A Krokodilokkal küzdöttek

A Lizards FT felnőtt csapata búcsúzott a Magyar Kupától, az U14-es csapat egygólos győzelmet aratott a Krokodilok ellen.

Vasárnap két jó floorball mérkőzést láthatott az, aki kilátogatott a veszprémi stadion csarnokába. Mindkét mérkőzésen a Dunai Krokodilok csapata ellen léptek pályára a Gyíkok.

A felnőttek kezdték a játékot a Magyar Kupa keretében. A Krokik „B” csapata ellen már játszottak egy mérkőzést az OB III-as bajnokságban. Akkor is és most is egy jó iramú, akciódús mérkőzést láthattunk. A hazaiak nem kezdtek valami fényesen, a védelem nem állt a helyzet magaslatán, amit a rutinosabban játszó ellenfél könyörtelenül kihasznált. A harmad vége felé azért sikerült megszerezni az első gólt, de így is 1-6-ot mutatott az eredményjelző a szünetben.

A második játékrész sikerült a legjobban, a javuló védekezés mellé a támadások során is eredményesebbek voltak a gyíkok. 3-3-as harmadbeli teljesítménynek köszönhetően 4-9-re módosult az eredmény a második szünet előtt. A megszerzett lendület tovább folytatódott az utolsó harmadban. A hazaiaknak sikerült 6-9-re felzárkózniuk. Sajnos a lendület itt elfogyott. A Krokik jól bírták a hajrát és egy szép örömjátékkal fejezték be a mérkőzést, kialakítva a 6-13-as eredményt. Ezzel búcsúzott a Lizards Floorball Team csapata a Magyar Kupa sorozattól.

Lizards FT - Dunai Krokodilok "B" 6 - 13 (1-6, 3-3, 2-4)

Veszprém: Kovács Tamás, Kiss Zoltán (0+1), Vonderviszt Fülöp (2+1), Kovács Laci, Brotscholl Zoli (0+1), Tótik Sanyi, Kiss Szilveszter, Kuti Balázs (1+0), Knór Gábor (0+1), Kolossváry Dávid, Berki-Müller Ákos (1+0), Bócsa Marcell (1+0), Horváth Erik, Hajas Nándor (1+0)

Bemelegítés után a 14 év alatti korosztály csapott össze a pályán. A gyíkok eddig a tabella első három helyezettje ellen nem szerepeltek jól, most a tavalyi bajnokkal szemben szerették volna megmutatni, mit is tudnak. A Krokodilok előző évi csapata nagyon sokat változott, egy erős generáció „kinőtte” ezt a korosztályt, most a kisebbeken a sor, hogy az elődök nyomdokaiba lépjenek.

Ennek megfelelően végig szorosan alakult a mérkőzés. Már az első harmadban lehetett látni, hogy a Lizards csapata uralja inkább a pályát, sokkal többet volt náluk a labda, de nem ment a befejezés. A helyzetek rendre kimaradtak, a lefordulásokból viszont kétszer is eredményes tudott lenni az ellenfél. Az első sor az első gólra még tudott válaszolni egy szép támadás végén, de a Krokik második találatára a válasz csak a második harmadban sikerült. Sajnos a középső játékrészben több eseményt nem kellett a jegyzőkönyvbe lejegyezni. Az utolsó 15 percet aztán jobban megpörgette mindkét együttes. A Gyíkok első sora összeszedte magát és rendre megszerezte a vezetést, de 4-4-ig erre mindig volt válasza a Krokiknak. Alig több mint 2 perc volt hátra a játékidőből, mikor Orosz Luca egy szinte lehetetlen helyzetből, váratlanul, nagyon pontosan juttatta a labdát a kapuba. A végjátékban aztán okosan eldugták a labdát a hazaiak, a nem nagy elánnal támadó Krokodilok elől, így esélyt sem adtak már a kiegyenlítésre.

Lizards FT - Dunai Krokodilok 5 - 4 (1-2, 1-0, 3-2) - FU14

Veszprém: Tótik Simon, Kovács Áron, Kasza Balázs (1+0), Réti Péter (1+1), Orosz Luca (2+0), Kiss Máté (1+2), Réti Anna, Trombitás Anna, Kiss Csongor, Horváth László, Bódis Máté, Kiss Csenge, Pintér Márton, Bögi Levente (0+1), Balogh Roland

Forrás: trampolin.hu

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook