Szavazz a 2012-es év pillanataira!

A szavazás 2013.03.10-én éjfélkor lezárult.

Az elmúlt évekhez hasonlóan immár negyedik alkalommal szavazhatnak olvasóink az év veszprémi sportpillanatára. Döntsétek el a közönségdíjat!

Ezúttal sem volt könnyű kiválasztani az elmúlt év legemlékezetesebb pillanatait. Időrendi sorrendben haladva elevenítjük fel a veszprémi sportéletből azokat a mérkőzéseket, versenyeket, teljesítményeket, melyekről még bizonyára sokat fognak beszélni a veszprémi sportbarátok. Szerkesztőségünk kiválasztotta a 12 legemlékezetesebb pillanatot, szubjektív összeállításunkba egyéni és csapatsportok egyaránt helyet kaptak. A végső döntést olvasóinkra bízzuk, várjuk a szavazatokat!

A szavazás az alábbi forgatókönyv alapján zajlik: A voksokat február 10-én éjfélig lehet leadni e-mail cím megadásával, amit a megadott e-mail címre küldött linkre kattintva meg kell erősíteni. Ez egyben a hírlevelünkre való feliratkozást is jelent, amiről az első hírlevél megérkezését követően bármikor le lehet iratkozni. A szavazás eredményét február 11-én, a városi sportévzáró ünnepségen hozzuk nyilvánosságra, itt kerülnek átadásra a díjak is.


2012 is bővelkedett veszprémi sportsikerekben

A lelkes szavazókról sem feledkezünk meg. A legszerencsésebb olvasónk – párjával/vendégével együtt – eltölthet egy kellemes napot a Betekints Hotel új wellness részlegében, további három olvasónk a Veszprém sporttörténete könyvsorozat legújabb részét nyeri meg.

Itt az ideje megismerni a jelölteket, idézzük fel a 2012-es év legszebb pillanatait! Szerencsés voksolást kívánunk!

Április 14.
-20-ról álltak fel (VESC kosárlabda szakosztály)

A férfi kosárlabda NB1/B 9-16. helyért zajló rájátszásának 1. körében húsz pontos hátrányt sikerült ledolgoznia a remekül hajrázó VESC csapatának. Az alapszakaszban utolsó nyolc idegenbeli mérkőzését elveszítő veszprémi együttes a Keleti csoport 7. helyén végzett Nagykőrös otthonában próbálta megtörni rossz sorozatát. Az első két negyedben a hazaiaknak sikerült húsz pontra (44:24)-re elhúzniuk, de a folytatásra egy másik Veszprém jött ki, javultak támadásban és védekezésben is végül 80:81-re megnyerték a találkozót.

Április 21.
Mucsy Petra Európa-bajnoki bronzérmes (Veszprémi Taekwon-do SE)

A szlovéniai Mariborban rendezett 27. Felnőtt és Ifjúsági Taekwon-do Európa Bajnokságon, egyéni küzdelemben Mucsy Petra (edzője: Solmlai János és Sebestyén Pál) meccseit taktikusan, erős technikai tudással rendre hozta, így küzdötte be magát az elődöntőbe. Az olasz lánnyal került össze, és két félidőn keresztül vezetett, majd az utolsó tíz másodpercben figyelmeztetés miatt, pontlevonással maradt alul, ezért nem jutott a döntőbe; így a legutóbbi EB után ismét bronzérmet hozott Veszprémnek. Bécsi Nikolett (edzője: Vajky László) izgalmas küzdelemmel, szoros versenyben maradt alul ellenfelével szemben.

Augusztus 16.
Olimpikonok köszöntése a várban (VEDAC)

A Londoni Olimpiát követően több száz ember gyűlt össze a várban, hogy köszöntse a Londoni Olimpia veszprémi résztvevői. A Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Clubot (VEDAC) három atléta képviselte: Orbán Éva kalapácsvető, Minczér Albert akadályfutó és Kovács Tamás maratonfutó. Az ünnepségen Porga Gyula polgármester elismerően beszélt a veszprémi olimpikonok teljesítményéről, majd személyes találkozásra és aláírásgyűjtésre is volt lehetősége a veszprémi sportbarátoknak.

Augusztus 23.
Horváth Marcell Európa-bajnoki ezüstérmes (VKE-Nelson SE)

A hazai rendezésű világbajnokságon Öskü, Balatonalmádi, Nagyvázsony, és Veszprém környéki pályákon kellett összemérniük erejüket a versenyzőknek. Horváth Marcell, a VKE-Nelson válogatott versenyzője VB ezüstérmet szerzett a Spint kategória junior korosztályában. Marci kiegyensúlyozott teljesítménnyel, alig 16 másodperccel a győztes orosz versenyző mögött a második helyet szerezte meg.

Szeptember 8.
Hétgólos hátrányból nyertek idegenben (Veszprém Barabás KC)

Róth Kálmán fiatal együttese a Siófok KC-Galerius Fürdő otthonában lépett pályára. Az első félidőben a hazaiak voltak előnyben, a félidőben hétgólos, megnyugtató különbséggel mehettek pihenni. A lelkes veszprémiek azonban kihasználták, hogy a Balaton partiak ráültek az eredményre, és 11 percig nem tudtak gólt sem dobni, így szépen ledolgozták hátrányukat a vendégek. Az 57. percben vezettek először, majd Mörtel egyenlített, de végül Róth Kálmán csapatának sikerült a győzelem.

Október 8.
Az év győzelme a Kiel ellen (MKB Kézilabda KC)

Nem hiába titulálták már a kezdés előtt is az év meccsének az MKB-Kiel Bajnokok Ligája találkozót. Közel az egész első félidőben a hazaiak voltak előnyben, a félidőre ugyan sikerült a zebráknak feljönniük, és 14:15-nél fordultak a csapatok, de a második játékrészben visszaszerezték a hazaiak a vezetést, és le is győzték a címvédőt 31:30-ra.

November 3.
Ellátták a "Baját"! (Veszprém FC)

A veszprémiek három veretlen mérkőzés után látogattak a tabella végén szerénykedő bajai együtteshez, de nem vehették félvállról az összecsapást, mivel előtte hazai pályán többek között a Gyirmótot is legyőzte Goretich Krisztián csapata. A visszatérő Thiagoval az élen azonban nem ismertek tréfát Vágó Attila tanítványai, és már az első játékrészben négy góllal terhelték meg a hazaiak kapuját. A második félidőben sem álltak le a bakonyi játékosok, és többek között Homma mesterhármasával, Szabó Zsolt és Osváth duplájával 9:1-es, kiütéses győzelmet arattak idegenben.

November 3.
Rákos Patrik felnőtt bajnoki címet szerzett (Balaton Úszó Klub)

Rákos Patrik, a Balaton Úszó Klub sportolója megszerezte élete első felnőtt országos bajnoki címét rövidpályán a Százhalombattán rendezett 2012. évi Országos Rövidpályás Bajnokságon. Megelőzte a Kőbánya SC két versenyzőjét, Bernek Pétert és Cseh Lászlót is. 400 méter gyorson második (3:48,54), 200 méter pillangón hatodik (2:00,84) lett.

November 5.
Izgalmas történelmi győzelem Debrecenben (Az 1. Futsal Club Veszprém)

A futsal NB1 8. fordulójában a veszprémiek azzal a céllal vágtak neki a debreceni összecsapásnak, hogy megszerezzék történetük első NB1-es győzelmüket. Jól kezdtek Bényiék, és a félidő közepén kétgólos előnyre tettek szert. A szünetig azonban a Debrecen büntetőkkel megfordította az eredményt. A lelkes szurkolók által buzdított bakonyiak nem adták fel, Vas és Finta góljaival ismét megszerezték a vezetést, melyet a lefújásig hősies védekezéssel sikerült megtartani, megszerezve ezzel a várva várt elsőosztályú győzelmet.

November 11.
Lepsényi Boglárka újra világbajnok (Kinizsi Honvéd SE)

A csehországi Brnoban rendezett 2012-es lábtenisz világbajnokságon Lepsényi Boglárka rutinos versenyzőként érkezett. Korábban nyert már világbajnokságot és kontinensviadalt is. Ezúttal is a legjobbnak bizonyult, a döntőben magabiztosan, két szettben tudott nyerni Lucie Vokacova ellen. Az egyéni győzelem mellett párosban és hármasban is bezsebelhetett egy bronzérmet.

November 22.
Megtörték a rossz sorozatot a kupában (VESC női röplabda szakosztály)

A lányok első győztes mérkőzésüket játszották a Magyar Kupában, a BSE együttesét fogadták a sorozat keretein belül. Az első szettet nyerték, de a fővárosi csapat egyenlített, majd 2:1-re vezettek is, de a hazaiak küzdeni akarásból jelesre vizsgáztak, és ennek meg is lett az eredménye, 3:2 lett a végeredmény az első győztes mérkőzésük a szezonban.

December 9.
Gálameccs a megyei rangadón (MKB Veszprém KC II.)

Közönségszórakoztató játékkal, 18 góllal verte az MKB Veszprém KC II. a megyei rivális Le Belier KK Ajka együttesét a 2012-es év utolsó mérkőzésén. Az első félidő szoros volt, a hajrában sikerült háromgólos előnyt kicsikarni a veszprémieknek, a második játékrészben azonban Zakics és Pesic vezérletével igazi gálameccsé vált a találkozó. A vendégek az utolsó 10 percben mindössze három gólt tudtak lőni, a veszprémiek pedig 40-22-re tudtak nyerni.

Itt az ideje, hogy dönts!

Szavazás

Melyik volt 2012-ben az év veszprémi sportpillanata?
-20-ról álltak fel (VESC kosárlabda szakosztály)
Mucsy Petra Európa-bajnoki bronzérmes (Veszprémi Taekwon-do SE)
Olimpikonok köszöntése a várban (VEDAC)
Horváth Marcell Európa-bajnoki ezüstérmes (VKE-Nelson SE)
Hétgólos hátrányból nyertek idegenben (Veszprém Barabás KC)
Az év győzelme a Kiel ellen (MKB Kézilabda KC)
Ellátták a "Baját"! (Veszprém FC)
Rákos Patrik felnőtt bajnoki címet szerzett (Balaton Úszó Klub)
Izgalmas történelmi győzelem Debrecenben (Az 1. Futsal Club Veszprém)
Lepsényi Boglárka újra világbajnok (Kinizsi Honvéd SE)
Megtörték a rossz sorozatot a kupában (VESC női röplabda szakosztály)
Gálameccs a megyei rangadón (MKB Veszprém KC II.)
A szavazás lezárult!

Hozzászólások

Az év győzelme a Kiel ellen
Erika Székely2013. február 11. 05:30
Lehet egy Veszprémben elért világcsúcs még befért volna: http://www.futohetvege.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=191
Szalai Szabolcs 2013. február 08. 12:16
Mucsy Petra
LELKES ANITA2013. február 01. 12:19
Több figyelmet a veszprémi atlétikának, azon belül pedig a futóknak! Kitartóak, fegyelmezettek és tudják mit akarnak! Az eredményeik önmagukért beszélnek. Nem látványsport, az igaz, de keményen küzdenek minden megtett méterért!
Göncz Hilda2013. február 01. 06:38
Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook