Májusi éremeső a birkózóknál

Az elmúlt hónapban négy megmérettetésen vettek részt a CENTRUM SE birkózói, 18 éremmel tértek haza.

A sikeres időszak történéseit Túri Péter edző foglalta össze rövid beszámolójában.

Tatabányán 210 induló vett részt a D1. korcsoport diákolimpiai döntőjén, ahol városunk birkózói egy harmadik (Balta Milán) és egy ötödik (Hungler Félix) helyezést értek el.

A Dunaferr SE által szervezett Tehetség-napi Kupára 11 egyesület 106 versenyzője nevezett. A veszprémi csapat 15 fővel vett részt a versenyen, ahol 5 arany, 4 ezüst és 6 bronzérem került fiaink nyakába. Külön ki kell emelnünk, hogy ezen a versenyen a legfiatalabbak is elindulhattak, így a mindössze három és fél éves Varga Levente is, aki bátor küzdelmével kiérdemelte a harmadik helyet! A 6-7 évesek mezőnyében is remek veszprémi eredmények születtek: Varga Márton és Illikmann Erik aranyérmet, Soós Gergely ezüstérmet szerzett.

Május 12-én következett az OB döntő, ahol a CENTRUM SE D1. korcsoportjának versenyzői egy harmadik (Balta Milán) és két ötödik (Hungler Félix és Horváth Benjamin) helyezéssel zárták a szezont.
Az elmúlt héten pedig a D2-es korosztály diákolimpiai döntőjén mutathatták meg birkózóink tudásukat. Ötvenhét egyesület 202 versenyzője mondta el az olimpiai eskü szövegét, majd vágott bele a késő estig tartó küzdelmekbe. Városunk iskoláit két birkózónk képviselte ebben a korosztályban, Minyó Bence a Kossuth Lajos Általános Iskolából és Krebsz Martin a Dózsa Iskolából.

Mindkét versenyzőnk főágon versenyzett, ahol az elmúlt év Diákolimpiai és Magyar Bajnoki győzteseivel találkoztak. Bence bátor küzdelmeinek köszönhetően a 19 fős súlycsoport hetedik helyén végzett. Martin egészen a döntőig menetelt, ahol a tavalyi bajnokkal szemben – egy vitatható mozdulatsor után – alulmaradt, így ezüstéremmel térhetett haza.

A szezon utolsó kiemelt versenye két hét múlva Kalocsán lesz, ahol a D2-es korosztály OB döntőjében a CENTRUM-os fiúk is ott lesznek, hogy megküzdjenek a magyar bajnoki címekért.

Centrum SE képek

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook