Világversenyekre hangolva

A magyar női birkózás első világbajnoka, Németh Zsanett egy komoly sérülést követően, idén már három világversenyre készül.

2011-ben a Veszprémi Dózsa SC birkózója, Németh Zsanett felért korosztálya csúcsára, világbajnoki címet ünnepelhetett a kadetek között. 2012-ben a juniorok közé lépett, ahol az Európa-bajnokságon 8. helyet szerzett, és a szövetség döntése alapján, juniorként szállhatott harcba a Londoni Olimpia kvalifikációs jogáért. Egy sajnálatos sérülés azonban keresztülhúzta a számításait, egy lelkileg nagyon nehéz rehabilitációs időszak után Zsanett ma már nemes célokkal készül a következő évek kihívásaira.

- Jól kezdődött az évem, Németországban edzőtáboroztunk, majd nemzetközi versenyek következtek, Romániában például első lettem egy német, egy svéd, egy bolgár és egy román lány legyőzésével. Itt már bajlódtam kisebb sérüléssel, de jó felkészültségi állapotban voltam. Ezután itthon edzőtáboroztunk, majd kiutaztunk az EB-re, ahol egy belorusztól kikaptam, majd egy török is legyőzött bírói segédlettel – mesélte Zsanett, majd rátért az olimpiai selejtezőre.

- A kvalifikáció előtt 2 héttel elszakadt a térdszalagom, így már sérülten utaztam, de nem akartam megműttetni. Egy azerivel kezdtem, akitől kikaptam, ő pedig nem jutott be a döntőbe, így nem folytathattam a versenyt. Maga az, hogy lehetőséget kaptam juniorként birkózni az olimpiáért, óriási megtiszteltetés, sajnálom, hogy nem sikerült, a sérülésem keresztbe tett nekem – mondta Zsanett, aki a junior világbajnokságon sem tudott részt venni.

Nem volt más választás, Zsanett térdét meg kellett műteni. Több mint egy hónapig ágyhoz volt kötve, de igyekezett pozitívan hozzáállni, és mielőbb száz százalékos állapotba kerülni.

- Szeptemberben már elkezdtem a súlyzós edzéseket, decemberben már birkóztam egy kicsit, de hivatalosan csak most, januárban kezdhettem meg az edzéseket. Gyógytornával, majd erősítéssel kezdtem, két hónapja futok. Jó erőben vagyok, a súlyommal viszont vannak bajok, lejjebb kell vinni, de az edzőm szerint ez normális ennyi kihagyás után. 3-4 hónapig még nem versenyzek, hogy visszaálljon a kondim, de nagyon várom már az idei évet.

Zsanett 2012-ben elnyerte a MOL Tehetségtámogató Programjának támogatását, ami a kiváló birkózó elmondása szerint nagy segítséget jelentett neki.

- Úgy érzem, hogy a világbajnoki címem és többi jó eredményem elismeréseként kaptam meg a MOL és az Új Európa Alapítvány támogatását. Leginkább a birkózó cipők és a mezek megvásárlása jelentett számomra nagy könnyebbséget, mert eddig a családomra hárultak ezek a terhek, és sajnos sokszor a rosszabb minőséget kellett választanom, mert az olcsóbb volt. A rehabilitációs időszak után különösen jó, hogy az alapozást már az új szerzeményeimmel tudtam megkezdeni. A nemzetközi versenyzéshez minőségi felszerelések szükségesek, amiket a MOL támogatásával meg tudok teremteni magamnak – magyarázta Zsanett.

Nem akármilyen év vár idén Zsanettra, hiszen a saját korosztályában, a juniorok között Európa- és világbajnokságon vesz részt, valamint hazai környezetben, Budapesten rendezik a felnőtt világbajnokságot, ahol a tervek szerint Zsanett is szőnyegre lép.

- A juniorok között gyakorlatilag azok vesznek részt, akikkel kadetben is meg kellett küzdenem, ezért mindenképpen érmet szeretnék szerezni. A VB-n egy nagyon kemény kínai lány vár rám, aki tavaly nyert. A felnőtt VB-t is nagyon várom, ami szeptemberben lesz hazai környezetben. Olimpiai bajnokok, világbajnokok, rutinos versenyzők lesznek, többen 30 év felettiek, nagyon nehéz dolgom lesz. Nem kell azonban utazni, és a hazai környezet is segítségemre lehet – beszélt terveiről Zsanett, aki veszprémi és csepeli klubjától is sok segítséget kap.

- A kettős igazolás lehetővé teszi számomra, hogy a nehéz körülmények között fel tudjak készülni a versenyekre. Mindkét klubomnak köszönettel tartozok, és igyekszem meghálálni a bizalmat.

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook