Hétvégén hazai pályán a VFC

Az NBII Nyugati Csoport őszi idényének 2. fordulójában kerül sor a Veszprém FC-Győri ETO FC labdarúgó mérkőzésre a veszprémi Egyetemi Stadionban.

A találkozó játékvezetője Oláh Gábor lesz, az asszisztensek Kóbor Péter és Király Krisztián, az ellenőri feladatokat pedig Szabó János látja el. Oláh Gábor legutóbb a Tatabánya elleni hazai mérkőzésünket vezette, ahol gólnélküli döntetlenre végeztek a csapatok.

Ellenfelünk az első fordulóban, az NB-I-ből kiesett Zalaegerszeg gárdáját fogadta, s a találkozón 2:2-es döntetlent ért el.


fotó: archív

A Veszprém FC legutóbb idegenben taktikus játékkal szerezte meg a három pontot 4-1-es győzelemmel a Paks FC II. gárdájával szemben, annak ellenére, hogy Thiago a felkészülés során elhagyta a csapatot, Homma, Eugene és Tarczy pedig sérülés miatt nem léphetett pályára. Hevesi-Tóth még az elmúlt bajnokság utolsó fordulójában Gyirmóton a kiállítás sorsára jutott, így ő is a nézőtérről figyelte társai játékát.

Az újonnan igazoltak közül Vágó Levente, Molnár Tibor, Makrai László, Mosberger Mihály, Nyitrai Ádám és Nagy Ádám is lehetőséget kapott Vágó Attila vezetőedzőtől. Csapatunk jelenleg a harmadik a tabellán, ellenfelünk pedig a hetedik pozícióból várja az összecsapást. A két csapat legutóbbi veszprémi mérkőzésen 4:0-ás hazai siker született, és tavasszal a Veszprém FC idegenben is legyőzte ellenfelét 1:0 arányban.

Bérlet-, és jegyár

A Veszprém FC hazai találkozóira szóló szezonbérletek (15 mérkőzés) 2012. augusztus 22-től vásárolhatók meg a Wartha Vince u. 3. szám alatti klubirodában, valamint a mérkőzések előtt a jegypénztárban 7.000.- Ft-os áron.

A belépőjegyek egységesen 700.- Ft-ba kerülnek, a hölgyek és a 14 alatti gyermekek térítésmentesen látogathatják mérkőzéseinket!

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook