutottak a vendégek. Vörös remek cselekkel tört be a büntető területre, már az ötösnél járt, mikor Bosjnak fellökte. A megítélt tizenegyest a magyar bajnoki címet is szerző, rutinos Salamon csúnyán a kapu fölé bombázta. A 61. percben ismét közel járt az egyenlítéshez a Pálhalma. Vörös szögletét röviden szabadították fel a bakonyi védők, Kocsis Gábor lövése levágódott Garairól, Salamon ismétlése a felső lécről vágódott a játéktéren kívülre.

A 64. percben Nkolin emelte középre a játékszert, a berobbanó Hevesi-Tóthot Urbán próbálta szerelni, de ez csak szabálytalanul sikerült, így a játékvezető jogosan 11-est ítélt. A büntetőt Thiago a kapu közepébe bombázta (2-0). Nem ért véget a büntetőpárban, mivel a 71.percben Vörös labdájával Bezerédi lépett ki a védők közül, amikor Lang rossz ütemben buktatta, így ez is büntetőt ért. Ezúttal Kocsis Gábor állt a labda mögé és a jobb sarokba lőtt (2-1). Az utolsó percekben hatalmas nyomást gyakoroltak a vendégek Tarczy kapujára, de a veszprémi védelem remekül működött, így ha nehezen is, de sikerült begyűjteni a három bajnoki pontot.

mérkőzéstükör

Jakab Elek: Ha Salamon nem hibázza el a büntetőt, akkor még pontot is rabolhattunk volna, a jól játszó Veszprém otthonából. A Gyirmót mérkőzéshez hasonlóan ismét kritikus helyzetben hagytuk ki a megítélt büntetőt. Az első félidőben mutatott mérsékelt teljesítmény után a második játékrészre feljavult a játékunk, de a taktikusan futballozó hazaiak ellen ez kevésnek bizonyult. Gratulálok kollégámnak!

Vágó Attila: Roppant nehéz mérkőzésen vagyunk túl, s döntő volt, hogy 1:0 után értékesítettük a büntetőt, ellenfelünk pedig elhibázta. Éreztem, hogy a tavaszra megerősödött Dunaújváros nem lesz egyszerű ellenfél, hiszen több rutinos korábbi NB1-es játékost igazoltak, s ez ma be is bizonyosodott. A büntetők kihasználása döntötte el a mérkőzést, be kell valljam, a végén az is megfordult a fejemben, hogy csak egy ponttal gazdagodunk ma délután. A második félidőben nem tudatosan álltunk vissza, sajnos ennek nem tudom a pontos okát, míg a vendégek remekül kihasználták a szél támogatását is.

Veszprém FC - Dunaújváros Pálhalma ASE 2:1 (1:0)

Veszprém: Tarczy - Garai, Császár, Lang, Bosnjak - Nikolin, Hevesi-Tóth, Molnár (Ihász a 83.), Thiago (Burcsik a 84.) - Bali, Eggmann (Leitold a 76.)
Vezetőedző: Vágó Attila

Dunaújváros: Abu - Szolomájer, Salamon, Vörös, Márki - Kocsis, Micskó, Nagy A. (Berényi a 81.), Urbán - Egejuru (Kocsis a 69.), Perovic (Bezerédi az 59.)
Vezetőedző: Jakab Elek

Gólszerzők: Thiago a 37. és a 64. percben, illetve Kocsi a 72 percben
Sárga lapok: Lang, Bosnjak, Nikolin, illetve Urbán

Veszprém FC – Dunaújváros Pálhalma ASE

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook