Új év, új lendület!

A Lizards FT floorball csapata dupla győzelemmel nyitotta az évet. Először a Neumann FSE-t ütötték ki a Gyíkok, majd az „örök” riváli Rudas felett arattak fölényes győzelmet.

A veszprémi Gyíkok honlapjának beszámolója alapján egy kicsit átszervezett csapat vágott neki az útnak vasárnap, korán reggel. A legnagyobb változást az jelentette, hogy Tótik Sanyi kapus egy műtét miatt nem tudott csatlakozni az utazó kerethez, így a mezőnyből Berki-Müller Ákos térdelt be a kapuba. A mezőnyben is voltak még hiányzók, a játékos edzők közül is csak Kiss Zozi tudott csatlakozni, de „csak” mint edző. Az első mérkőzést a házigazda Neumann Gödöllő ellen játszotta a veszprémi csapat. A mérkőzés elején még látszott a veszprémieken, hogy szívesebben lennének a jó puha ágyban. Kellemes meglepetés volt, hogy a Gyíkok második sora kezdte el a gólgyártást. A meccs előrehaladtával aztán felébredt az első sor is, és nem lehetett megállítani a Gyíkokat. Szóhoz jutott mindenki a mérkőzés során, a megnyugtató előny birtokában más posztokat is kipróbálhattak a játékosok. A 12-3-as eredményt látva nem csoda, hogy jó hangulatban hagyták el a Gyíkok a pályát.

Egy mérkőzésnyi pihenője volt a csapatnak az alapszakaszban mindig nagy csatát hozó Rudas elleni összecsapás előtt. Többen úgy kifeküdtek a lelátón, mintha már túl lennénk a napi penzumon. Mikor eljött az idő, szerencsére felébredt a csapat. A pályán mintha eltűnt volna minden fáradtság. Az első harmad még szoros, 2-1-es eredményt hozott. A második játékrészben aztán megtalálták a Gyíkok a játékosságukat, és követve az edzői utasításokat, nyugodtan, helyzetig játszottak. A rövidebb kispaddal érkező Rudas nem találta az ellenszert, a Gyíkok pedig megízlelve a játék igazi ízét már nem engedték, hogy bárki is kiénekelje a sajtot a szájukból. Összhang és lelkesedés jellemezte a veszprémiek játékát. Igazi csapatként tudtak működni a pályán, mindenki tette a dolgát minden poszton. A 13-3-as eredmény, főleg az alapszakasz mérkőzéseit figyelembe véve meglepetésnek is nevezhető, de ezen a napon nem lehetett megállítani a Gyíkokat.

Lizards FT – Neumann FSE Gödöllő 12-3
Lizards FT – Dunaújvárosi Főiskola Rudas FT 13-3

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook