Szombaton pontokat kell szerezni

Az NB-II Nyugati Csoport őszi idényének 9. fordulójában kerül sor a Veszprém FC – BKV-Előre labdarúgó mérkőzésre a veszprémi Egyetemi Stadionban.

A találkozó játékvezetője Botló Béla lesz, az asszisztensek Péter Balázs és Hofbauer Roland, az ellenőri feladatokat pedig Molnár László látja el.

Ellenfelünk az elmúlt fordulóban, hazai pályán a Zalaegerszeget fogadta és 3:1 arányú vereséget szenvedett. Az eddig lejátszott 8 mérkőzésükből 1 alkalommal győztesen vonultak le a pályáról, 2 esetben megosztoztak ellenfelükkel a pontokon, s 5 vereséggel rendelkeznek. Gólkülönbségük negatív, 7 szerzett találatukkal szemben 19 gólt kaptak.


Fotó: archív

A Veszprém FC legutóbb idegenben kikapott Kaposvári Rákóczi FC II. gárdájától. Csapatunk így jelenleg tizenkettedik a tabellán, mai ellenfelünket négy hellyel előzzük meg. A tavalyi bajnokság veszprémi mérkőzésén Bosnjak és Novothny góljaival 2:2-es döntetlen született, a vendégek találatait Szabó és Fazakas szerezte. A tavaszi idényben a BKV pályáján 3:1 arányban maradtunk alul, szépítő találatunkat Osváth Attila lőtte.

Vágó Attila a Veszprém vezetőedzője: Semmi mást nem tudok elképzelni, minthogy megnyerjük a mérkőzést. A játékosaimnak elsősorban fejben kell lerendezni az eddigieket, hiszen becsülettel edzenek, nincs fizikális lemaradásuk, így csak a koncentráció hiányának tudható be az eddigi eredménytelenségünk. Bízom benne, hogy az akarati dolgokkal nem lesz probléma, mert már a huszonnegyedik órán is túl vagyunk. nagy szükségünk van a pontokra, hogy a hátrlévő mérkőzéseken megfelelő esélyekkel játsszunk, és amit az első nyolc meccsen pontok huiányában elmulasztottunk, azt mindenképpen pótolnunk kell. Továbbra is problémát okoz, hogy több játékosra betegség és sérülés miatt nem számíthatok (Tarczy, Nikolin, Vágó, Ihász, Burcsik, Osváth).

A Veszprém FC mérkőzéseire a szervezett iskolai csoportok ingyenesen léphetnek be, ezzel kapcsolatban a hgy@veszpremfc.hu e-mail címen lehet érdeklődni!

Veszprém FC - BKV Előre, 2012.10.13. 15:00, helyszín: Egyetemi Stadion

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook