Tartalékos vereség

Az alapszakasz utolsó előtti mérkőzésén a sereghajtó veszprémiek a listavezető békéscsabaiaktól kaptak ki 3:0-ra.

A játékrész közepére lendültek játékba a viharsarkiak, ekkora már kidomborodott a két csapat közötti tudáskülönbség. Elsősorban Szombathelyi ütéseivel és az agilisan játszó Leidgebbel nem tudtak mit kezdeni a veszprémi egyetemisták, és pillanatok alatt 10 pontos különbség alakult ki a felek között, amely meg is maradt a szett végéig. (25-14)


Fotó: archív

A folytatásban pályára lépő csapatkapitány Soós Nikolett ütéseivel és blokkjával ellépett a Békéscsaba, helyenként már tetszetős játékkal fokozatosan hizlalta előnyét. Ebben a periódusban a vendégeknek csupán momentumaik voltak. A megnyugtatóbbá vált különbség tudatában több hiba is belefért és rövidesen megszületett a 25. pont is.

Nem adták fel a bakonyiak a 3. játékrészben, de a hazai alakulat zsinórban megszerzett öt ponttal tudatosította, hogy szeretné gyorsan lezárni a mérkőzést. A csabaiaktól nem láttunk olyan könnyed, jó játékot, mint az előző meccseken, de a mai napon ez is elég volt a fölényes győzelemhez.

Mérkőzéstükör

Kormos Mihály: Nem sikerült felpörögni a mai mérkőzésre, szerdán már sokkal frissebbek leszünk!

Katona Péter: Tartalékosan érkeztünk, küzdöttünk, ahogy tudtunk, de a jóval erősebb Békéscsaba ellen ennyire futotta.

Budapest Bank-Békéscsabai RSE - Veszprémi Egyetem 3:0 (14, 11, 15)

Békéscsaba: Jenei, Pallag, Czina, Horváth, SZOMBATHELYI Sz., LEIDGEB Cs.: Molcsányi R. (liberó), Soós, Kerepeczki.
Szakmai igazgató: Kormos Mihály

Veszprém: Pintér, Pekárik, Poós, Nagy, Hunyadvári., Dordzsceren. Cs.: Csótár (liberó),
Vezetőedző: Katona Péter.

Az eredmény alakulása:
1. szett: 5:6, 8:6,11:6, 16:9, 22:14.
2. szett: 4:2, 10:4, 16:5, 20:8, 24:11.
3. szett: 5:1, 10:5, 13:7, 16:10, 20:10.

Forrás: hunvolley.hu

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook