Vereség a mumus ellen
2012. 04. 30. Hajráveszprém.hu Forrás: veszpremlizards.huTavaly négy alkalommal találkozott a két alakulat, ebből mind a négyszer a vombatok győztek, kétszer 9-6 egyszer 9-7 és egyszer 9-8 arányban.
Ezen a mérkőzésen sem számíthattunk sok jóra, miután kiderült, hogy a mérkőzés előtt első és egyetlen számú kapusunk váratlanul belázasodott, így nem tarthatott a csapattal. A kapus szerepét ezúttal Szabó vállalta el.
A kapusproblémák ellenére mintegy 35 percig remek játékkal rukkolt elő csapatunk, a helyzetek számában egyértelműen az önmagukat kereső hazaiak fölé nőve 2-5 arányban is vezettünk, és jobb helyzetkihasználással akár ennél nagyobb arányban is vezethettünk volna. Ekkor azonban sajnos bekövetkezett a Miskolcon is megtapasztalt összeomlás. Az utolsó játékrész még 5-5 arányú döntetlenről indult, de a Neumann lendületét nem sikerült megállítani, a kezdés után azonnal megszerezték a vezetést. Innentől nekünk kellett menni előre, játékunk egyre idegesebbé vált, a helyzeteket továbbra sem lőttük be, és 1-2 feleselges kétperces büntetést is begyűjtöttünk, melyek kivédekezése sokat kivett a pályán küzdőkből.
Összességében elmondható, hogy az utóbbi évek legverhetőbb Neumannjával találkoztunk, de különféle tényezők együttes eredményeképpen most sem sikerült megszerezni a csapat történetének első győzelmét az egyik legnagyobb mumus ellen.
Hozzászólások
A rovat további cikkei
- Másodikok lettek a Gyíkok
- Duplázott a Lizards FT
- U13-as magyar bajnok az unihokicsapat
- Továbbra is veretlenül az alsóházban
- Veretlenül zárták a hazai játéknapot
- U13 sikerek Budapesten
- Új év, új lendület!
- Tét nélküli vereség
- Két csapattal szerepelt a házigazda
- Az alsóházban folytatja a Lizards