Futsal: bővült az utánpótlásbázis

Együttműködési megállapodást kötött az 1. Futsal Club Veszprém és a Báthory István Általános Iskola, melynek értelmében az intézmény tehetséges növendékei az NB I-es klub kötelékéhez kerülhetnek.

Az élvonalban újonc veszprémi futsal együttesnél az idény elején kijelentették: az elsődleges célok között szerepel a sportág jövőjét jelentő utánpótlásbázis kiépítése. Ennek szellemében kötöttek együttműködést augusztus végén a Szilágyi Diáksport Egyesülettel, a közelmúltban pedig a Báthory István Általános Iskolával állapodtak meg a közös munkáról.


Rajki Tamás

– Egyesületünk alapelveihez igazodva, s a korábbi ígéretünkhöz hűen megalakulásunk második évében elkezdtük az utánpótlásbázisunk felépítését. Örömünkre szolgál, hogy egyre többen érdeklődnek a futsal iránt és egyre több fiatal szeretné kipróbálni magát ebben a sportágban. Ezek együttesen indokolták, hogy tovább szélesítsük az együttműködést a hasonlóan sportközpontú intézményekkel – fogalmazott Rajki Tamás.

A klub ügyvezető elnöke elmondta, a sporthoz és az egészséges életmódhoz való hozzáállás miatt esett a választásuk a Bárhory iskolára, ahol szintén örömmel fogadták az FCV megkeresését.


Zsebe Gábor

– A pozitív fogadtatás és a gondos előkészületek után rövid időn belül megállapodtunk az együttműködés feltételeiben. Ennek értelmében Zsebe Gábor testnevelő tanár és labdarúgó edző vezetésével az iskolában eddig teremfocizó fiatalok mostantól a futsal alapjaival ismerkednek meg. Az ügyes gyermekek pedig az utánpótláscsapatainkhoz csatlakozva folytatják a futsalt és szerepelhetnek az NB I-ben. Úgy gondolom, ennél több motiváció nem kell egy focizni szerető fiatalnak – húzta alá a klubvezető, majd hozzátette: nincs vége a partnerhálózat kiépítésének, tovább keresik azon intézményeket, amelyekkel együttműködve tovább bővíthetik bázisukat.


Barták Péterné

A Báthory István Általános Iskola igazgatója, Barták Péterné örül, hogy a megállapodásnak köszönhetően intézményében tovább bővült a választható sportágak egyébként is gazdag palettája.

– Egyike vagyunk az ország ötvenhat, s a megye két köznevelési típusú sportiskolájának, ahol minden évfolyamában van sporttagozat. Mindig is nagyon fontosnak tartottuk a testmozgást a gyerekek életében, ennek megfelelően nálunk megelőzte a törvényt a mindennapos testnevelés – büszkélkedett az intézményvezető.

– Korábban több egyesülettel is kötöttünk együttműködési szerződést, örülünk, hogy tovább szélesíthettük a kört. A labdarúgást és most már a futsalt is kiemelt sportágnak tekintjük a többi lehetőség (úszás, röplabda, kézilabda, sakk, golf) mellett. Ebben az életkorban nagyon fontos, hogy minél több sportággal megismerkedhessenek a növendékeink, akik aztán később még ráérnek eldönteni, hogy melyik a leginkább kedves testmozgás számukra – fogalmazott Bartákné, aki megemlítette, hogy Báthoryban a lányok között is igen népszerű a labdarúgás.

Szerző: Zatkalik Dávid, Fotó: Melczer Zsolt

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook