Ezúttal a VESC-nek volt szerencséje

A családias hangulatú, alig 50 fő néző, mérkőzésen nagy harcban, a végjátékban fej-fej melletti küzdelemből a VESC jött ki győztesen.

Az első negyedben a vendégek nagyobb lendülettel kezdtek, 2:9-nél időt is kért Kovács Nándor, hogy felrázza csapatát. A negyed felénél sikerült megközelíteni a nagykőrösieket 3 pontra, de a szervezetlen játéknak köszönhetően, tíz pontra is elhúztak a vendégek. Nagy, Horváth és Oltárczy kosaraival felhozták magukat a veszprémiek, a hazai 11-es kiegyenlített, de a játékrészt egy vendég hárompontos zárt, 22:25 lett.

A folytatásban Czakó, Nagy és Horváth voltak a hazaiak húzóemberei, jobban tartotta a lépést a nagykőrösiekkel a VESC. A támadások azért még mindig szervezetlenek voltak, védekezésben pedig legtöbbször egymásra vártak. 32:38-nál jött a hazai időkérés, ami jót tett a csapatnak, a félidőig csak 3 pontot javított az ellenfél, és a vezetést is átvették, 44:41 volt az állás a nagyszünetre.

A harmadik játékrészre folytatták a hazaiak a hullámzó teljesítményt, a vendégeket hol közel tartották magukhoz, hol nekik kellett kapaszkodni az eredmény után. Továbbra is Oltárczy, Nagy és Horváth voltak a csapat fegyverei, de már Szabó is beleszólt a játékba. A negyed felénél a vendégek megfordították az állás, és bár a veszprémiek visszahozták magukat, az állás 60:61 volt a harmadik negyed végén.

Az utolsó játékrészre felélénkültek a csapatok, igazi harc lett a végére. A csapatok folyamatosan fej-fej mellett küzdöttek. Az elején Szabó, Kováts és Czakó kosaraival 67:61-re vezettek a hazaiak, de a vendégek gyorsan feljöttek egálra. Nagyrészt a büntetők játékrésze volt, sok volt a személyi hiba a pályán. A negyed végére két játékos is kipontozódott, egy vendég illetve Horváth.

A végjáték nagyon izgalmasan alakult, Nagy kosarával 83:79 volt, de a vendégek is találatot szereztek, 32 másodperccel a vége előtt kért időt Kovács Nándor, majd a vendégek egyenlítettek két büntetőből, így 16 másodperccel a lefújás előtt szintén időt kértek a hazaiak. A mérkőzés végeredményét Czakó büntetője állította be, 84:83-ra nagy küzdelemmel a VESC nyert.

A rájátszás következő mérkőzését szintén itthon játsszák a veszprémiek, április 5-én, 18:30-kor az Óbudai Kaszásokat fogadják a Vetési csarnokban.

Mérkőzéstükör

Kovács Nándor: Sajnos elég tompán kezdtünk, nagyon sok kosarat kaptunk. A második félidőben fej- fej melletti harc volt a pályán, szerencsések vagyunk, hogy mi nyertünk.

VESC - Nagykőrösi KSE 84:83 (22:25, 22:18 16:18, 21:22)

VESC: Nagy 236, Sefcsik, Kovács 3/3, Szabó 13, Horváth R. 18/6. Csere: Oltárczy 11/3, Czakó 11, Takács 5, Gáspár, Lőrincz, Szél
Edző: Kovács Nándor

Nagykőrös: Lakosa 19/6, Kovács S. 6/6, Jurászik 86, Mácsai 12, Angyal 21. Csere: Kónya 2, Király 6/6, Kovács B. 9/3
Edző: Lakosa Zsolt

VESC - Nagykőrösi SKE

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook