Győzelem a zöld-fehérek ellen

Második edzőmérkőzésükön 2:1-es győzelmet aratott Hevesi-Tóth és Homma góljaival a Veszprém FC a fővárosban.

Mondani sem kell, hogy közel negyven fokos hőségben kellett pályára lépniük a csapatoknak, de ez sem jelentett ma akadályt. Sőt az sem, hogy a második félidő elején a vendéglátók teljes csapatot cseréltek, míg mi csak öt alkalommal váltottuk a pályán lévőket.

Bár a Fradi a legerősebb összeállításában kezdte a játékot, mégis teljesen egyenrangú ellenfelei voltunk a zöld-fehéreknek, sőt a 37. percben hevesi-Tóth nagyszerű találatával meg is szereztük a vezetést. A szünetig nem is változott az eredmény, azonban a második félidő elején a 49. percben egy bal oldali beívelést követően a volt pápai Gyömbér talált Tarczy kapujába. Nem sokkal később a Fradi teljes csapatot cserélt, többek között pályára lépett a Viditől igazolt Máté, Fülöp Noel, Józsi György, Nyilasi és Beliczky is. Nálunk sérülés miatt Vágó helyett a Németországból érkezett Feik Róbert játszott már a 25. perctől, majd később Szabó Zsolt helyett Mosberger, Leitold helyett Ihász, Hevesi-Tóth helyett Burcsik, Nikolin helyett pedig Hanák folytatta a játékot. A második félidőben is voltak lehetőségeink, előbb az 57. percben Homma szerzett ismét vezetést, majd Eugene a saját tizenhatosunkról indulva kicselezte szinte a teljes Fradit, így tett a kapussal is, de az utolsó pillanatban felpattant előtte a labda, így nem tudott a hálóba lőni. Pár perccel később Homma hagyta ki a szinte kihagyhatatlant, így maradt a 2:1 arányú veszprémi siker. Ki kell emelnünk Tarczy Pál teljesítményét, aki főleg a második játékrészben mutatott be bravúrokat, de végig magabiztosan őrizte kapunkat. Persze minden egyes játékosunk megérdemli a dícséretet a mai napon.

Összefoglaló videó:

Ferencváros - Veszprém FC 1:2 (0:1)

Albert Stadion 500 néző, vezette: Farkas (Nyerges, Baghy)

Ferencváros: Ranilovic - Jovanovic, Klein, Otten, Sváb - Böde, Hakola, Cukic, Gyömbér - Pölöskey, Somalia

Veszprém FC: Tarczy - Nikolin, Császár, Eugene, Bosnjak - Szabó, Vágó, Hevesi-Tóth, Leitold - Thiago, Homma

Gólszerzők: Gyömbér, ill. Hevesi-Tóth, Homma

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook