Nem volt esély a bravúrra

VESC-Bonyhád 73:89

A két korábbi veszprémi játékossal felálló Bonyhád sima győzelmet aratott a mérkőzés végére minden kedvüket vesztő VESC kosarasai ellen.

Az exveszprémi Faragó kosarával indult a mérkőzés, melyre Kováts és Szabó válaszolt hazai oldalról (4:3). A hazaiak támadójátéka akadozott, míg védekezésük elég keménynek bizonyult, így a vendégek Tömösváry és Kovács büntetőivel fordítottak (4:8). A játékrész közepére magára talált a bakonyi gárda, Nagy Róbert két kosarával és Kováts triplájával visszavették a vezetést (11:9). A bonyhádi mester időkérése jót tett fiainak, hiszen két perc leforgása alatt Jilling és Tömösváry triplájának is köszönhetőn elhúztak a veszprémiektől (11:17). A negyed végén Lőrincz révén közel tíz pontosra hízott a vendégek előnye, szerencsére a távoli dobásokkal ők is hadilábon álltak (15:23).

A második tíz perc jól indult a VESC számára, a vendégek támadásban sok pontatlanságot követtek el, ezt kihasználva Horváth Roland találataival két pontra zárkóztak fel a bakonyiak (23:25). Az egyenlítés nem sikerült, sőt egy hullámvölgy következett, így a játékrész derekára ismét tíz pontra távolodott el a Bonyhád (25:35). Kovács Nándor időkérése után sem változott a játék képe, a vendégek könnyű kosarakat szereztek, míg a hazaiak elsősorban távoli dobásokkal kísérleteztek, többnyire kevés sikerrel. Az utolsó percre Czakó hármasával és Kováts szép akcióval ugyan négy pontra zárkózott a Veszprém, azonban Jilling és Panta visszaállította a különbséget a félidő végére (40:48).

A harmadik negyed volt veszprémi játékosok kosaraival indult, Faragó és Jilling volt eredményes két szép egyéni akció után. A veszprémiek sorozatban adták el a labdákat, csak büntetőből sikerült betalálni (42:52). Panta palánk alól szerzett kosara után érthetetlen módon odaszólt a játékvezetőknek, ezért technikait kapott. Kováts és Czakó kosaraival a VESC nyolc pontra jött fel, a vendégek edzője gyorsan időt is kért. A további felzárkózás helyett azonban ismét buta hibák következtek, melyet a rutinos vendégek kegyetlenül kihasználtak, Tömösváry triplájával a 28. percben 50: 63 áltt az eredményjelzőn. A hajrában Jilling kosaraival növelte előnyét a Bonyhád, de Kováts és Szabó révén sikerült lefaragni a hátrányból (58:70).

Az utolsó felvonásban tartotta előnyét a vendég csapat, mindkét együttes hibát hibára halmozott (34. perc: 64:73). A játékrész derekát elhagyva a veszprémi csapat zsinórban négy támadásból négyszer eladta a labádt, így a Bonyhád négy könnyen kapott ziccernek köszönhetően eldöntötte a találkozót ( 38. perc: 68:85). Szabó Balázs  még próbált kozmetikázni a végeredményen, azonban a találkozót Faragó hármasa zárta (73:89)

mérkőzéstükör

Kovács Nándor: A mérkőzés végeredménye sajnos reálisnak mondható. A bonyhádi csapat a Nyugati csoport esélyese, remek játékosokkal. A csapatban nem volt elég tűz, így a bravúr elmaradt. A kovetkező mérkőzésre a védekezés és támadás egyensúlyát kell megtalálnunk a győzelem érdekében.

Morgen Frigyes: Ilyen rosszul még nem láttam a csapatot játszani, annak ellenére, hogy a felkészülésen egész jól játszottunk A-csoportos csapatok ellen. A rotációban sem tudunk bízni, hiszen mindenki gyengén teljesített, de a csapat nagyságát mutatja, hogy szívből tudtunk nyerni. Ez egy nagyon fontos győzelem volt a csapatnak. (forrás: bonyhadkosar.hu)

VESC - Bonyhádi kse 73:89 (15:23, 25:25, 18:19, 15:22)

 Veszprém, 150 néző. V.: Makovszky, Vári, Kisteleki.

VESC: Kováts V. 11/3, Antal 6, Nagy R. 14, Szabó B. 15, Horváth R. 8. Csere: Fehér 11/3, Gábriel, Czakó 8/ 3. Edző: Kovács Nándor.

Bonyhád: Faragó 14/6, Tömösváry 14/3, Panta 14, Jilling 18/6, Kovács B. 8. Csere: Verli, Rutkai P. 9, Lőrincz 12. Edző: Morgen Frigyes.

Statisztika:
Dobás összesen: 41%, ill. 52%.
Közeli: 62%, ill. 69%.
Középtávoli: 17%, ill. 31%.
Távoli: 21%, ill. 33%.
Büntető: 76%, ill. 78%

Lepattanók:
védő: 24, ill. 31.
támadó: 6, ill. 6.

Szerzett labda: 11, ill. 13.
Eladott labda: 17, ill. 15.

VESC - Bonyhádi KSE

Angel Cheerleaders

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook